Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 5. szám - A trianoni igazságtalanság jóvátételét követelte a Reviziós Liga országos nagygyűlése

i HÍAGVlR KÜLPOLITIKA 1932 m ii j us gasság felé forduljon tekintetünk. Elete rövid és tündöklő volt, mint a meteor utja, a hősiességgé hevitett hazaszeretet tüzében lángolt. Elvégezte nagyszerű feladatát, amidőn a Justice for Hungary szárnyain végigröpitette a jobb magyar jövő gondolatát az Óceánon keresztül két világrész népeinek feje fölött. Halála és megrázó vége a diadalmas Héroszé, aki Róma, az örök város határában, babérággal a kezében roskadt össze. Ilyen tragédiái csak bátor és erős lelkű népeknek vannak. Endreszt nem a halál, hanem a halhatatlanság ragadta ki közülünk, s az Endresz Györgyök halálát nem könnyekkel, hanem fogadalmakkal, azzal a férfias fogadalommal üljük meg, hogy azt a zászlót, amelynek ő mindhalálig hű és csodás bátorságú harcosa volt, diadalra visszük. Mély részvétet érzünk az elhalt hős özvegye iránt. Kérem, bizza meg a nagygyűlés a Revíziós Liga vezetőségét, hogy kellő formában adjuk ezt az özvegy tudomására. A nagygyűlés résztvevői még percekig állva maradtak Herczeg Ferenc szavai után és igy adóztak Endresz György emlékének, majd Herczeg Ferenc megnyitotta a gyűlést. — Amig mi magyarok egyedül követeltük — mondta — a békeszerződések embertelen rendelkezéseinek revízióját, addig meg is hallották szavunkat, nem is. Voltak egyes kiváló férfiak, politikusok, hirlapirók, akik tudásuk, érzéseik, lelkiismeretük és igazságszeretetük tekintetében feje fölött állnak a tömegnek és mellénk állottak, — nem hallották meg azonban szavunkat a népek sorsát intéző államférfiak. Ujabban azonban a revíziós gondolatnak egy hatalmas és félelmetes szövetségese támadt és ez a szörnyű gazdasági válság, amelynek nyomában a munkahiány és a nyomorúság olyan méreteket öltött, hogy a revízió siralmából az északi sarktól a déli sarkig hangzó éhség dala támadt. A világ figyelme ma a Duna völgye felé fordul. Tudomásul vették, hogy a beteg emberiség lázának itt van a gócpontja és láz okozó sebhelye. A győztes államok kormányai és közvéleménye ma már egyetértenek abban, hogy meg kell állítani a pusztulás folyamatát. Mi magyarok ennek következtében uj helyzet elé kerültünk és a revíziós mozgalom uj feladatok előtt áll. A liga tehát szövetkezve régi hű szövetségesével, a Társadalmi Egyesületek Szövetségével, egybehívta ezt a nagygyűlést, hogy a magyar értelmiségnek módja legyen állást foglalnia. És az a nagy érdeklődés, amely a gyűlést kiséri, bizonysága annak hogy mily közelről érint ez a kérdés mindenkit. (Ugy van ! Ugy van/) A legkülönbözőbb pártállásu politikusok ülnek itt együtt és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy van valami, ami elválaszthatatlanul fűz mindnyájunkat össze és ez a magyar voltunk. Ilyen nemzeti összefogásra ma Európában nem sok nép képes és én ebben látom a magyar jövő garanciáját. Bethlen István a trianoni igazságtalanságról Herczeg Ferenc szavainak elhangzása után gróf Bethlen István emelkedett szólásra abból az alkalomból, hogy a Magyar Reviziós Liga disztagjává választotta Hosszantartó taps üdvözölte a volt miniszterelnököt aki, nagyobb parlamenti beszédeire emlékeztető széles kereben ismertette reviziós álláspontját. — Amikor a Reviziós Liga vezetősége — mondta — tudomásomra hozta a rámnézve megtisztelő elhatározását, hogy dísztagjai sorába választ, komoly megfontolás tárgyává tettem és lelkiismeretemet komoly vizsgálatnak vetettem alá, hogy mitévő legyek, mert ugy éreztem, mint a közélet komoly szereplője, hogy komoly dilemma előtt állok. És pedig az előtt a dilemma előtt, vájjon nem térek-e el a gyakorlati reviziós politika azon útjától, amelyet tíz éven keresztül követtem és amely más eszközökkel, a dolog természeténél fogva más módszerekkel kell, hogy dolgozzék, mint a Reviziós Liga és amelynek a taktikája, hangszerelése, egész muzsikája más, mint a Reviziós Ligáé, viszont ha kitérek ezen megtiszteltetés elől, nem kelti-e azt a benyomást, hogy talán nem érzek együtt azokkal a célokkal, amelyeket a Reviziós Liga a zászlajára tűzött. Hogy vájjon nem sziwel-lélekkel érzek együtt a nemzetnek azon mindenekfölött álló érzésével, hogy mentől előbb lerázza magáról és vállairól a trianoni átkot. (Ugy van! Ugy van!) Vagy legalább is nem kelti-e ezen állásfoglalásom azt a benyomást, hogy nem értek egyet — ha a célokban egyek is vagyunk — azzal az eszközzel és metódussal, amellyel a Liga a maga céljait követi. E megfontolás után ugy határoztam, hogy köszönettel vállalom ezt a megtiszteltetést. (Hosszas éljenzés és taps.) — Meggyőződésem az, hogy szükség van arra, hogy azok a férfiak, akik a magyar ideálokat, a magyar célkitűzést, a magyar igazságokat hirdetik, propagálják itt az országban és a külföldön, megértsék egymást azokkal, akik hivatalos állásban ugyanezt a célt más eszközökkel követik, hogy teljesen megbízzanak egymásban és hogy a cél érdekében, ha külön utakon is, de egyfelé törekedve, a célt együttes működéssel igyekezzenek megközelíteni. Az életet sem irányithatja kizárólag a sziv és nem lehet az élet csakis rutin, csak lélektelen munka. Az életet a sziv, a lélek és a lelkiismeret, együtt kell, hogy irányítsa. A cselekvésnek pedig olyannak kell lennie, amely a realitások határán mozog. Szükség van tehát és a nemzetnek van szüksége arra, hogy azok, akik az egyik irányt követik, megértsék egymást azokkal, akik a másik uton járnak. Nézzük tehát végig, mit követel tőlünk a magyar sziv és mit követelnek a realitások. — Az első kérdésre nagyon könnyű válaszolni. Azt hiszem, nincs ma magyar ember, bárhol lakjék, bárhol ringott a bölcsője, akármi legyen a foglalkozása, akármi legyen a társadalmi állása, bármilyen a felekezete, vagy a pártpolitikai beállítottsága, aki ne azt követelné, hogy a trianoni igazságtalanságokat mentől előbb tegyék jóvá. (Ugy van! Ugy van!) És nincs, aki ne kívánná a revíziót, azoknak a békefeltételeknek a megváltoztatását, amelyeket azokkal az eszmékkel ellentétben róttak reá, amely eszmék jegyében ezek a békeszerződések keletkeztek. Bethlen és Károlyi Mihály — Ehhez egy reminiszcenciát fűzök, amely tizennégy évvel ezelőtt történt. Tizennégy évvel ezelőtt, 1918 szeptember havában az Erdélyi Szövetség Kolozsvárra gyűlést hirdetett, az az Erdélyi Szövetség, amelyet néhány politikai barátommal, pártkülönbség nélkül azért alakítottam, hogy Erdély ügyét a pártpolitikai célok fölé emelve olyan közüggyé tegyük, amelyért minden párt kötelességének kell, hngy tartsa, hogy a közélet terén küzdjön. Nagygyűlést hirdetett az Erdélyi Szövetség, hogy a harctérről jövő szomorú híreket megvitathassák és azok konzekvenciáit Erdély jövője szempontjából megbeszéljük és lehetőleg egyhangú határozatra jussunk. A gyűlés előtt három nappal következett be a bolgár front összeomlása, s ekkor érkezett oda Károlyi Mihály, aki abban az időben apósánál vadászott, aki mikor a hir megjött, azt ajánlotta, hogy a nagygyűlést halasszuk el. így is történt, s este már Budapest felé utaztunk, s Károlyi Mihály ugyanabba a fülkébe szállt be, amelybe én. Egész éjszaka nem hunytuk le a szemünket és a politikai helyzet