Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 3-4. szám - Kis nemzetek külpolitikája

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1934 Magyarország iránt. Amikor Magyarországnak nemzetközi kölcsönre volt szüksége, a fasiszta Itália nemcsak erkölcsi, hanoim anyagi téren is támogatta a magyar állam óhaját. A jóvátételi konferenciákon éppen ugy, mint az optánskérdésben és a/, utódállamok követeléseinek rendezésében az olasz diplomácia mindenkor mellettünk állott, — és mellettünk áll most is. Mussolini, a néplélek kitűnő ismerője, az igazságtalanul sújtott szenvedők nagy barátja, aki azonban ugyanakkor reálpolitikus is, a most megszületeti római hármas szerződéssel kiemelte Magyarországot eddigi elszigeteltségéiből, a kisantant szuronyerdejéből és gazdasági elnyomása alól, de a világpolitikai faktorok közönyös nemtörődömségébői is. És megnyitót la számunkra az utat — a szebb jövő felé. Kis nemzetek külpolitikája — A történelem megmásíthatatlan törvénye, hogy egy legyőzött nemzet előbb vagy később újra felemelkedik . . . Egy nagy nemzetet nem lehet állandóan a leszerelés állapotában tartani. Az egyetlen eszköz, amellyel Németország újra való fegyverkezését meg lehetne akadályozni, a preventív háború, én azonban nem vagyok hajlandó az országot ilyen kalandba sodorni, — mondotta Broqueville, Belgium miniszterelnöke. Ugyanakkor, mikor Belgium felelős miniszterelnöke a legyőzött országok egyenjogúsága mellett foglalt állást, az ország ifjúságának virága, a löweni egyetem diáksága, a revízióról rendezett vitája során magyar, szerb és cseh szónokok meghallgatása után, kimondta, hogy kívánja a trianoni béke revízióját. A hatás, melyet a belga miniszterelnök ki jelentése és a belga közvélemény kemény komolysága Franciaországban keltett, méltán gondolkodóba ejthet bennünket. Miért van olyan súlya Belgium szavának? Miért talál ellenérveket a francia külügyek vezetője, ha Anglia ilyen nyilatkozata kerül napvilágra? Miért nem cáfolható meg Broqueville állítása a francia politika szokásos és jól bevált szólamaival? Hiszen — gondoljuk mi — Belgium kis állam, és mi, engedelmesre szelídülve, hozzá szoktunk a nagyhatalmak parancsoló irányításához. A nagy angol tudós, Darwin, fiatal korában, világkörüli útjában a Galopagos-szigeteken járva, meglepődve látta, hogy a sziget teknősbékái galambjai és papagályai nem menekülnek az ember elől, nem félnek tőle, mert nem ismerik: a Galopagos-szigeteken ember addig nem járt soha. Az Egyesült-Államokban utaztában másik nagy meglepetés érte: a néger rabszolga, akit ura arculcsapott, nem is próbálta arcát eltakarni, vagy elkapni az ütés elől. A Galopagos-sziget teknősbékái és galambjai a teremtés ősi derűjének gyermekei: nem hittek az elmúlásban. A néger rabszolga a reménytelen lemondás poklának elkárhozott ja: nincs hite az életben, az élet örökkévalóságában, a feltámadásban. A derűs látás és remény nemcsak következménye, hanem feltétele is a szabad, boldog életnek. A megadás, magaelhagyás mindig rabszolgaságot, veszendő és veszni való életet jelent. Az életben, az élet teljességében való hit alfája és ómegája, kezdete és vége az élet legfőbb védelmének, a nemzeti cselekedetek legnagyobbikának, a külpolitikának is. Nálunk mind e mai napig divatban volt annak a rabszolgahitnek hirdetése, hogy kis nemzet vagyunk, önálló külpolitikát nem csinálhatunk, sorsunkról magunk nem dönthetünk. Lesnünk kell, mig véletlen koncként — a sors nem dob valami jó, vagy rossz megoldást nekünk, amit rabszolgai megadással fogadunk. Elhittük, hogy kis nemzet vagyunk. Nemzeti nagylélünk, ha volt is, örökre elveszett. Ez a gondolkodás nem csupán a magyarságot sorozatosan ért nemzeti vészek szomorú viszfénye. Nem csupán Mohács, Világos, Trianon pusztító tüzeinek fekete per je-marad ványa. Következménye ez annak az észt sivataggá tevő gondolkodásnak, mely oly uralkodó napjainkban s mely minden nagyság és erő forrását számokban keresi. Korunk a számok káprázatának, az egymás mellett való sorakozásnak szomorú és sivár kora. Mint a fösvény, egyre csak számolgatunk. Hányan vagyunk? Hány zsákkal telik? Meglehet, a számolgatás hasznos segítség, de vészes méreg, ha egész gondolkodásunkon úrrá válik. Száma által csak a csorda nagy. Nemzet kicsi vagy nagy lehet erkölcsi tulajdonságai, gondolkodása által. Nincs kis nemzet és nincs nagy nemzet számbeli kicsiség, vagy nagyság szerint. Különben is, kicsi, vagy nagy: csak a jelen szám- és térbeli állapotát mutatja, melyen a nemzet, jellemének elszántsága szerint, változtathat. S egy nemzet nemcsak élőkből áll. A nemzet örökké élő alkotói nagy halottai és eljövendő reménységei. A nép, mely az ó- és újszövetség könyvét adta és Dávid törzsét Jézusban kivirágoztatta, csak egy maroknyi volt. A görög városállamok, ahonnan a gondolkodás és művelődés ragyogása áradt szét, csak parányok voltak a mai államóriásokhoz képest. Karthágó csak egyetlen város volt és mégis, volt idő, mikor római ember még kezét sem moshatta meg a tengerben a karthágóiak engedélye nélkül. De, mondják, e példák régiek és nem irányadóak a mechanikus erők mai világában, mikor a tömeggel, a tömeg erejével számolni kell. Akik igy beszélnek, elfelejtik, hogy ma is vannak számra, területre nézve kicsi, súlyra és erkölcsi jelenlésre nézve nagy államok. A Vatikán úgyszólván eszmei állam, úgyszólván csak uralkodója van, — ki tagadhatná mégis, hogy tekintélyre, szavának súlyára nézve az első államok közé számolható. A Népszövetség, ha nem maradt volna meg börtönön szerepében, ha igazán teljesítette volna hivatásai, a világ vezető tekintélyei közé emelkedhetett volna. De nézzük a hus- és vérállamok között a legkisebbek egyikét: éppen Belgiumot, a hatalmas Franciaország és az egyre hatalmasabbá váló Németország között. Ha Belgium a világháború kezdetén azt mondta volna: — Nemzetközi szerződések semlegesre szelídített kis állama vagyok, nem csinálhatok önálló külpolitikát, éppen elég, ha elvileg tiltakozom a német betörés ellen, akkor játéklabdája lehetett volna ennek, vagy annak a hatalomnak, kaphatott volna innen is, onnan fenyegetést, vagy előnyöket, leshette volna ő is a véletlen koncait, ütlegeit, akkor — mint Ű rben és számban — erkölcsileg is kis nemzet maradt volna, Belgium azonban nem érezte magát . kicsinynek, léhát nem is volt az. A védekezésen messze túlmenően