Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 3-4. szám - Merre tart Európa? Eugenio d'Ors válaszol Benesnek

1934 MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 A „Nyugati Hegyvidék" gazdasági földrajzáról szólva, mely elnevezés alatt a mi kelet-magyarországi szigethegységünket értik, elmondja az író a túlnépesedett Biharország (mócvidék) ezer baját és nyomorúságát. Elmondja, hogy a nyomor és az elégedetlenség évről-évre nő és feihivja az illetékesek figyelmét arra, hogy bár e nép a történelem folyamán jó románnak bizonyult, megtartotta hiven nyelvét, vallását és tradícióit, de az éhség nagy erő. „Lelkeik erősek, de a testük enni kér." Rámutat Opreanu a nyomorúság legnagyobb okára, amely a gazdasági világ- és nemzeti válság, az erdők lepusztítása, az oktalan bányatörvény, az alkohol-törvény stb. mellett, legfőképpen az alábbi. Szószerint adjuk az ő szavait: „Akik a nyugati hegyek gazdasági bajainak boncolgatásával foglalkoztak, mind megemlítik, legalább futólag azt, hogy gazdaságilag e vidék a Tiszavölgyrei van utalva. Mi ez alkalommal ezt a kérdést tisztán földrajzi szempontokból taglaljuk, figyelemmel lévén azokra a kifogásokra, amelyek egy ilyen kényes problémánál fölmerülhetnek. A nyugati hegyek észak—dél irányban, mint elválasztó fal emelkednek Erdély és a Tisza völgye között. Egyik arcukkal a Tiszára néznek, a másikkal az erdélyi felföldre ereszkednek alá. Átjáró egyik oldalról a másikra kevés van. Csak délen, Abrudbányától Brádig van valamirevaló ut az Aranyos völgyéből a Fehér Körös völgyébe, a Vulkán-hágón át, innen a Vulkántól kezdve a Vlegyásza északi feléig, a Királyhágóig egyetlen használható ut sincs. Az Aranyos kivételével, az összes vizek a Tisza felé sietnek, amely a három Körös utján nemcsak a nyugati oldal folyóvizeit gyűjti össze, hanem a keleti oldaliak jó részét is, megszabva ezáltal a kereskedelmi és a gazdasági élet irányát is. Hét vasútvonal igyekszik vagy tiz elágazással a Tisza völgyétől a nyi'gati oldal gazdasági kincsei felé, mig a keleti oldalnak Erdély felé csak három vasutvonala van. Ugyanígy a nyugati oldalról a Tisza felé leereszkedő utak száma is jóval nagyobb, mint a keleti oldalon levőké. A gabonában gazdag Tiszavidék az egyesülés előtt csodálatoson jó kenyérrel ellátó területe (Vorland de aprovizionare) volt a végtelenül kevés és alig termő szántóföldekkel rendelkező hegyeknek. Szinte egyetlen hegyvidéki község sem tudja kenyérmagvakból a szükségletét megtermelni, többségük pedig alig termeli 50%-át a szükséges gabonának. Az Aranyos, a Körösök és az Ompoly felső völgyeiben fekvő községek általában a szükséges gabonának alig egytized részét termelik meg, amint azt Necja főinspektor egy brosúrájában, Suciu Pétre tanár és még sokan e vidék ismerői kimutatták és közölték. A hiányt legnagyobb részben maguk a hegyvidéki fogyasztók fedezik, de helyesebben csak fedezték, a Tisza vidékéről. A hegyvidéki szezon-munkások majdnem az egész esztendőn át csapatostul vándorolnak le az Alföld mezőgazdasági vidékeire. Kezdve tavasszal, legények leányok, fiatalok, öregek mennek lefelé kapáikkal a kapálásra; aratásra még nagyobb csapatok mennek: kaszálás idején a hegyvidékek izmos kaszásai járják be az alföldi birtokokat. Mindezek a hegyekbe való visszatérésükkor, nem pénzt hoznak, hanem gabonát, amely igy közvetlenül olcsón jut az alföldi gazdag termelőtől a hegyvidék szegény fogyasztójáig. De az alföldi olcsó kenyér más utakon is eljut a hegyekbe. Majdnem egész esztendőn át kocognak lefelé az Alföld felé a hegyek minden részéből a kocsik és vonatok megrakva a hegyvidék különböző termékeivel, különösen nyers és megmunkált fával, a mócok fahordóitói a bihariak seprűjéig: gyümölcsfélékkel: a juniusvégi cseresznyétől egészen a következő március végéig a zarándvidéki és belényesvölgyi ízes almákig; a különböző formára faragott köveivel a poeni hegyeknek, amelyekre az Alföld útépítéseinél olyan nagy szükség van. Régebben igen sok faluban egész társadalmi osztályt képeztek a szekeresek, akiket Zaránd vidékén kocsisoknak hívtak s akik, különösen télen, összegyűjtötték a hegyvidék gyümölcsét és az Alföldön eladták, becserélték gabonáért. Egyszerre űztek fuvarozást és kereskedést. Lefelé haladva gyümölccsel telt szekereik, a hazatéréskor gabonával voltak megrakodva. Röviden szólva: az Alföld és a hegyvidék árucseréje olyan élénk volt, amilyennél élénkebb már nem is lehetett. Természetesen rajtuk kívül az aradi, nagyváradi, budapesti és bécsi kereskedőknek nagy sokasága is közreműködött ebben az árucserében. Nagyvárad, Arad, Szatmárnémeti, sőt Temesvár városok is nagyrészt ennek a kereskedelemnek köszönhetik felvirágzásukat. E csereforgalomnak egy része ma, az egyesülés által létrejött politikailag szerencsés változások következtében megszűnt. Az a sáv, amit az Alföldből a nyugati hegyek lábainál Romániához csatoltak, nem tudja fölvenni, csak részben a hegyvidék termékeit és munkaerejét. A hegyeken jelenleg nagy munkaerő- és termékfelesleg van, ami értékesitetlenül maradván, évről-évre súlyosabbá teszi a lakosok elszegényedését. íme, igy vetődik fel a román államra egy igen nagyjelentőségű gazdasági probléma: a nyugati hegyek gazdasági problémája. Mert bármily fájdalmas ennek a megállapítása, határozottan igy áll és meg kell mondani, hogy a nyugati hegyek népe gazdaságilag napról-napra pusztul, hogy milyen ütemben az mellékes, de pusztul és ezt a pusztulást anyagi téren csak igen csekély mértékben ellensúlyozták eddig. Népfölöslegüknek csak egy egészen csekély részét hozták és telepitették le az Alföldön. A hivatalos telepítési akció ma befejezettnek tekinthető, de ezek a telepítések sem voltak szerencsések, mint azt más alkalommal kimutattuk." Eddig idéztük szószerint a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia román földrajzi professzorát. A továbbiakban elpanaszolja, hogy az agrárreform sem segített ezeken a határszéli területeken. Természetesen ő ugy állítja be a dolgot, mintha a hiba ott volna, hogy igen keskeny területet kebeleztek be Romániába a Nagy-Alföldből. Viszont mindjárt a következő szakaszban elismeri, hogy a magyarok 1000 év óta egy természetes centrumból tartották össze a régi Magyarország területét, amely centrumnak a földrajzi tényezők nagyon kedveztek. Bármint érveljen is Opreanu Sabih és bármilyen mesterkélt módokat ajánljon orvoslásul (hiszen egy román állami főiskola különben is erősen soviniszta tanára mégsem foglalhat állást a határ-revizió mellett) megállapíthatjuk, hogy tiz és egynéhány év múlva rájöttek a románok is ugyanazokra,, az egyszerű igazságokra, amelyeket a magyar békedelegáció oly mostoha körülmények és megnemértés közepette 1919 és 1920-ban egy csodálatos alapossággal előkészített és felszerelt dokumentumgyűjteményre támaszkodva hirdetett s amelyet a magyar revíziós mozgalom mai napig hirdet. De még egy körülményre kell itt felhívnunk a figyelmet, ez pedig a revíziónak mértéke. Világosan kell látnunk és erre már maguk a románok is ime rájöttek, hogy pusztán etnográfiai alapon határokat megvonni itt a régi Magyarország területén nem lehet. Nem fog tehát orvoslást hozni sem a magyarok, sem a románok, tótok, szerbek stb. számos bajára az, ha CsonkaMagyarország határait az összefüggő magyar nyelvterület széléig kitoljuk. Parancsoló szükségesség — melytől százezrek mindennapi kenyere függ —, hogy a gazdaságilag és földrajzilag szorosan összetartozó részeket együtt hagyjuk. Nem pusztán magyar érdek ez, létérdeke — amint éppen Opreanu Sabin tanulmányaiból is látjuk —, százés százezer egyéb nemzetiségű testvérünknek is. Mert igy lassacskán mind elpusztulunk s akkor hiába lobognak a különböző nemzetiségek nemzetiszin pántlikái az Alföld közepén futó politikai határoszlopokon, nem lesz, aki himnuszokat énekeljen melléjük! R. Szeben András KEDVEZMÉNYEK A XV. MILÁNÓI VÁSÁK LÁTOGATÓI KÉSZÉRE A milánói vásár (ápr. 12—27) látogatói a folyó évben egy igazolványt kapnak, amely feljogosítja őket arra, hogy az egész olasz vasúti hálózatban hat utazást 50% kedvezményei lehessenek meg. A vásárigazgatóságnak sikerült továbbá a többi európai államvasutakkal is megállapodnia, miszerint ezeik hasonló kedvezményt nyújtanak. Az igazolványok március '20-tól a milánói vásár képviseleteinél és az összes menetjegyirodákban kaphatók.