Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 8-9. szám - A meghasonlott Európa

1934 MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 A meghasonlott Európa Félreismerhetetlen az a k(''l áramlat, mely ma, sokszor ellentétesen, sokszor összefonódva, lüktet Európa életében. A jövendő kor valamely filozófusa talán megvetően mosolyog azon az Európán, mely emberbaráti dühvel üldözte a kábítószereket s ugyanakkor a legnagyobb buzgalommal gyártotta a mérges gázokat a kábítószerektől megmentett emberek elpusztítására. Ha a nevetséges főeleme az. ellentétben van, a inai Európa a komikuni legmagasabb példáját mutatja. A kannibál, mikor legyőzött ellenségét megsüti ós megeszi, az indián, mikor az elfogott sápadtképü fejebőrét lehúzza, teljes barbárságában legalább férfiasan őszinte és következetes. Ilyen nép gondolkodásában' élet és halál, jó és rossz komoly egyensúlyban van, kockázata nem a nyerészkedő, hanem a harcos térti kockázata. Harca, vivassék bár a legegyszerűbb fegyverekkel, igazi harc. Amit ilyen néptől valóban irigyelhetünk, az parancsainak egyenes volta. Az a biztosság, mely a fehéret fehérnek, a feketét feketének mondja. Ennek az erkölcsnek nincs mélysége, nincs magassága, de — legalább — van iránya. Európa, e medúzái szörnyeteg, a szépség isteni vonásaival, mely körül a gonoszság kigyói vonaglanak, — e biztosságnak teljes híjával van. Sem a jóra. sem a rosszra nem tudja elhatározni magát. Önmagával nincs tisztában. Saját lénye talánya előtt áll. Ezért vonszolja a megoldatlan és megoldhatatlan Kérdések szövevényét maga után. Ezért veszti el a nagyvonalú élet stílusát. Ezért nem minta és példakép immár a világ többi része előtt. Ezért kell eztán beérnie másodrangú szereppel. Európa elhagyta saját princípiumát és a barbár erkölcsöt farizeusi kenetteljességgel párosítja. Nem a háború, melynek kegyetlenségében legalább nincs logikai és lelki félrec.siiszamlás, hanem a béke tette ezt nyilvánvalóvá, de Európának saját erkölcsétől való visszahúzódása sokkal régibb keletű. Talán merész állitásnak látszik, de mindennél jobban mutatja ezt Európának a természettudományokhoz való tapadása. Európa királynak, sőt bálványnak tette meg, ami az igazi kultúra mély bölcseségében csak rabszolga volt: a technikai haladást. A természettudomány, a technikai haladás szülője, nem támaszt az ember lelkével szemben igényeket. Nem követel lemondást, inkább testi kényelmet teremt. Nem az ég, hanem a föld felé szoktatja a tekintetet. Nem a szellemiség, hanem az anyagiasság felé utal. Nem az alázatosságot, hanem a gőgöt növeli. Egy angol történetíró, párhuzamot vonván az értelmi és erkölcsi tudományok között, megállapítja, hogy az értelmi tudomány haladó, az erkölcsi tudomány maradó természetű, s mikor ennek megállapítása után büszkén áll a haladó tudományok oldalára, ezzel Európa sajnálatos állásfoglalását tárja elénk. Mert c büszke elfogultság éppenséggel nem indokolt. Az erkölcsi tudomány maradó természete abban áll, hogy egyszerre és teljes fenségében, Istentől származó változatlanságában tárul az ember elé. Tételei örökösek, elmulhatatlanok. Kristálytisztán átlátszók, de mérhetetlenül mélyek. Idő nem koptalja, nyüvi el őket. Európa áhítatosan tisztelt bálványa, a haladó tudomány, kényelmünket igen, de boldogságunkat alig növelheti. Eredményei káprázatosak, de minden varázshatalmukkal sem tudják az emberiség gyötrő kérdéseit megoldani. A háborúhoz borzalmas és készséges segítséget nyújtanak, de mit sem tudnak tenni a béke érdekéhen. Mikor jóról és rosszról, életről, halálról, boldogságról, elkárhozásról kell határoznunk, az erkölcsnek kell ítélkeznie. Mindegy, hogy ez a parancs szájrólszájra száll-e, vagy az éter hullámain rezzen át a világon. Az apostolok gyalog jártak, korunk államférfiai repülőgépen utaznak, de nem kérdés, hogy kinek szava van közelebb az éghez. I la szét tudjuk roncsolni az elemeket, aranyat tudunk (inteni az ólomból, versenyt szállunk a nap járásával, vájjon különb lesz-e sorsunk, jobban tudunk-e igazságot mérni, férfiasabban cselekedni? Az a lehajlás, melytől Európa kultúráját joggal féltik, az erkölcs könnyelmű lenézésében és elhagyásában van. Abban a dekadens barbárságban, mely az igazi barbárság nyerseségét és a lélek erejét egyaránt elvesztette. Ma Európa a dekadens barbárság állapotában él. Ezt mutatja lelkének megnyilatkozása: nemzetközi törvényeinek tára, melynek külső máza csak ugy ragyog az emberiességtől, méltányosságtól, az isteni szeretet parancsaitól, de amely lényegében a rabszolgatartó korbácsát, bilincseit és kényszerketreceit rejtegeti. Európa alapvető nemzetközi törvényei azért és ugy alkottattak, hogy ne legyenek végrehajthatók, hogy kitűzött és ünnepiesen kinyilatkoztatott céljuk megkerülhető legyen. A békeszerződés szenteskedése, a Millerand-féle levél ígéretei, a Wilson-i ájtatoskodás, a nemzetek egyenlősége, a kisebbségek biztosított jogai, a lelkiismereti, nyelvi és kereskedelmi szabadság, gyámkodás politikailag éretlen népek fölött, a Népszövetség alapokmányának a revíziót biztosító 19-ik, .a sérelmeket orvosló 10. és 16. szakasza, a lefegyverezés, ennek a farizeusi műnek szemfényvesztő díszei. Volt-e valaha ennél szebb politikai tűzijáték? A szép szavak csóvái felszálltak és vakító tüzbokrélává váltak a sötét ég hátterében. Az erkölcsi követelményeknek elég tétetett. A barbár gyávaság, a sötétben meghúzódva kifejtheti kegyetlenségét a ragyogó szavak égő füzére mögött. A békeszerződés gyermeke nem a megbékélt, hanem a szenvedő és meghasonlott Európa. A Millerand-féle levél, a Wilson-i paradicsomi Ígéretek: merő szóvá vállak. A nemzetek egyenlősége, a kisebbségek jogai, lelkiismereti, kulturális szabadsága: puszta mese. A lefegyverzés: álom. Az éretlen népek fölötti gyámkodás: szultáni véres önkény. A paragrafusok, melyek alapján a sérelmek enyhíthetők, megközelíthetetlen bástyákkal vétettek körül. A jogok, melyek elismertettek, a valóságban nem gyakorolhatók. Európa a magaszőtte hálóban fogva maradt. Igen, revízióra van szükség, de nem paragrafusok revíziójára, melyből csak ujabb csalafintaság származhalik. Nem is pusztán a határok revíziójára, mert ez magában még nem oldhatja meg Európa problémáját. A baj mélyebben fekvő. Európának belső megújhodásra van szüksége. Az a megújulás, mely egyes nemzetek életén belül nyersebb, őszintébb, igazabb erkölcs követeléséhen áll, szinte az eretnekekkel szemben való borzadályt kelti fel a megalkuvó és felemás Európa népeiben. Nem értik az égi hangot, mely a megújuló nemzetet egyszerre biztos, bátor, őszinte és bizakodó férfiak nemzetévé teszi. Nem értik, hogy ily férfiak szá jában az igen igent és a nem nemet jelent.