Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 5. szám - Magyarország helyzete az uj Európában. Külpolitikai vonalvezetésünk a háboru után. Befejező közlemény

1934 május MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 Magyarország helyzete az uj Európában Külpolitikai vonalvezetésünk a háború után Befejező közlemény Irta: Faluhelyi Ferenc, egyetemi tanár Jogilag a barátsági szerződés nem eredményez lekötöttséget. Nem a háború előtti időknek véd- és dacszövetsége. De politikailag mégis nagyon jelentős. Jelenti a szerződő államok politikai céljainak találkozását és azok kölcsönös támogatását. Ennek a barátsági kapcsolatnak csak kimélyitése a most létrejött politikai konzultatív egyezmény, amely szintén a politikai egyirányuságot kívánja biztosítani szoros szövetkezés nélkül. Egyirányuságot teremt a külpolitikában külpolitikai lekötöttség nél kül. Ez az uj és egyirányú orientálódás uj erőt öntött Csonka-Magyarország külpolitikájába. Lehetővé tette különleges külpolitikai céljainknak, igy elsősorban a revízió gondolatának a Népszövetség előtt is való erőteljes hangoztatását. Amellett azokat a célokat, amelyeket eredetileg is a Népszövetség keretén belül kívántunk elérni, ennek keretében szintén erőteljesebben szorgalmazhatjuk. Lehetővé vált pedig ez azért, mert a leszerelés, egyenjogúság és kisebbségek védelme érdekében folytatott egyoldalú küzdelmünkben most már Olaszország hatalmi erejét is magunk mellett találtuk. Az Európán kivüli világ irányító tényezői közül elsősorban az Északamerikai Egyesült Államok háború utáni politikája gyakorolt irányadó befolyást külpolitikánk kialakulására. Amerikának a világháború utáni szerepe rendkívül érdekes és egészen különös. Wilson Amerikája volt a világszövetségi gondolat megindítója és évszázados Monroe doktrínájának kihangsulyozásával ez az Amerika lett a világhatalmi szövetkezés kerékkötője. Mint az európai államok legnagyobb hitelezője lehetővé tette ezen államok pusztító öngyengitésének, a világháborúnak ad absurdum vitelét, és mint európai hiteleinek könyörtelen behajtója előidézője lett annak az általános európai gazdasági válságnak, amely a győztes hatalmakat is magával rántotta. Ez a gazdasági válság maga után vonta az európai államok gazdasági érintkezésének, külkereskedelmi kapcsolatainak fokozatos lecsökkentését és ennek nyomán egy sajátságos, tulajdonképpen önmagának ellentmondó, autárkikus áramlatnak létrejöttét. Létrejött az európai államokban, valamint később az ugyancsak a gazdasági csőd szélére került Amerikában egy autárkiás termelési politika, amely az állami gazdasági egyensúlyt ugy kívánja biztosítani, hogy a gazdasági bevitelt a minimálisra, szinte nullára csökkenti, az állami gazdasági szükségleteket mindenáron belföldön igyekszik fedezni, emellett azonban adósságainak törlesztését külföldre való kivitelének fokozásával gondolja biztosithatni. Az igényeknek ezzel járó szükségszerű csökkentése nemcsak a kivitelt tette lehetetlenné, de a belső termelést is megakasztotta, munkanélküliséget, a gazdasági leromlás kiterjedését idézte elő, amit Rooseveltnek az autárkikus gondolat szolgálatában álló munkakódexe még fokozott. Magyarország ezzel az áramlattal szemben tanácstalanul és tehetetlenül kellett, hogy álljon. Az a csonka Magyarország, amely elvesztette 61 legnagyobb városát, amelyek az ipari termelésnek gócpontjai voltak, és amely, hogy egyebet ne mondjunk elvesztette erdőségeinek 85.7%-át és bányáinak legnagyobb részét, autárkikus termelésre képtelen. Ha gazdaságilag magát mégis a szinten akarta tartani, ugy részére csak egy politikai lehetőség maradt: baráti kapcsolatainak a regionális érdekszövetkezés kiépítésével való elmélyítése. Ez módot nyújt mezőgazdasági terményeinek értékesítésére és ezzel gazdasági megerősödésére. A baráti szálak több irányban való elhelyezése pedig fokozott lehetőséget ad külpolitikai külön céljainak erőteljesebb követésére. Ez a törekvés adja magyarázatát a sokszor ellentétes külpolitikai irányú hatalmakkal (Németország, Ausztria) való egyidejű leiratkozásnak. Külpolitikai orientálódásunk irányító tényezői közül azonban nem hagyható ki az a feltűnő és uj társadalmi és gazdasági szervezkedési áramlat sem, amely az európai államok egy részében a legújabban jelentkezett és amely egyre erősödve a többi európai államoknak társadalmi és gazdasági rendjét, valmint külső politikáját is egyre jobban befolyásolja. Ez az uj társaadalmi és gazdasági berendezkedés, a fasizmus és a hitlerizmus, valamint nem utoljára a dollfussi Ausztriának rendje az ösztönzést tulajdonképpen szintén Európán kividről, SzovjetOroszországtól nyerte. A magántulajdonnak a társadalmi rendből való kitörlése és az egyéni kezdeményező erőnek a társadalmi és állami életből való teljes kikapcsolása a legerősebb ellenhatást váltotta ki azoknál az európai államoknál, amelyeket a bolsevizálódás veszedelme a legjobban fenyegetett. A szovjet-rendnek képtelen túlzásai azonban egyben rámutattak az Európában uralkodott liberális társadalmi és gazdasági politikának tarthatatlanságára. A bolsevizmus elleni társadalmi szervezkedés egyúttal a liberális politika nemzetgyengitő irányzata elleni szervezkedéssé is vált. A népi és társadalmi erőknek a nemzetközi kommunizmus elleni összefogása nemcsak a szunnyadó nemzeti erőket fogta egybe, de egyben a régi szabadságjelszavaknak kíméletlen sutbadobásával a nemzeti erők összefogásán felépülő uj és céltudatos társadalmi és gazdasági berendezkedést is sürgetett. Ez a magyarázata a fascista korporációs rendszer kialakulásnak és az orosz tervgazdálkodás túlzásait levető államilag irányított magángazdálkodás követelésének. Ez a gondolat szülője a fasizmusnak, a hitlerizmusnak, az ausztriai rendszernek és mindazoknak a jelenségeknek, amelyek a magángazdaság irányítását, illetve az erre való törekvést ma már Európa-szerte jelzik. Ez az uj társadalmi és gazdasági irány azonban külpolitikailag is érezteti a hatását. A nemzeti erőknek összefogása és egységes irányítása lehetővé teszi a nemzeti céloknak is egyeséges és egyöntetű kihangsulyozását. Az egyén és állam viszonyában a liberális renddel szemben az állami irányítás és az állami erő kerül a túlsúlyba. Az állami és nemzeti erőnek a polgárosult államokban való megerősödése pedig véget vet az eddigi megalkuvás politikájának és erőt és lehetőséget ad a külön nemzeti céloknak a külső politikába való kivitelére és a világháború után nélkülözött egyenjogúság követelésérc. Ezzel kapcsolatban vetődik fel az orosz szovjethez való kapcsolatunknak kérdése. A liberális társadalmi és gazdasági rendszer bukása és a polgárosult államokban is az egységes nemzeti iránynak és irányított nemzeti gazdálkodás-