Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 8. szám - Egy nép láncokban

3 MA*. VAK KÜLPOLITIKA 1935 aug.—szept. hibás kormányzása ellen. Aquinói Szent Tamás megengedi, hogy lehet igazságos háború. De igazságos háború csak az, melyben van valami a keresztes hadjáratoknak az Evangélium méltóságát védő szelleméből. Az a háború igazságos, amelyik nem rombolni megy, hanem építeni, amely nemcsak anyagi, hanem szellemi javakat is igyekszik közkinccsé tenni, mely nem azért indul, hogy a törvényt lerontsa, hanem azért, hogy teljesítse. Marius. EGY NÉP LÁNCOKBAN A háború utáni zűrzavar egyik leghangosabb harsonása Benes volt, az újonnan gyártott Csehszlovák állani külügyminisztere. Benes szólt — és mindenki hallgatott. Benes leckéztette, tanította, vezette, fenyegette Európa politikusait. Benes volt a béke és a háború, Benes volt a Népszövetség, Benes volt Franciaország akarata, Benes volt a békeszerződések őre és ura, a fejlődés megölöje, aki — Európa tekintetét a szörnyű múltra parancsolva — ezt a földrészt tehetetlen sóbálvánnyá dermesztette. Ez a hang, Európa színpadának szinte egyetlen szereplője, egyszerre elhallgatott. A shakespearei színdarabok jutnak eszünkbe, ahol a darab első jeleneteit — a karzat zsongása, a közönség elhelyezkedése közben — szolgák fecsegése tölti ki. Mikor a darab igazi cselekménye kezdődik, a szolga, és szolgai fecsegése — nincs sehol. Benes mindaddig fölényesen viselkedett, mig fegyvertelen szomszédokkal volt körülvéve. A végzetesen elárvult Ausztria, a még végzetesebben széttépett Magyarország, a Franciaország szövetségében vélt Lengyelország, a porig alázott, fegyvertelen Németország közé ékelve, Csehszlovákia diplomáciai szereplése könnyű volt és kápráztató. A kellemes háttér, amilyen politikusnak még sohasem kínálkozott, azonban hirtelen megváltozott. Ausztria önérzete megkeményedett, Lengyelország politikát változtatott, Németország talpraállt és az erőszakolt jugoszláv-magyar viszály alkalmával kiderült, hogy Magyarország sem játéklabdája a kisantant kényekedvének. Azok, akiket Benes szereplése elkápráztatott, most kérdezhetik: hol a nagy férfiú? A bölcs államvezető, aki az események fölé magaslik, a végzet fölé tornyosodik? Az az államférfiú, aki csak koponyahegyekre állítva látszik ki a népek erdejéből, nem igazi nagyság. A szerencse távlata hazudik, nagyit. Benes, aki nélkül semmi sem történt Európában tizenöt év alatt, most hallgat. Érzi, hogy előirt szerepének vége van. A békeszerződés, melynek papiros hegyéről hozta le a törvényt Európának, széjjelmállott. A jóvátételek szörnyűsége épp ugy a múltba sülyedt, mint az ősemlékezet sárkányai. A szomszédok felett sem olyan könnyű gúnyolódni és basáskodni ma már, mikor ezeknek is vannak — talán éppen Csehszlovákia ellen forduló — fegyverei. Megvan azonban a békeszerződés dus borravalója: a csehszlovák államalakulatnak nyájként átadott nemzetiségek: a németek, morvák, tótok, kisoroszok, lengyelek és magyarok, akik által Csehszlovákia az egykor annyira gyűlölt császári Ausztria e korbeli torzképe lett. Megvan az a sok, egyaránt öntudatos nemzetiség, mely fölött tizenöt esztendőn át uralkodhatott kényekedve szerint Benes, azt képzelvén, hogy belföldi korlátlan uralma csak párhuzama Középeurópa fölött való véduralmának s e nemzetiségeken zsarnokoskodva, kezét Középeurópa torkán tarthatja. Hatalma teljességében nem sejtette, hogy öntudatos, müveit, bátor népeket hajtva csehszlovák karámba, parazsat gyűjtött tulajdon fejére. A középeurópai erők változtával Csehszlovákia külső és belső gyengesége, alapvető hibája egyszerre tűnt ki. Nemcsak külső, hanem belső erők is Toppantják, feszitik Csehszlovákia bordáit. A német párt ma parancsoló erejű Csehszlovákiában. A nyomorultul becsapott, kifosztott, megkínzott lótság szenvedéseiről prófétai hangon beszél a tót Jehlicska Ferenc. A kisoroszok elnyomásáról, feketénél feketébb kenyeréről tud a világ közvéleménye. Lengyelország érzékeny felháborodással kiséri vérei sorsát. És a magyarok? Ki törődik velük? Azokkal a felvidéki magyarokkal, akiknek véréből Kossuth, Munkácsy és Madách származott? Ki törődik azzal, hogy Európa egyik legnemesebb vérű népe, a békeszerződések akaratából, Benes kényére, rabszolgasorsban, láncokban él? Európa jól előkészített megbotránkozással vette tudomásul, hogy Abessziniában több milliónyi a rabszolga — vájjon ugyanakkor nyugton hagyja a lelkiismerete, tudván, hogy tulajdon portáján belül a rabszolgák szintoly számosan vannak? A rabszolgaságnak nem az a fajtája a leggonoszabb, mikor fegyveres erővel kerített embereket pénzért adnak-vesznek. A rabszolgaság legalacsonyabb neme az, mikor egész népet fosztanak meg emberi jogaitól, hitétől, nyelvétől, nevétől, hagyományaitól, égi és földi boldogulásától. Bab magyarok, ki törődik veletek? Ki emeli fel szavát értetek? Ki lesz társatok az árvaságban? A cseh iga -— ez már a benesi gondolkozáshoz tartozik — a magyarok húsába vág legmélyebben. Ez természetes is. A magyar rokontalan, árva nemzet. Az anyaország, melytől elszakították, szegény és tehetetlen. A békeszerződések megváltoztatását akarja ugyan, — de csak békés módon, az igazságra hivatkozva, szorgalmazza! Oh, a magyarokat nyugodtan lehet nyúzni, kifosztani, iskoláikat elvenni, templomaikat bezárni. Még — hisz erre is van égrekiáltó példa — elsikkasztani is lehet őket. Ki tartja őket számon, akik árvábbak, mint a fáról leesett fiaveréb? A csehszlovák végzet teljességéhez tartozik, hogy a támadás — a rab magyarok miatt — onnan kerekedik, ahonnan alig volt várható. A szerencsés és hangos Benes megfeledkezett arról, ami majd eszébe jut a kevésbé szerencsés, hallgatag Benesnek: — hogy van valami olyan is, mint a szerencsétlen, közös végzetii népek együttérzése és együttműködése. A napokban egy könyv hagyta el a német sajtót. Ezt a könyvet a mai német államvezetés egyik belső embere: Rudolf Schricker irta: Volk in Ketten, Egy nép láncokban cimmel. Ez a könyv a legsúlyosabb vádirat, amit a trianoni békeszerződés és egyben Csehszlovákia ellen valaha irtak. A könyv adatai ismeretesek voltak előttünk, de nem voltak ismeretesek, legalább ilyen fok-