Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 5. szám - A kis-antant alkonya

MAGYAR KÜLPOLITIKA A S1AGY4 R REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XV. ÉVFOLYAM 5. S Z. BUDAPEST 1934 MÁJUS A kis-antant alkonya Irta: vitéz Németh Lajos ny. tábornok „Magyarországot a kis-antant államai gazdaságilag térdre akarták kényszeríteni-, azért, hogy azután politikailag továbbra is abban az alsóbbrendű helyzetben tartsanak bennünket, amelybe a békeszerződések következtében jutottunk." Gömbös Gyula miniszterelnök mondotta ezt a képviselőházban tartott legutóbbi nagy beszámolójában. E tömör szavakban világosan és élesen jut kifejezésre, mi volt szomszédjaink célja és szándéka, több mint egy évtizeden át. Már Mussolini is szabatosan megállapította, hogy a kis-antant három államának nem közös a faja, nyelve, vallása, történelme, vagy hagyománya, de gazdasági érdekei sem azonosak. Csak egy negatív vonatkozásban közös az álláspontjuk, hogy Magyarország testéből jogtalanul elszakított teriileteket nem szándékoznak visszaadni! Ez kovácsolta össze a három kis országot. Benes elgondolása szerint, ha egyenként nincsen is kellő súlyuk és tekintélyük, együtt, mint ötödik nagyhatalom, a volt magyar-osztrák monarchia szerepét tölthetik be Európában. A régi nagyhatalmak közül főleg Franciaország volt kezdettől fogva pártolója ennek a szövetségnek, mert igy gondolta legjobban ellensúlyozni Német- és Olaszország mindennemű terjeszkedését Közép- és Délkeleteurópában. A politikai támogatás mellett ugyancsak Franciaország volt az, mely az uj, illetve többszörösen megnagyobbodott utódállamokat gazdaságilag és katonailag talpraállította. E függő viszony adta meg a háború utáni európai politikának sajátos jellegét. De idegen segítség nélkül, vagy mondjuk egyes nagyhatalmak jóindulatú semlegessége nélkül, a kis antant államok nem tudták volna látszólagos belső konszolidációjuk első fokát sem elérni. „Nemzetiségi elv és népek önrendelkezési joga" ciánén bontották szét az igaz sok népű és nyelvű monarchiát és darabolták fel Magyarország ezeréves földrajzi és történelmi egységét, hogy három uj országot teremtsenek, melynek egyike sem nemzeti állam. Mert a világ közvéleményének megtévesztésén' szánt minden népszámlálási ügyeskedések, propagandák és a Maniu—Titulescu-féle komolytalan kirohanások dacára, vegyes nemzetiségű jellegüket nem tagadhatják sem Románia, sem Jugoszlávia, legkevésbé pedig Csehszlovákia. A belső rendel, az állandóan hirdetett demokrácia helyett, csak terrorral és a kisebbségeknek politikai, kulturális és gazdasági téren való elnyomásával, külső pozíciójukat pedig egy túlméretezett és tulköltséges militarizmussal igyekeznek fenntartani. De 1933 óta a kis-antant szerepe mint európai hatalmi tényező sokat veszített jelentőségéből. Hitler uralomrajutása és Németországnak a Népszövetségből való kilépése, az orosz megnemtámadási szerződések, Olaszországnak határozott fellépése a Duna, vagy inkább a Kárpátok medencéjének gazdasági és politikai kérdésének rendezése érdekében, Magyarország bevonásával, a német-lengyel közeledés, végül a leszerelési mozgalom eredménytelensége Európa politikai helyzetét váratlanul alaposan megbolygatták. Hozzájárult ehhez a helyzetváltozáshoz aktívabb külpolitikánk is, mely kiszabadított bennünket — ugyancsak a miniszterelnök szavai szerint — „a kis-antant vasgyürüjéből". — „Európa közvéleménye ma már majdnem minden országban — folytatta — elismeri, ha nem is vallja be őszintén, követeléseink méltányos és indokolt voltát." Tudatára ébredt végre a világ közvéleménye, elsősorban Olaszországban és Angliában, hogy a volt monarchia feldarabolása és az u. n. utódállamok megteremtése, súlyos hiba volt. A párizskörnyéki békekötések idejében, a nagyhatalmaknak tájékozatlan képviselőivel, elferdített és egyoldalúan beállított tényekkel és adatokkal, a csehek, románok és szerbek el tudták hitetni, hogy érdekeiknek ilyeténvaló rendezése, illetve törekvéseiknek megvalósítása Középeurópa konszolidációját és békéjét fogja szolgálni. Ez ma már hiábavaló kísérlet. Az egyes kis-antant államok belső gyengeségét nem lehet többé eltitkolni. Az elégedetlenség és belső feszültség, amint azt az állandóan ismétlődő események is mutatják, jelenleg nagyobb és veszedelmesebb, mint volt az első időkben. A fóroA- és a szudeta-németek, a horvátok, szlovénok, bosnyákok elszakadási, több mint két és félmillió magyar régi hazájához való visszatérési törekvéséről ma már az egész világ tudomással bír és azt figyelemmel kiséri. Erről egyszerűen napirendre térni már többé nem lehet. A revízió kérdése — mint ezt Lengyelország legutóbbi erélyes fellépése is mutatja, — az európai politika homlokterében áll. De hanyatlóban van a kis-antant államok oly sokszor hangoztatott egysége is. Az év elején Prágában megtartott kisantant gazdasági konferenciája eredményelen volt. Románia és Jugoszlávia mezőgazdaságuk termékeit akarják Csehszlovákiában elhelyezni, ami azonban mindjárt megakadt a cseh agrárkörök barátságtalan magatartásán. Viszont a < seh ipar sincsen megelégedve a két társállam felvevőképességével. Az első súlyos csapás különben Lengyelország különválása és Németország felé való baráti közeledése volt. Ennek az a következménye, hogy Csehszlovákiát a politikai és katonai elszigetelés veszélye fenyegeti, annál is inkább, mivel a két állam között utóbb a viszony a Csehszlovákiában élő lengyel kisebbségek elnyomatása miatt igen feszült. Románia és Lengyelország között sem teljesen tisztázott a viszony, a besszarábiai kérdésre való tekintettel. Barthou francia külügyminiszter legutóbbi utja Varsóba, Prágába és Bukarestbe tanújele volt annak, hogy Franciaország nincsen megelégedve a KeletEurópában beállott uj helyzettel. Külön utakon járt Jugoszlávia és Románia is, a Balkán-paktum megkötésekor. Az eredmény igaz, hogy csak viszonylagos, mert attól eltekintve, hogy Bulgária és Albánia nem voltak hajlandók a szerződést aláírni, ez kizárólag az