Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - Gazdasági együttmüködés és politika

14 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 december Gazdasági együttműködés és politika Irta: Török Árpád A dunai államok gazdasági együttműködésének kérdését sokan mint tisztán gazdasági kategóriát igyekeznek beállítani, amelynek a függő politikai kérdések kikapcsolása mellett kell létrejönnie. Nem lehet kifogás! emelni ez ellen akkor, ha a kérdésnek ilyen beállítása tisztán pszichológai-taktikai okokból történik. Ha meg akarjuk várni, hogy az érdekelt lelek előbb a zöld asztalhoz üljenek és a közöttük fennálló politikai ellenléteket ott előbb elsimítsák, akkor bizony nagyon de nagyon sokáig fog tartani, inig a gazdasági együttműködés létrejön. Még azt a nézetet is el lehet fogadni, hogy a gazdasági együttműködés egyengetésénél a politikai kérdéseket nem szabad előtérbe hozni, hanem meg kell várni, hogy a gazdasági közeledés bizonyos kedvező légkört teremtsen a későbbi politikai megegyezés létesítésére Sőt tovább mehetünk és azt is mondhatjuk, hogy a gazdasági együttműködés egy bizonyos fokán a politikai problémák automatikusan eltolódnak és hevességükből is veszítenek. Ha az államok bizonyos téren együttműködni akarnak, illetve már együttműködnek, akkor azokban a kérdésekben is enyhül közöttük a feszültség, melyekre az együttműködés nem vonatkozik. Itten tehát olyan kölcsönhatás áll elő, mely a még fennmaradó ellentétek kiküszöbölését lényegesen megkönnyíti. Ámde mindennek dacára ne feledjük el, csak taktikáról és színárnyalatról lehet szó: a lényeg, az igazság az marad, hogy nagy és állandó politikai feszültség mellett nincsen kielégítő és tartós gazdasági együttműködés. Ez a dunai államok együttműködésére fokozottan áll. Csak röviden akarjuk a közismert tényeket felsorolni, hogy további fejtegetéseinknél kiinduló pontul szolgáljanak. A Monarchia tudvalevőleg nagyon ideális gazdasági egységet alkotott. Ez az egység politikailag lett megbontva. Ebből azonban nem következett szükségszerűen, hogy a gazdasági egységnek is fel kellett bomlania, illetve a politikai határoknak nem kellett volna gazdasági határokkal együttjárni. Hiszen a szabadkereskedelem elve, mely régebben bizonyos fokig valóság volt, nem kívánja a politikai határok eltörlését. Elméletben a politikai erők dinamikájának nem kell a gazdasági erők dinamikáját kereszteznie. Ha mégis keresztezi, akkor ez nem a gazdasági, hanem a politikai oldalról indul ki. így volt ez a Monarchia felbomlásakor is. Semmiféle gazdasági szükségszerűség nem kényszeritette az uj államokat arra, hogy egymástól elzárkózzanak és fokozódó gazdasági harcot szervezzenek egymás ellen. Ha ezt tették, tisztán politikai okokból tették. Ez az ok pedig nagyon közelfekvő. Elsősorban az uj államok, de bizonyos fokig Csonkamagyarország és Ausztria is, azon voltak, hogy állami létüket biztosítsák, állami egyéniségűket megszilárdítsák. Ebben a törekvésben a gazdasági élet nagy szerephez jutott. Bizonyos, hogy az államegyéniség nem függvénye a gazdasági különállásnak. Az államegyéniség fennmaradhat szabadkereskedelem rendszere mellett is. Ámde az is bizonyos, hogy a Monarchiából kiválott uj államok egyéniségüket annál jobban tudták kifejleszteni, minél inkább kiépítették gazdasági különállásukat. A politikailag szétvált terület gazdasági együttmaradása megnehezítette volna azoknak a pszichológiai tényezőknek a kifejlődését, melyek a külön állami lét fennmaradását és megszilárdítását lehetővé teszik. Az uj államoknak érdekük volt, hogy lakosságukat lelkileg a magyar, illetve az osztrák állameszmétől távol tartsák. Ha a régi területen az uj politikai egységek bizonyos életközösséget fenntartanak pl. gazdasági téren, akkor ez lényegesen megnehezítette volna annak a lelki válaszfalnak a kialakulását, melyet az uj államok felállítani akartak. Ezért voltak ők annakidején a gazdasági együttműködésnek ellene és ezért választották helyette a gazdasági harcot. Ezzel elég világosan mutattunk rá arra, hogy a dunai államok mai gazdasági harcának primőr politikai okai vannak. A dunai államok tervezett együttműködése a ma folyó gazdasági harc megszüntetését jelentené és az egyes állaim ikban a gazdasági életnek racionálisabb kialakulását. Egy divatos kifejezéssel élve azt lehetne mondani, hogy a közgazdaság mai politikai kötöttségétől szabadulna és az öncélúság irányába fejlődne. Ennek természetesen feltételei vannak. Az egyes államnak le kellene mondani arról, hogy politikai befolyását a gazdasági életben az együttműködő államokkal szemben érvényesítse. Vagyis nem volna szabad a pojitikai harcot gazdasági térre átvinni, mert ezáltal megszűnik a gazdasági együttműködésnek a lehetősége. Ez olyan feltétel, amit kikerülni nem lehet. De ez nem is az egyediili feltétel, A gazdasági együttműködés révén az érdekelt államok gazdasági téren bizonyosfoku életközösségbe lépnek. Ez az életközösség kötelességükké teszi, hogy azt kívülállókkal szemben megvédjék. Itten persze nem lehet szó tisztán gazdasági védekezésről. A gazdasági életfeltételek fennálló bizonyosfoku közössége megkívánja, hogy amikor az egyes államok a gazdasági életközösségüket meg akarják védeni, politikai fegyverekhez is nyúljanak. De még ezzel sincsenek kimerítve a gazdasági együttműködés feltételei. Ha a ma gazdasági harcát gazdasági együttműködéssel akarjuk felváltani, akkor nem elég, ha a gazdasági életet ezentúl saját erejére, saját törvényeire bízzuk. A mai komplex és ellentétes nemzetgazdasági egyéniségek nem fognak racionálisan együttműködni tudni, ha magukra maradnak utalva az uj rendszer kitermelésénél. Felesleges részletesen magyarázni, hogy az újonnan megalapítandó gazdasági életközösséget tervszerűen kell kifejleszteni. Ez pedig a gazdaságpolitika feladata. Mindezt összefoglalva: az együttműködés igen fontos politikai feltételektől függ, amelyek részben negatívak, részben pozitívak. A kérdés már most az, vájjon mindezen feltételeknek meg lehet-e felelni akkor, ha a dunai államok mai politikai problémái megoldatlanul maradnak, ha továbbra is abban a politikai feszültségben élnek, melyben ma s mely bizonyos fokig oka mai gazdasági helyzetünknek. Ennek megítélésénél figyelembe jön a politikai feszültség foika és a problémák mivolta. Az egész kérdés a revízióban csúcsosodik. Mit jelent a revízió mint függő kérdés? Azt, hogy a közös gazdasági rendszerbe foglalandó dunai államok politikai egyéniségei éles ellentétben állanak egymással. Az államegyéniségek egy része csonka, mig másik része a csonka államok rovására tul van terhelve ugy területileg, mint népileg. Ezt az ellentétet nem szabad tisztán pszichológiai hatásokra visszavezetni: a politikai egyéniségek szervi hibája ez, melv akkor is fennmaradna, ha a pszichológiai hatások enyhülnének. Más szóval, ha a magvar revíziós törekvés hangnemben enyhülne vagy egészen elnémulna, a magyar államtest szervi csonkasága azért még nem szűnne meg. Ugvancsak nem szűnne meg az uj államok túlterheltsége sem. mert hiszen ez olvan szervi hiba, mely káros hatását akkor is éreztetné, ha minden külpolitikai behatástól mentesülne. Ezt azért említjük meg, hoíjy ezzel rámutassunk arra, hogy a revízió problémája elsősorban a dolog természetéből és nem a magyarsághangulatából ered. Ha a gazdasági együttműködés következtében az állam egyéniségek ezen harcában a gazdaságpolitikai fegyverekről le kell majd mondani anélkül, hogy a harc maga is megszűnne, akkor ennek pszichológiai következménye az lesz, hogy a túlterhelt és ezért belső szilárdságukban erősen veszélyeztetett államok egyéniségük megerősítését más téren fogiák megkísérelni. Fel kell tételeznünk, mindaddig, mig revíziós törekvésünkkel szembeszállanak, minden igyekezetük oda fog irányulni. hoRy állami egyéniségük Magvai országgal szemben ne halványuljon el. Ez pedig csak ujabb feszültségnek, ujabb ellentétnek lesz a forrása, annál inkább, mert ennek a politikának első áldozatai alighanem a kisebbségek lesznek, akik az államegyéniség kialakulásánál; a legnagyobb, természetszerű akadályai. Nyilvánvaló, hogy az ilyen állanot nagv mértékben veszélveztetné a gazdasági együttműködést. Az Osztrák-Magyar Monarchia