Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 7-8. szám - Magyarok Bulgáriában

1933 juL—aug. MAGYAR KÜLPOLITIKA 19 földön. Semmi kétség, Ihogy ujabb isteni figyelmeztetés történt. Isten csodálatos erővel ruházta fel ezt a szobrot. Már ugy tisztelték, mint valami szentnek a szobrát. Ha elhaladtak mellette, kalaipot emeltek. S a hatóság hiába állitolt lesbe őröket, mire 'felkelt a nap, a szobor talapzata mindem reggel tele volt firLsis. illatos virággal. Egyesek szerint a városi vezetőségre Ls átáramlott már a lakosság babonás féléimé a szobor iránt. Tény az, ihogy eltelt tiz esztendő és többé nem nyúltak a szoborhoz. Jobb nem nyugtalanítani a kedélyeket, csak maradjon hát a szobor, lassan úgyis beborítják a növekvő fenyők lombjai és semmi se látszik majd belőle. Mig a tizedik évben Vrabák Alajos, a Kígyóról elnevezett gyógyszertár tulajdonosa és fia ugyanannak az özvegy Vrabáknénak, aki vele együtt lakolt a szobor át ellenében, került a starostai székbe, ö lett a város feje. — Bejelentem a közgyűlésnek, — mondta székfoglaló beszédében, amikor lelelte a 'hivatali esküt — hogy a honvédszobrot, az átkos magyar uralomnak ezt az utolsó emlékét ts szlo\ ik önérzetünknek bronzba ontott meggyalá zását, a legrövidebb időn belül el fogom távolittatni s gondoskodni fogok arról is. hogy nemzeti királyunknak, Szent Yáelovnak szobrát emeltessem helyébe. Siri csend fogadta az uj starosta szavait s csak amikor fenyegető pillantása sorra vette a hallgató arcokat, hangzott fel itt is. ott is, immel-ámmal egy-egy „sláva"' — Ebből még baj lesz, — mondták a bizottsági tagok, amikor a közgyűlés után leballagtak a városház lépcsőin. — Talán még meggondolja imagát. — Ez? Soha! — mondta Strukula, a pék. Aztán körülnézett, hogy nem hallják-e avatlan fülek és suttogva folytatta: Neki személyesen ellensége ez a szobor. Hiszen emlékezhettek, hogy valamikor minden március tizenötödikén odaállt a szobor talapzatához és kardosán, magyar ruhában elszavalta a Talpra Magyar-t. Ezt nem tudja megbocsátani a szobornak. Igaz, hogy ugy volt. amint Strukula mondja, de az már nagyon régen volt és azóta Vrabák hű szlovák, a legfelsőbb körök bizalmi embere itten, szokolista vezér és két évvel ezelőtt a pán presidentet is ő fogadta a város kapujában, a szokolisták élén. Vannak dolgok, melyekről jobb hallgatni így arról is, hogy a prevrat után hónapokig nem is látták Yrabákot. Állítólag odaát lebzselt a magyaroknál. Mire feltűnt ismét a városban, már lángokat lehelt minden ellen, ami magyar. Valaki egyszer azt a hírt hozta, hogy magas állás után vágyott odaát, amit nem isikerült elnyernie é.s sértett hiúságának haragjában fordult a magyarok ellen. Lehet, hogy igy van, mert azt mindenki tudja róla. hogy hiu és nagyravágyó ember. De lehel, hogy semmi sem igaz az egészből, meg ha igaz is, veszélyes az ilyen dolgokról a mai időkben hangosan beszélni. Mert bizony hatalmas férfivé nőtte ki magát Vrabák az utolsó évek alatt. Félni kell tőle. Ha végigment a kisváros utcáin, már messziről leröppentek a kalapok és csaknem a földet súrolták elölte. Maga Vrabák is tudta, hogy ebben a tiszteletben több a félelem, mint a szeretet, de ö a szeretettel nem is törődött, öt ne is szeressék, hanem csak féljenek tőle. A hatalom alapja a félelem. Magányos és magába zárkózott, komor ember volt, aki barátok nélkül élt és mosl is egymaga lépett ki a városiház kapuján. Azt mondják, hogy senkit se szeret az anyján kívül, de azt nagyon szereti. A meleg nyári estén körülsétálta a várost, mielőtt hazatért volna. Szikáir, árnyékszerű alakja elölt szétrebbentek mindenfelé, amerre elhaladt. Gondolataiba mélyedve, lehajtott fejjel ment a szűk kiis utcákon s alig ocsúdott fel egy-egy alázatos köszöntésre. Aztán betért a parkba, ahol a szobor állt. Sokáig nézte a mozdulatlan ércalakot, mely magasra emelt fejjel, hűvösen és fönségesen tekintett el Vrabák fölött és messze dél felé nézett. A .starostának már ugy tetszett, hogy nem is szobor, hanem élő honvéd, aki rögtön megmozdul! és eltaposs^. Gyűlölte ezt a szobrot. Valamikor szerette, most ugyanazért gyűlöli annál hevesebben. Mit keié* itt és miért emlékezteti azokra az időkre, melyeknek már az emlékét is rég kitörölte a szivéből? Nem igaz, hogy valamikor lelkesült érte. Botjával a levegőbe suhintott és megfenyegette a szobrot: — Még ma éjszaka örökre leszámolok veled. A közelből lágy, magyar nótaszó ütötte meg a fülét. Hátrakapta a fejét és megindult a hang felé. Fiatal leánygyermek énekelt a park kőkerítésén gubbasztva. Rárivalt: — Hogy hivnak téged? — Kabina Milka, — felelte a kislány ártatlan nyugalommal. — Kabina és Milka? És te mégis magyarul énekelsz? Ki tanított erre? — A mama. Botját görcsösen megszorította, mintha ütni akarna, aztán félrekapta a fejét ós tovább ment. Persze a mama, itt is a mama. Mindenütt az ő tetteik, akaratuk nyoma. Anyák, azok a tébolyult anyáik, akik nem tudnak felejteni. És mire az ő fáradságos vesződségük, ha az anyák tejéből és csókjából a régi magyar élet vágyakozása szivárog a gyermekek lelkébe? Mit tehet ez ellen az iskola és az állam? Gyűlöli az anyákat. Hiszen, ha nem volna neki is anyja, aki előtt örökösen hazudnia kell, hogy igen, vissza fognak jönni a magyarok és ő a sokol elnökségét, meg a starostaságot i.s csak azért vállalta, hogy titkon előkészitse a magyarok útját. Dühösen csapkodta botjának végével a BUDAPESTI AUTOMOBIL KÖZLEKEDÉSI R.-T. X., KEREPESI-UT 15. • ((Hí teleionszáma • Esküvői, alkalmi és túrakocsik a legolcsóbban kaphatók Lefkouits és Vándor A KM|Bi"eges g»apiuszöueieH es TELEFON: AUTOMATA 813 31 (ADRIA PALOTA) ^ beiesaruh nagy válasziéKban