Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 10-11. szám - Lengyelország az uj Európában

MAGYAR KÜLPOLITIKA A jövendő csirája sohasem az öldöklő dsingiszkáni politikában cl, mely mindent a háború véres ködén át néz. A sors elsöpörte azokat a népeket és azokat az uralmakat, amelyek csak háború és vérontás révén tudtak erősek lenni. A nagyság és a jövendő halhatatlan csirája, a megújhodás és boldogság csak olyan népnek adatik, mely nagy tud lenni háborúban és nagy tud lenni békében, ha annak ideje elérkezik. Meglehet, a háborút Franciaország és buszoneg> szövetségese nyerte meg. A béke győzelme azonban csak Olaszországé és barátaié lehel. Franciaország nem mutatkozott nagynak a békében. Franciaország nem lehet az, ami Olaszország leit: a béke megteremtője. A mult — talán — Franciaországé. A jövendő: Olaszországé s \cle együtt Magyarországé, Lengyelország az uj Európában A francia külpolitika nagyszabású terve, amellyel a kisantant mellett a balkáni államokat s azonkívül a keleti paktumok révén Oroszországgal együtt Európa minden keleti államát a francia „biztonság" bálványának szolgálatába akarta állítani, meghiúsult. A vasgyűrű, amely a volt ellenséges államokat, elsősorban Németországot bő Magyarországot vette volna körül, elsősorban Lengyelország ellenállásán hiúsult meg. Az a válasz, amit a lengyel kormány adott Franciaországnak a keleti paktum ügyében, világos tanúságot tesz arról, hogy Lengyelország teljesen tudatában van az ország európai jelentőségének és hogy nagy történelmi múltjának megfelelően, maga akarja kezébe venni sorsának irányítását. Ez érthető is. Lengyelországnak 33 millió lakosa van és népének szaporodása tetemesen felülmúlja a nyugati nagy államokét. Földrajzi és hadászati szempontból pedig Európának egyik legfontosabb pontja. Joggal kér tehát szót magának az európai népek tanácsában. A békekötéseket közvetlenül követő időszakban Franciaországgal való szövetsége volt külpolitikájának irányitója. Ebben áz időszakban a lengvel nemzeti demokraták Paderevszki miniszterelnökkel az élükön Lengyelország külső politikáját majdnem kizárólag Franciaországgal, a jövőt ületően pedig az Oroszországgal való megértésre építették. Ezzel szemben Pilsudskij, a lengyel politika legnagyobb egyénisége, főképen államfővé történt nyilvánítása óta sikra szállt az önálló lengyel politikáért. Állandóan hirdette a nyugati hatalmakkal való túlságos barátkozás veszedelmeit, állandóan szem előtt tartotta a németekei való kiegyezés lehetőségét és ugyancsak törhetetlen híve volt a Mu£yarországgal való barátság megerősítésének. Lengyelországban ez a két áramlat évek hoszszú során át szemben állt egymással, a legutóbbi évek azután egyre jobban megmutatták, hogy Lengyelország közéje ékelve Oroszországnak és Németországnak, nem lehet többé a francia politika eszköze és jövőbeli biztonságáról magának kell gondoskodni. A Német-birodalom belső átalakulása után a lengyel kormány elsősorban Oroszországgal kötött megnemtámadási szerződést, amelyet a következő évben még kiegészítettek. A távoli keletről fenyegetett Oroszországnak nagy érdeke volt, hogy nyugat felől biztosítsa magát, Lengyelországra nézve pedig a bizonytalanság csökkentését eredményezte keleti szomszédjával való megegyezése. Közben a nyugati hatalmak tanácskozásai és különböző megállapodásai követték egymást, így a négyes paktum, majd 1932. végén a Németország katonai egyenjogúságát elvben elismerő megegyezés. Franciaország ezekbe a tanácskozásokba nem tartotta szükségesnek bevonni Lengyelországot. Az az elhidegülés, amely ennek következtében a lengyel közvéleményben úrrá lett, egyre fokozottabb mértékben éreztette hatását. Ennek következménye volt azután a háború utáni politikának legnagyobb meglepetése: Lengyelország közeledése az új Német-birodalomhoz, amelyet megpecsételt ez év elején a tíz évre szóló német—lengyel baráti szerződés. Pilsudsky és Beck lengyel külügyminiszter ezzel véglegesen megszabták az önálló „lengyel" külpolitikának az irányát. Ennek volt logikus következménye, hogy a Csehszlovákiával való differenciák során a lengyel kormány minden francia befolyástól mentesen járt el. Ezt az irányt nem tudta megváltoztatni Barthou külügyminiszter varsói látogatása sem. Debeny francia tábornok pedig, aki mostanában járt Varsóban, a lengyel—francia katonai szerződés módosítása ügyében, szintén dolgavégezetlen tért vissza Párisba. A keleti paktum elutasítása pedig és ezzel együtt Barthou egész külpolitikai tervének meghiúsítása, immár félreérthetetlenül mutatják azt, hogy Lengyelország az önálló lengyel külpolitika alapjául a szomszédjaival való békét tette meg. Szabad kezét nem adja fel sehol és nem hajlandó olyan kötelezettségeket vállalni, amelyek nem egyeznek meg Lengyelország érdekével. Lengyelország kétoldalú szerződései mindamellett nem jelentenek szembeszállást a francia barátsággal, hanem csak azt jelentik, hogy Lengyelország megszűnt a francia külpolitika vak eszköze lenni. Az oroszokkal és a németekkel való megegyezés után az önálló lengyel politikának újabb láncszeme Pilsudsky régi tervének megvalósítása, a Magyarországgal való hagyományos barátság megerősítése. A magyar miniszterelnök varsói látogatása és a Lengyelországgal kötött egyezmény külső jele a Lengyelország és Magyarország között meglevő barátságos viszonynak, amelynek fejlesztése az érzelmi kapcsolatokon túl, reális értéket jelent mindkét országra. Az a helyzet, amely Kelet-Európa erőviszonyaiban is beállott, új feladatok elé állítja Franciaországot is. Ausztria függetlenségének megvédelmezését nem sikerült a Népszövetség kezébe adni és ezzel meghiúsult az a törekvés is, hogy Ausztria ügyeibe a kisantant államok közvetlenül beleszóljanak. Meghiúsult a közben tragikus véget ért Barthou francia külügyminiszter legnagyobb reménysége, a Németországot kelet felől körülvevő szövetséges övezet kiépítése, meghiúsult Lengyelország közreműködésének biztosítása, tisztán francia érdekek szolgálatában, a legújabb román kormányváltozás pedig szintén nagymértékben nyugtalanítja a francia közvéleményt. „Hol van a lengyel francia szövetség, hol van a kisantant és Franciaország külpolitikai egyetértése?" — Ezt kérdezi egyik legtekintélyesebb francia lap, a Journal des Debatt. Európában teljes a zűrzavar, — írja a lap