Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 1. szám - Európa és a magyar külpolitika

1934 január MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 A legtöbb nemzet külpolitikáját saját érdeke irja elő. Van számos ország, mely teljes joggal hivat­kozhatik a szent önzésre, mint külpolitikája alap­jára. Mi, magyarok, nem tehetjük ezt. Hivatásunk, sorsunk, végzetünk, rendeltetésünk, hogy másokért álljunk helyt, másokat védjünk. Mi vagyunk Európa művelődésének, nyugalmának, biztonságának eleven védőfala, az európai kultúra Szent Sebestyénje, aki testével fogja fel a keletről jövő borzalmas támadá­sok nyilzáporát. Attila, akinek vérbeli maradékai vagyunk, nem hagyta ránk Európa-pusztitó gőgjét, csak azt az égi ösztönt, mely visszatérítette Róma falai alól. Európa őrtállói voltunk és vagyunk és — ha Európa is ugy akarja — maradunk. Hü lovagjai, keresztes vitézei ,voltunk Európának, vértanúi a Nyugat kultúrájának, mely vérünk hullása árán nő­hetett naggyá és maradhatott fenn. Tatár, török dühe rajtunk tört meg és nekünk támadtak azok a népek is, melyeket a török hódítás tolt fel a Balkán­ról észak és nyugat felé. írás, szerződés, pecsét nem rótta ránk ezt a szerepet. De a külpolitika minden írásos szerződése, szoros fogadkozása gyermekjáték a végzet isteni parancsa mellett. Minden nagy vezető magyar államférfi felis­merte külpolitikai sorsunkat, Istentől rendelt hősi végzetünket. Elég Szent Istvánra utalnunk, aki a nyugati ke­reszténységhez vezérelte s a német és olasz művelő­déshez kötötte a magyarságot. Elég a törökverő Hunyadira, elég Mátyás virágzó és müveit birodal­mára mutatnunk. A török hódoltság korszaka nem szakította meg a Nyugatért küzdő nagy politikusok sorozatát. A tizenhetedik század egyik legférfiasabb elméje és külpolitikusa, Pázmány Péter, világosan látta az európai és magyar kérdés teljes egybeforrottságát. — Én Váradot — irta, mikor a török gyermekévei városát fenyegette, — méltónak tartom arra, hogy az egész kereszténység fölkeljen érte. — Mély ma­gyarsága mellett a Habsburg-házon keresztül a né­metséghez való tapadásban látta hazája biztonságát. — Két választásunk van, — mondotta: — Vagy a po­gány török torkába ugrunk, vagy meghúzódunk a német sas szárnya alatt. Mig francia bíboros társa, a sokat magasztalt Richelieu, azon mesterkedett, hogy Németországot a vallásháborúk zsoldos hadserege tapossa sivataggá és török-tatár hordák pusztítsanak Európa keletén az európai egyensúly bálványának hozott áldozat­képpen, azalatt Pázmány a katolikus hatalmak szö­vetségén, a nemzetközi békebiróság és az európai együttműködés megteremtésén munkálkodik. öreg és beteg létére Rómába megy, hogy VIII. Orbán pá­pától segítséget kérjen a török elleni hadjáratra. Hosszas diplomáciai tárgyalása alatt pápább a pá­pánál, aki — francia befolyás alatt — nem akart a német birodalom, Európa és a keresztény művelődés oldalára állani. Nem változtatott külpolitikánk irányán a Habs­burgellenes kossuthi politika sem. A Habsburg-ház a XIX. században immár lényegileg és formailag sem jelentette a német-római érdekekkel való kapcsolatot. Az osztrák-ház családi uralmává zsugorodott s az­zal, hogy negyvennyolcban a horvátokat, szerbeket, oláhokat a magyarságra uszította, századokon át meglévő erkölcsi jogcímét is elvesztette. A kossuthi politika különben is egész Európa és Amerika ro­konszenvét megnyerte számunkra. Európa nagy krízisében, a világháborúban, hű­séggel teljesítettük azt a kötelezettséget, melyet hely­zetünk parancsolt. Csak vért, vagyont, területet ál­dozhattunk, de helyünk mégis olt volt a keletről Európára törő orosz veszedelemmel s a Balkánról l'elnyomuló barbársággal szemben. Mi, inkább, mint bármely nemzet, mutatója vagyunk az európai kul­túra biztonságának. Sorvadásunkkal Európa fényes kultúrája sorvad. Ha nekünk befellegzik, Európa jövőjének ege is sötétedik. Kis nemzet vagyunk, de a sors nem mér emberi mértékkel. Kezében egyformán porszem nagy és ki­csiny. A számok nem uralkodnak a teremtésen. Egyetlen ember néha több egy nemzetnél. A sors nem véletlenül jelölte ki a magyarság helyét. Helyét megjelölve, nagy feladatát is megjelölte és — fizetésül hősi vérhullatásáért — jó vagy rossz sorsától tette függővé Európa virágzását, vagy ha­nyatlását. Mi, magyarok, most nehezebb sorban élünk, mint a török iga alatt. De a kő, amit ránk dobtak, Európa fejére hul­lott. Jó dolga van-e Európának, békét, boldogságot vásárolt-e magának feldarabolt tagjaink kifolyt vére árán? Nincs-e fenyegetve hatalma szárazon és vi­zén? Innen és tul a tengereken? Boldogok-e népei? Bizakodnak-e a jövőben? Ma már nem hisznek a jóslatokban. Nem hiszik, hogy — egyetlen villanással — titkos és rejtett ösz­szefüggések nyilatkoznak meg némely látó előtt. Az alázatot, mely hisz a sors rejtelmes össze­függéseiben és irányításában, a tudás kimosta lel­künkből és megajándékozott bennünket lelki rövid­látással. Ma már nincsenek próféták, nincsenek látno­kok. Ma, mikor szemünk, messzelátóval és nagyitó­val fölfegyverkezve, kutatja csillagok és ázalagok életét, kevésbé látjuk azt, amit látnunk kellene és vakon rohanunk végzetünk felé. Kasszandrának ma sem hisz senki sem. Bár talán mosolyogni valónak látszik, de ugy van, hogy mikor a magyarság, a maga szegénységé­ben, csonkaságában, számbeli jelentéktelenségében, szegényes szerencséjében, épségéért és boldogságáért küzd, akkor ama nemzetek épségéért és boldogságáért harcol, akiké a Föld minden aranya és fegyvere, de akiknek jövő boldogságát, nyugalmát, rendjét és el­jövendő ivadékai életét a sors zálogban tartja a ma­gyarság épségéért és boldogságáért. Mikor a magyarság régi határaiért küzd, csak a Gondviselés rárótta feladatát teljesiti, mert ép ma­gyarság nélkül Európának nincs békessége és nincs jövője. Marius. KuRCZ ÉS LAJTA FOTOCINKOGRAFIAI MÜINTÉZET RÉSZV.-TÁRS. BUDAPEST, VIII., VIG-U. 3 TELEFONSZÁM: J. 353—18 KLISÉGYÁR GALVANOPLASTIKA TÖMÖNTŐDE

Next

/
Thumbnails
Contents