Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 10-11. szám - A "legyőzött államok" és a keletafrikai háboru
Hl AGYAK KÜLPOLITIKA A népszövetségi alapokmány szellemének megfelelő megoldás pedig nem hagyhatja figyelmen kivid azt, hogy Olaszországot, az európai kultúra hatalmas oszlopát, ha formailag egyforma tagja is ellenfelével a Népszövetségnek, mégsem leltet egészen egyforma mértékkel mérni. Olaszország még akkor is. ha pillanatnyilag szemben áll a Népszövetség államaival, mégis Európa civilizációját viszi fegyverei nyomán a barbár rabszolgaság földjére. Olaszország a fehér faj kultúrájának képviselője olyan területen, ahol a fehér fajnak a jövendőben is hivatása van. Anglia most mindent elkövet a világ uj nemzet közi rendjének megteremtéséért, amely uj rend egyul tal a hatalmas brit birodalom jogos érdekeinek is legbiztosabb alapja lesz. Olaszország szintén ezér) a/ uj nemzetközi jogrendért és a békéért küzd. Olaszország vezére, Mussolini, volt az első államférfiú, aki a békeszerződések és a Népszövetség alkotmányának revízióját hirdette, aminek most meg kell valósulnia. Ma ko rabban történt volna ez a változás, ha a fennálló hely zet makacs védelmezése' nem vetett volna mindig gátat a békés fejlődésnek, ha Mussolini eszményei szerint a feledésbe merült négyhatalmi egyezménnyel megkezdték volna a Népszövetség reformját és az igazságtalanságok jóvátételét, akkor bizonyára Afrikában sem került volna a sajnálatos fegyveres elintézésre sor. Akkor azonban még nem ériették meg az illetéke sek ennek a reformnak a parancsoló szükségét. Most pedig az olasz-abesszin konfliktus kitörésekor nem értették meg Olaszországot és az idő szavát. Mert Abesz sziniában nem egy gyarmat megszerzéséről van szó. Olaszországnak sem tisztán gazdasági problémát jelent ez a nagyszabású vállalkozás. Itt az újjászületett Olaszország életérdekeivel együttesen szó van annak a történeti hivatásnak a betöltéséről is, amelyre Rómát dicsőséges múltja kötelezi. S ennek a hivatásnak a betöltésében nem akadályozhatja meg az az Európa, amelynek annyit köszönhet. A régi Róma megteremtette a Földközi-tengeren át Kelet és Nyugat együttműködését, ami a leghatalmasabb világtör ténelmi esemény volt. Ezen épült fel a világ civiliz'i ciója és akkori békéje. Ezen az uton halad most a megújhodott Olaszország is. Anglia magatartása bizonysága annak, hogy a saját magasabbrendü célja mellett látja immár Olaszország magasabbrendü céljait is, amelyek a mostani háborús konfliktuson tul szintén a világ egyensúlyának helyreállítására és a világ békéjére törekszenek. Franciaország pedig, amelynek miniszterelnöke La val, legtöbbet tett az Anglia és Olaszország közölt felmerült, végzetesnek induló félreértések eloszlatá sára és a megértés előmozdítására, a mostani nagy tanulságok alapján szintén ki fogja venni részéi abból a nagy munkából, amely a most már békésebb irányban haladó ellentétek megszűnése után azokra vár, akik a nemzetek sorsál intézik. Ennek a nagy munkának legfőbb célja pedig az igazság és jóindulat alapján való együttműködés, mert csak igy lehet visszaszerezni azt a békét, ami után két évtized óla hiába vágyódnak a világnak és elsősorban Európának meggyötört nemzetei. A „LEGYŐZÖTT ÁLLAMOK" i':S A KELETAFRIKAI HÁBORÚ IBTA: WYIRY LÁSZLÓ NY. VKZÉRKARI KZBFDKS A Duce nemzete megmutatta, hogy vitéz hadserege haditetteinek nyomán és ágyuk dörgése köze pelle is képes a kultúrál belevinni a rabszolgatartó titokzatos Etiópia földjére, hogj az abesszin népnek jobb jövőt és boldogulási lehetőségekéi biztosítson. Nem szándékozunk ezen alkalommal a hadműveletek ismertetésével foglalkozni. Csupán arra szorítkozunk, hogy a gondolkodó ember agyával önkéntelenül is kövessük azokat a tanulságokat, amelyek az. olasz királyi haderők eddigi működéséből a fegyvertelen, úgynevezett ,, legyőzött nemzetek" részére adódnak. Az olasz seregek, amint eddig láttuk, a sablonlói teljesen mentes hadviselési módot alkalmaznak. Más szóval kifejezve, az olasz hadvezetőség a gyarmati háború sajátosságaived számol. Vagyis: a mér hetetlen területek birtokbavételének szükségessége, a szétszórtan guerilla-harcokat folytató abesszinek széles arcvonala, elsősorban délen az ogadeni sivatagban egy aránylag igen széles olasz frontkiterjedést ered ményezett. Ennek természetes következménye, hogy az olasz vezetés '/ korszerű hadigépek tömegeinek villámgyors bevetésével és alkalmazásával igyekszik pótolni az arcvonal tulnagy kiterjedését, hogy felesleges veszteségeket elkerüljön és a frontáttörés veszedelmeit a minimumra csökkentse. Az északi front parancsnoka, de Hono tábornok, dacára az aránylag kiskiterjedésü arcvonalának, szintén „hadigépekkel" készíti elő a gyalogsági támadást. Abból a lényből kifolyólag, hogy az olasz királyi haderő a keletafrikai hadjáratban, amint láttuk, a korszerű hadigépek hatóképességét a legmesszebbmenöleg kihasználni törekszik, az abesszinekre nézve szomorú lényeket állapit meg a katonai szakértő, de viszont ezzel egyidejűleg igen nagyfontosságú következtetéseket von le a legyőzött államokra vonatkozólag. Látjuk azt. hogy az abesszinek, jóllehet harci tömegeiket még nem dobhatták tüzvonalba, eddig mindé nütt vereségei szenvedtek. Ennek az oka igen egyszerű: nincsenek tankjaik, repülőgépeik, géppuskáik elegendő számban, nehéz ütegeik és egyéb hadigépeik. Mi történik tehát egy olasz támadásnál' Az HYPEROL SZÁJVIZTABLETTA IDEÁLIS TOROK- ÉS SZÁJFERTŐTLENITŐ A mindennapos szájápolásnál nélkülözhetetlen 50 és 100 tablettát tartalmazó üvegekben.