Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 8. szám - Magyarország egyenjogúsága Genfben

12 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1935 aug.—szept. ritka ülésezése mit sem változtat azon :i lényen, hogy az értekezlet munkálatai u legutóbbi főbizottság] ülés óta ténylegesen szünetelnek. Megállapításaim a következők: 1. Az egyezségokmány 8. szakasza szószerinl a következőképpen szól: „A Szövetség tagjai elismerik, hogy a béke fenntartása megköveteli a nemzetek fegyverkezésének csökkentését addig a legalacsonyabb fokig, amely az Állam biztonságával és nemzetközi kötelezettségeknek közös eljárás utján megvalósítandó kikényszerítésévé] még összeegyeztethető". Ebben a szakaszban világosan meg van jelölve, hogy a népszövetség tagjai ünnepélyesen kötelezlek magukat fegyverkezésük mérséklésén'. Csupán csak a fegyverkezés csökkentésének mérve függ bizonyos körülményektől és bizonyos feltételektől, amelyek egyébként minden államra nézve egyenlőek. Ez azonban semmiképpen sem csökkenti azt a kötelességet, hogy hozzá kell látni a fegyverkezések mérsékléséhez, amit ez a szakasz parancsolólag előír. Lehet-e még hinni a leszerelésben? Magyarország e feltételek mellett fogadta el a békeszerződésnek szóbanforgó rendelkezéseit, amelyek tehát mindkét részre szóló kötelezettségvállalást foglalnak magukban. Már most kérdeni az uraktól, lehet-e hinni abban, hogy az erősen felfegyverzett államok a fenti feltételeket teljesíteni fogják és vájjon lehet-e várni azt, hogy ezek az államok lelkiismeretesen végrehajtsák az ezzel kapcsolatosan rájuk háruló feladatokat? Lehet-e remélni a legutóbbi tizenöt év tapasztalatai után. hogy azok az államok, amelyek néhány év óta következetesen fegyverkeznek és háborúra készülődnek, ezt abból a kizárólagos célból teszik, hogy mindazt, amit e téren alkotnak, egy leszerelési egyezmény határozatainak folyományaképpen lerombolják? Magyarország mindenkor kedvezően ítélte meg a leszerelési kérdés szabályozását. A leszerelési értekezlet vitája alatt tanúsított magatartása ezt legjobban igazolta. Magyarország késznek nyilatkozott, hogy aláveti magát bármely közös szabályozásnak, ha ez mindjárt amúgy is minimális felszerelésének csökkentésével is járt volna, abban az esetben, ha felszerelésnek ugyanilyen csökkentését valamennyi többi állam is kész lett volna elfogadni, mert Magyarország megmaradt abban a felfogásában, hogy nincs jobb biztositéka a békének, mint a fegyverkezések általános csökkentése. A magyar nemzet e lojális felfogásával és magatartásával 15 év alatt nem ért el más eredményt, mint hogy lefegyverzett maradt egy olyan világ közepette, amely lázasan fegyverkezik. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ezek után indokolt nyugtalansággal figyeli a dolgok fejlődését és hogy egyre növekvő türelmetlenséggel kérdi magától, hogy vájjon e fegyverkezési verseny nem oldja-e fel erkölcsileg és jogilag a békeszerződés ötödik részében vállalt kötelezettségei alól? Éppen ezért a magyar delegáció nevében a Népszövetség minden tagjához felhívást intézek, hogy ne Ítéljék meg könnyelműen egy olyan nemzet nyugtalanságát és aggodalmait, amely őszintén óhajtja az együttműködést, de amely egyúttal véget óhajt vetni egy olyan helyzetnek, amely számára evliselhetetlen, minthogy azt károsnak, igazságtalannak találja, tekintve, hogy az mind nemzeti biztonságát, mind pedig becsületét érinti, — Magyarország mély tisztelettel folyamodik flcndersonhoz, a leszerelési értekezlet elnökéhez, aki iránt teljes bizalommal viseltetünk és kérjük, hogy minden igyekezetével azon legyen, hogy azokat a megoldásokat, amelyeket a leszerelési értekezlettől várnak, mielőbb megtalálják. Uraim, nyíltan és lojálisán feltártam önök elölt azokat az érzéseket ebben a súlyos kérdésben, amelyek egy egész nemzet lelkét aggodalommal töltik el. Hangsúlyozni kívánom, hogy mi el vagyunk tökélve, minden olyan megoldást elfogadni, amely számunkra a fegyverkezés terén jogegyenlőséget biztosit a Népszövetség minden tagjával való szoros együttműködés alapján. Hangsúlyoznom kell ugyanakkor azt is, hogy a jelenlegi helyzel további fenntartása országunk legéletbevágóbb érdekeinek kockáztatását jeleníti. A dolgok ilyen állása ellen az. egész magyar nemzet jog- és igazságérzete mindenkor tiltakozott a múltban és a legerélyesebben tiltakozni fog a jövőben is. A nemzeti kisebbségek védelmének kérdése. A másik kérdés, amelyre a magyar küldöttség felhívni bátorkodik a közgyűlés figyelmét, a nemzeti kisebbségek védelmének kérdése. Ez évben a magyar delegáció a közgyűlés szószékéből óhajt néhány megjegyzést tenni e tárgyról. A magyar delegációnak e magatartását annak meggondolása diktálta, hogv ez évben a közérdeklődés még fokozottabb mértékben a közgyűlés teljes ülésének vitái leié fordul, mint más alkabnakkor. Az általános szempontokon kívül a magyar küldöttséget az a tudat is vezeti, hogy a kisebbségvédelem mikénti gyakorlásának módja döntő befolyással van annak a több mint hárommilió lelket kitevő magyarság sorsára, amelyet a trianoni békeszerződés — megkérdezésük nélkül — idegen uralmak alá juttatott és amelynek sorsa mellett Magyarország és a magyar nemzet nem mehet el közömbösen, még pedig annál kevésbé, mert a példátlanul súlyos trianoni békeszerződés aláírása alkalmából biztosítékot vélt kapni abban a tekintetben, hogy az úgynevezett kisebbségvédemi szerződésekben az elszakított magyar tömegek védelméről kielégítő gondoskodás fog történni. Köztudomású azonban, hogy ez a védelem, amelyet a különböző védelmi szerződések a kisebbségek részére biztosítani kívántak, a gyakorlatban nem vált be és hogy ezen a téren a Nemzetek Szövetsége a hozzáfűzött reményeket korántsem váltotta be. Ez a sajnálatos tény arra vezethető vissza, hogy azok a közgyűlési és tanácsi határozatok, amelyek a Népszövetségre ruházott kisebbségvédelem gyakorlásának közelebbi módját megállapították, elsősorban politikai szempontokat szolgáltak és szolgálnak s következésképpen a kisebbségvédelmi rendszer kiépítésében oly hiányokat engedték, amelyek ezt a védelmet csaknem illuzóriussá teszik. A védelem hatékonyabbátételét nagyban szolgálná, ha a tanács megváltoztatná azt az álláspontját, hogy csak akkor köteles a kisebbségi szerződések védelmére kelni, ha őt a rendelkezések megsértésére vagy ennek veszélyére petíciók által figyelmeztetik. A tanács egész eddigi gyakorlatával ezt a felfogást téve magáévá, egyetlenegy esetben sem lépett föl a saját kezdményezéséből, noha a garancia terjedelmének ez a felfogása magának a közgyűlésnek és a tanácsnak határozataival is ellenkezik. A garanciaszakasz második bekezdése nem tartalmaz olyan korlátozást, mely szerint a tanács tagjainak joga a tanács figyelmének fölhívására csak