Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - A háborus adósságok bonyodalmai

MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 december A háborús adósságok bonyodalmai A történelem évek, hónapok, napok füzéréből fonódik, sí mi, akik résztvevői és szereplői vagyunk a történelem folyamatának, végigélve a nehéz esztendőket, tűrve a mindennap gondját, nem láthatjuk, hová jutunk. A pillanat hatása alatt majd reménykedve, majd kétségek között vergődve nézünk a jövő elé és nem tudjuk, mi következik. Sem az egyszerű, az eseményektől intézésétől távol álló polgárok, sem azok. akiket a választások véletlene intézőkké tett. nem tudják, hogy az emberiség nagy történelmi drámájának most folyó felvonása miként végződne lik. Uj élet reménysége int-e felénk, vagy pedig a zűrzavar, amelybe kerültünk életünk tartama alalt szakadatlanul torlódik tovább. Nem látjuk, vájjon van-e akaratunknak döntő szerepe az események kialakulásában, vagy pedig — mint egy angol iró, Keir Hardy, mondotta: — Az események mennek a végzetes kifejlés felé s nem befolyásolja, nem érinti őket a/, amit tanácskozó államférfiak kieszelnek. Ha visszagondolunk arra a korszakra, amely a háborút megelőzte, amikor a világ népességének és ellátásának egyensúlya növekvő jólétet biztosított, amikor Európa népességének szaporodásával a kivándorlók megművelték uj országok földjét s Európában egyre több lett az iparral foglalkozó munkásság, amely gondoskodott a kivándoroltak ipari szükségletérők épültek a vasutak és hajók, melyek a távoli földrészek nyers terményeit Európába jutatták — tisztán látjuk a különbséget az akkori és a mostani helyzet között. Most évről-évre, napról-napra csökken a nemzetközi forgalom és a vámfalakkal körülvett országok önellátásra törekedve, egyre nehezebben tudják ellátni magukat s a kényszerűség hatása alatt csökken a termelés, csökken a fogyasztás s az egykori gazdagság és munkaalkalom szaporodás helyett a szegénység és munkanélküliség növekedése vetit rémképeket elénk. Hogy tiszta képet kapjunk a jelenlegi helyzetről, elég egy napnak a hireit szemügyre vennünk. Vájjon ki hitte volna el tizennyolc esztendővel ezelőtt, hogy elkövetkezik olyan idő, amikor Anglia a világ gazdasági életének kősziklára épített vára, egykori gyarmatához, az Amerikai Egyesült Államokhoz fordul, haladékot kérve tartozásaira. Ki hitte volna, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, a fantasztikus gazdagság és a természeti kincsekben kimeríthetetlen meseországban, az elnöki székhelynek, Washingtonnak utcáin egyik éhségfelvonulás a másik sarkára hág. Ezeket látva, csodálkoznunk kell azon, hogy az emberiség a háború borzalmaira ráadásul el tudja viselni a béke borzalmait. A háború és mostani béke pusztítását összevetve, nehéz feleletet adni arra, melyik jelent nagyobb csapást az emlberiségre. A háború talán borzalmasabb volt az emberélet gyors pusztításával, a párisi békék azonban szélesebb körben több emberéletet, több várost, több államot pusztítottak el, nem téve különbséget győzők és legyőzöttek és semlegesek közölt. A nagy feladat most az, hogy véget vessünk a béke pusztításának és tudatára ébredjünk annak a tragikus helyzetnek, amelybe nem egyetlen ország, nem egyetlen világrész, hanem a Föld minden országa jutott. A népek és országok, amelyek e»'vkor egymástól elválasztva éltek, de amelyeket az elektromos szikra és a technika sok találmánya összekötött s amelyek közi a szellemi és gazdasági kapcsolat életszükségletté váll, nem térhetnek vissza saját romlásuk nélkül a barbárság amaz állapotába, amikor az idegen-ellenségszámba ment. A katonai ellenségeskedés már tizennégy esztendővel ezelőtt véget ért, de a gazdasági, politikai és szellemi ellenségeskedés még növekedett: — s ez a világ romlásának fő okozója. Egyes országok önmagukban ezen nem tudnak segíteni akkor sem. tía vezetőik tisztán látják is ezt és meglenne bennük minden jó szándék arra, hogy ezen sejtsenek. Még ;i pusztulásnak a közvetlen látványa, a földmivelésnek, a/ ipari életnek, a bankoknak csődje sem elegendő ahhoz, hogy komolyan hozzálássanak a káosz eloszlatásához. Egyik ország sem akarja vállalni azt a látszólagos áldozatot, amely az egyedül megmentő nemzetközi együttműködéshez szükséges lenne. Azok az államok, amelyek tehetik, halomra gyűjtik az aranyat, s ez az arany a bankok pincéibe /árva. halott tőke. viszont az áruknak és javaknak forgalmát lehetetlenné teszik az egyre növekvő vámfalak fönntartásával. Ez a helyzet — természetesen — megöli a bizalmat, amely nélkül nemzetközi együttműködés el sem képzelhető. Hosszú ideig a békeszerződéseken alapuló jóvátételek hínárjában vergődött a világ, most pedig, mikor ugy látszott, hogy ezektől a bilincsektől végleg megszabadulunk, az Egyesült Államok teszi lehetetlenné a javulást azzal, hogy mereven ragaszkodik azoknak a háborús adósságoknak behajtásához, amelyeknek minden fdlérjét a szövetségeseikkel való együttesen vivott háború sikeres befejezésére fordították. A nagy erőfeszítések révén létrejött lausannei egyezmény után. amely a jóvátételek feltételes törlését határozta el. joggal remélhették az Egyesült Államok európai adósai, hogy Amerika végre hozzájárul a helyzet tisztázásához és vagy elengedni, vagy lényegesen csökkenti a tartozásokat, vagy pedig módot talál arra, hogy ezek a tartozások, amelvek majdnem teljes egészükben a háború alatt Amerikában lörtént élelmiszer és lőszervásárlásokból eredlek, európai árukkal egyenlittesenek ki. Anglia, amely jóformán a békeszerződések óta állandóan a háborús tartozások törlése melleit foglalt állást s ezt az álláspontját 1922-ben Balfour emlékezetes jegyzékében világosan ki is fejtette, most joggal remélte, hogy a/ amerikai uj elnökválasztás után ebben a tekintetben a testvérországban megértésre talál. Körülbelül huszonhét konferencia foglalkozott eddig hiába ezekkel az ügyekkel s azt hitték, hogy az uj elnökválasztás után érvényre jut az igazság, amelyet nemcsak európai, hanem a legkiválóbb amerikai közgazdászok is elismertek és Amerika érdekében levőnek találták. Az amerikai elnökválasztás megtörtént és két nappal utána Anglia és Franciaország washingtoni követei átnyújtották a Fehér Házban kormányaik kérelmét a december tizenötödikén esedékes adósságrészletek ügyében, egyúttal kérve a háborús adósságok uj rendezéséi. Az angol kormány fölvetette azt a megoldási módot, hogy — lausannei tárgyalásokhoz hasonlóan — az Egyesüli Államok kormánya a tárgyalások tartamára függessze fel az adósságok fizetését A jegyzék Hoover elnököt emlékeztette arra is. hogy ő maga annakidején, kával francia miniszterelnökkel való tanácskozása közben, elismerte a háborús adósságok uj szabályozásának szükségét, csupán azt ki-