Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 1. szám - A mi németjeink

1933 január III N4. tltlA IÍLUIÜ 13 Műk LLOMMl MAGTARSÁG A mi németjeink Egyik nagy német lap, a Kölnische Zeitung, az őszinte magyar barátság örve alatt oktatást ad ne­künk abból, hogyan bánjunk a mi németjeinkkel. Magyarország írja óvatosan a német lap sors közösségénél fogva is megértést tanusit Németország­gal szemben, de politikája nem elég németbarát. E bírálatot örömmel fogadjuk. Tiszteljük a né­met kultúrál, mellyel kapcsolatunk bensőséges volt és marad is. Tiszteljük a német szenvedést, melyei senki jobban meg nem ért nálunk és vállvetve har­colunk a németséggel a békeszerződések revíziójáért. A hivatalos német felfogás, mely mentes a pánger­mán túlzásoktól, bizonyára értékeli is ezt a barátsá­got, de azért nem kilelünk németebbek a németek­nél. Talán a pángermánok sem veszik tőlünk rossz néven, hogy lenni bátorkodunk. Magyarok vagyunk és magyarnak lenni: igen nehéz. A németellenes magyar politika fölösleges vádja azonban csak bevezető szólama egy7 alattomos tárna dásnak. A Magyarországon lakó mintegy félmilliónyi német népesség — irja a Kölnische Zeitung — sértő, megkisebbítő bánásmódban részesül. Ezt eddig nem tudtuk, a magyarországi német­ség sem tudta és nem hisszük el ezután sem. Bárki lett légyen a Kölnische Zeitung magyarországi sugal­mazója — könnyű volna a nevét kitalálni —, a saját egyéni mohóságának és nem népe kívánságának szó­szólója volt. Ne beszéljünk olyan kicsinyes sérelmekről, ami­nőkről a német lap beszél: hogy rosszul bánunk a magyarországi német népművelő egyesületekkel, ez csak hangulatkeltő vád. melynek alapja nincs. Nem bánunk vele sem jobban, sem rosszabbul, mint bár­mely más. engedélyezett egyesületlel. Ne beszéljünk arról, hogy nincs német tanítóképzőnk: a német nyelvet talán sehol nem tanítják annyit és olyan mértékben más országban, mint nálunk. Ne beszél­jünk arról, hogy a romániai németségnek hét tanító­képzője van. A német la]), ha mindent olyan alapo san tud. talán arról is meggyőződhetnék, hány inté­zet van ebből Erdélyben és hány állott fenn a régi magyar uralom alatt. Lappáliák hirdetésével be lehel feketíteni egy országot, bár ezt eddig csak ellenségeink tették, most már, ugy látszik, azok is, akik barátainknak mond ják magukat, izgatással lehet egyéni érvényesülés útját egyengetni, még országromlás árán is. de nem lehet az igazságot kideríteni. Nézzük inkább azt, milyen helyzetben van - a magyarhoz képest — a magyarországi német népes­ség. Rosszabb sora van-e? Kevesebb joga? Nagyobb inegterheltetése? Hiszen, utóvégre, egyik ország sem adhat többet lakosainak, mint amije van. Mi, magyarok, ezt még a túlzó pángermánok sem vonták kétségbe, híresek vagyunk ősi keleti vendég­szeretetünkről. Mi. az arabokkal, azt mondjuk a hoz­zánk betérőnek: — Tiéd a sátram. A mi németeink vendégkép. hívásra jöttek az országba, legtöbb je azért, hogy benépesítse a török dúlás után néptelenül maradt vidékeket. Ellenség­pusztitotta magyar nép örökösei ők. A hazai német­ség zömét a lovagias magyarok asszonykirálya, Mária Terézia telepitette be. Az idevándorolt német­ség a legjobb, a legzsírosabb magyar földet kapta a Bánátban, Temesben, Torontálban, Tolnában, Bara­nyában. Fest- és Fehér megyében. Jöttek a németek a sváb földről szekereiken, ősi német nyelvükkel, viseletükkel, szokásaikkal, az egyszerű, töretlen nép vidámságával. I.('telepedtek a földre, ahol — a hagyo­mány szerint — minden készen várta őket, a házak, az ólak, ólakban barmok, némelyhelyütt még a házi­macska is. Azóta itt laknak és mi nem vettünk el tőlük semmit. Sem nyelvüket, sem viseletüket, sem szoká­saikat, sem vidámságukat. Földjük, házuk — annyi változás közepette — nem cserélt gazdát. Élnek ked­vük szerint. Jó földmivelők, jó állattartók, jó iparo­sok, jó kereskedők. Aki tanulni akar közülük, tanul és — mint éppen a K. Z. egyik vágásnak szánt cél­zása mutatja — származásuk nem akadálv előre­menetelük körül. Mint Németországban, nálunk is nagy a köznyomor. Lépten-nyomon koldusokat, hajléktalanokat, mun­kátlanokat, földönfutó menekülteket látunk. De ez a sok koldus, hajléktalan munkanélküli, földönfutó: mind-mind magyar, az erőszakos, nemzetiségtipró. jogfosztó és uralkodó" faj gyermeke. Sváb koldusunk, csavargónk, hajléktalanunk még csak irmagul, még csak mutatóba sincs! Nem ugy, mint Németország­ban, ahol egész falvak népe vált koldulási engedélyt és megy világgá egy falat kenyérért. Oh, igen! A ma­gyar ..erőszakos" nép. Elvette nemzetiségeitől a sze­géin ség. munkanélküliség, politikai hajléktalanság jogát és a szegény nemzetiségnek nem hagyott meg mást, csak a békés otthont csak a munka, csak a boldogulás lehetőségét! A K. Z. nem tudja, de mi tud­juk, hogy van nekünk védelemre szoruló nemzetisé­günk, de ebből a nemzetiségből nem akad senki, aki külföldre szaladna, világgá kürtölné baját, hanem szótlanul tűri mérhetetlen szenvedését: s ez a nemze tiség a magyar, de ez nem keres és nem is talál vé­delmezőt. Mi mindig tennen hirdettük, hogy a nemzetnek törődnie kell a határokon tul lakó testvéreivel is. Nem kifogásolhatjuk tehát, hogy a K. Z. — meglehet félrevezetve szintén ezt teszi. De tudnánk neki hálásabb feladatot, mint a magyarországi németség véli sérelmeinek hánytorgatását. írhatna, például a balti németség szenvedéséről, Írhatna az Oroszország­ból menekült, Németországban otthont nem talált oroszországi német telepesek rettentő földönfutásáról. A mi németeink gyökeret eresztettek nálunk, mely a magyar földből soha ki nem szakad. A mi né­metünk kedvét magyar hazájától, magyar hazájában lévő módos falvától, vagy takaros, tiszta városától elvenni nem lehet. A mi németünk épugy otthon van itt. mint volt Németországban. A Kölnische Zeitung német lelkiismerete nyug­ton maradhat, a mi németeinket semmiféle méltat­lanság nem érte. Mi, magyarok és a magyar hazában otthonra és hazára talált németek meg vagyunk egy mással elégedve.

Next

/
Thumbnails
Contents