Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 9. szám - Az uj magyar nemzedék

1933 szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 csak a magyarság fejlődésének kerékkötője-, hanem Európának is veszedelme, mert más politikával Magyarország nem teljesítheti azt a hivatását, azt a küldetését, amelyet a Gondviselés számára rendelt és amelyet már Szent István fölismert. Azok a hatalmi eltolódások, amelyek zajtalanul napjainkban folynak, lehetővé teszik számunkra a szentistváni politika folytatását. Keleten a megnemtámadási szerződések sorozata, amelyeket Olaszországnak és Oroszországnak megnemtámadási és barátsági szerződése követett, világos bizonysága annak, hogy a négyes egyezmény nem Oroszország ellen irányul, csupán ellensúlya a keleti paktumoknak és egyensúlyt teremtő tényező Franciaországnak a kisantantta] és a keleti államokkal való ujabb megegyezéseivel szemben. Igv végeredményben ezeknek a szerződéseknek a tömegei, a benne résztvevő államok jÓSZándéka mellett, nagyobb biztosítéka lehet a békének, mint a Népszövetség minden igyekezete, amely a jelenlegi helyzet állandósítására törekszik és alapokmányának megváltoztatása nélkül még az sincs hatalmában, hogy a békeszerződések tarthatatlanná vált és a világ békéjét veszélyeztető pontjait módosítsa. A világ közvéleménye egyre nagyobb erővel követeli az igazi béke megteremtését és most, amikor a bajok egységes orvoslása meghiúsult, a nemzeti gondolat egészséges kibontakozásában látja az újjászületés lehetőségét. A gyűlölködéstől és az ellenséges elzárkózástól megtisztult nemzeti gondolat valóban alapja lehet a békés jövendőnek és ennek követésére minden ország népe közvetlenebbül kényszeritheti vezetőit. Ez a megtisztult nemzeti gondolat tiszteletben tartja minden más nemzet igazságát és jogos érdekét, mert tudja azt. hogy a biztonságban élő és fejlődésük feltételeivel rendelkező országok fokozatosan megtalálják az utat először kisebb, később nagyobb területen ahhoz a politikai és gazdasági együttműködéshez, amely a világ végleges rendjének múlhatatlan feltétele. magyar Királyi 0 Osziaiysorsjáiek 84.000 sorsjegy, 42.000 nyeremény Minden második sorsjegy nyer! Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 egy félmillió aranypengő Jutalom és nyeremények készpénzben: 300.OOO 50.000 25.000 200.000 40.000 20.000 100.000 30.000 15.000 stb. aranypengő, összesen közel 8 millió aranypengő, mely összeget készpénzben kifizetik. Húzás október 14-én kezdődik! Az I. oszt. sorsjegyek hivatalos ára; Nyolcad Negyed Fél Egész 3 pengő G pengő 12 pengő 24 pengő Sorsjegyek az összes főárusitóknál! Az uj magyar nemzedék Az uj nemzedék — ez mély hitünk — jobb lesz apáinál. A régi nemzedék — a mi nemzedékünk — igaz, megtette, ami tőle telt békében és háborúban, de, lett légyen bár a tudomány és jellem csodája, hiányzott belőle valami: magyarságának velőkig ható tudata. E fogyatkozás talán nem egészen az ő hibájából támadt, de azért nem kevésbé súlyos fogyatkozás. Az osztrák-magyar monarchia politikai berendezkedése, miely nagy területnek adott békét és biztonságot, szükségszerűen és célzatosan eltompította a magyar öntudatot és intézményeiben elfojtotta a magyar öncélúságot. A monarchiában nem a magyar haza halára volt a biztonság védőfala. Biztonságunk, jövőnk kérdése összefonódott más népekével. Sorsunk intézése kieseti kezünkből. Gyámoltak lettünk, ahelyett, hogy gyámolítok lettünk volna. S a régi nemzedék nagy része még örült is e férfiatlanul védett helyzetnek, az álmos nyugalomnak, a jólét békéjének. A magyarság hangoztatása — ebben az időben iskolás, vidéki izü, megmosolyogni való egyszerűség volt. Európaiak, pacifisták akartunk lenni, haladók, tudománnyal, pénzzel eltelők. Méregfa árnyékában ültünk és örök békéről, örök hatalomról, örökös jólétről ábrándoztunk. Azt hittük, ez többet ér, mintha meg tudunk állni saját lábunkon. A világháború kitörésekor mutatkozott meg élesen fogyatékosságunk Ítéletes volta. Nem volt kiforrott meggyőződésünk, nem volt nemzeti célunk sem a háború alatt, sem a háború után, nem voltunk külön népi egyéniség és a soha ki nem alvó magyar bátorság gyarmati sorban áldozta fel fiatal életek százezreit. A háború után nem hittek, nem hihettek nemzeti igényeinkben. Majd, nemzeti jellegünk elsatnyulásáért keservesen bűnhődve, próbálatlan és tragikus kísérletezések során kellett jól-rosszul megtanulnunk azt, amit a béke hosszú éveiben igyekeztünk minél jobban elfelejteni: hogy sorsunk gyeplőjét magunk vegyük kezünkbe. A régi, szinte kétlaki nemzetség, régi renyheség ki nem forrott mérgével ereiben, azonban már törött lélekkel kezdte meg ezt a munkát. Az volt a benyomásunk, hogy nem ér, nem érhet el a magyar a nemzeti teljesség Igéretföldjére. Közben uj vetés sarjadt. Gyermekek, akik ölbeli korukban — talán — menekültek, talán vasúti kocsiban laktak, talán szalmán, jászolban születtek, nem ismerték a nagy monarchia jólétét, üres fényűzését, kifosztott gyermekek, szomorú jelen és fenyegető jövő heródesi üldözöttségében született gyermekei, — de homlokukon van valami a betlehemi varázs ragyogásából. Nincs bennük semmi abból az állampolgári tunyaságból, mely mástól várja üdvét, kenyerét, biztonságát, mely rábízta magát idegen hatalomra és cserében eladja magyarságát, nemzeti öröklétét. Az uj nemzedék nem engedi, hogy valaki a magyarság nevében szerény legyen. Nem rejti véka alá magyarságát. Büszkén virul a népek kertjében, melynek egyik legszebb rózsaszála. A külpolitika, nem is olyan régen, elzárt terület volt, mély csak nagy és kiváltságos urak előtt nyilt meg, akik franciáid beszéltek, titkos tanácskozásokon sugtak-bugtak, rejtélyes terveket főztek. Boszorkánykonyha volt, ahová csak beavatottak léphettek valami misztikus és öncélú szertartás elvégzésére. Ma azonban azt hisszük, a külpolitikához mindenkinek köze van, aki közösségben, közösségért él és szerettei sorsáért, mindennapi kenyeréért aggódik. Sőt azt hisszük — a legnagyobb tanítóval —, hogy oda kell