Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 1. szám - Revizió nélkül nincs béke

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MACJYAR REVÍZIÓS IÍIO I HIVATALOS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM 1. SZ. BUDAPEST 1932 JANUÁR Revízió nélkül nincs béke A világ folyása ahelyett, hogy tisztulna, egyre nyugtalanítóbb és egyre zavarosabb lesz. Ami tegnap még járható útnak látszott, az ma bezáródik. Akik tegnap még egyetértettek, ma összekülönböznek. Mindenki tudja, hogy a nemzetközi életet ma jellemző gazdasági és politikai elkülönöződés, az egész világ romlásához vezet. Mégis minden ország vakon és konokul halad a már megkezdett uton. Napról-napra élesebbek lesznek a politikai ellentétek. Napról-napra magasabbak a vámfalak. A hábours adósságok tömege elviselhetetlen, nyomasztó súllyal nehezedik az európai országok vállaira. Milyen más lenne ma a sorsunk, ha a háború befejezése után nem iktatták volna a békeszerződésekbe azokat a pénzügyi intézkedéseket, amelyekről Keynes, a kiváló angol szakértő első hallásra megmondotta, hogy végrehajthatatlanok és romlásba fogják dönteni az egész világot. Nemcsak a legyőzött, hanem a győző országokat is. Keynes jóslása ma már csaknem teljesen megvalósult. S a legjobb kilátás van rá, hogy igen rövid idő alatt az eddig be nem teljesedett részében is megvalósuljon. Franciaország és Amerika hiában tartják kezükben a világ aranykészletének háromnegyedrészét, kezdik érezni, hogy őket is elnyeléssel fenyegeti az az örvény, amely a világ többi részét már elragadta. Kétségbeejtő helyzet volna ez, ha maga a romlás nem rejtené magában a gyógyulás csiráját. Ugy látszik a jobb belátás tehetetlen marad addig, amig egyes nemzetek abban az illúzióban ringatóznak, hogy egy világromlás árán is meg tudják védelmezni saját kivételes helyzetüket és különleges jogaikat. Ma már ott tartunk, hogy az amerikaiak kezdik föladni ezt az illúziót, a franciák pedig közel vannak hozzá, hogy szintén észrevegyék a nemzetek sorsközösségéből folyó gyakorlati következményeket Nem lehet má messze az idő, amikor a közös romlásból megszületik az akaratnak az a közössége, amely nélkül senki számára sincsen menekülés és kibontakozás. Mi lesz a kibontakozás formája? Hogy a formája mi lesz, azt nehéz volna megjósolni. De hogy a lényege mi lesz, azt egész biztonsággal meg lehet mondani. A világ szerencsétlensége a békekötésekkel kezdődött. Nem pedig a háborúval, amire sokan szeretnek hivatkozni. Senki sem tagadja : a háború óriási értékeket pusztított el, valószínű, hogy ezt az értékpusztitást a világ csak nagyon sokára tudta volna kiheverni. De kiheverte volna. Ha a háború pusztítását nem követi nyomon az elhibázott, ostoba békekötések pusztítása. Háborúk máskor is voltak. Az eddigi háborúkat azonban olyan békekötések fejezték be, amelyek nem akadályozták meg a megnyugvást, a továbbfejlődést, a háborús károk pótlását és helyrehozását. A régi békék legalább egy-két emberöltőre valóságos békével ajándékozták meg az emberiséget. Ha több időre nem, legalább félszáz évre megoldottak egy olyan feszültséget, amely addig a nemzetközi élet nyugalmát és a termelés zavartalan folytonosságát fenyegette. Az emberiség szerencsétlensége, hogy a világtörténelem legnagyobb, az egész földkerekségét körülfogó háborúját nem fejezte be ilyen békekötés. Hogy a világtörténelem legszörnyűbb háborúját a világtörténelem legszörnyűbb békéje követte. A kibontakozás, a világválság igazi megoldása tehát nem kezdődhetik másképpen, hanem csakis ugy, hogy akár tetszik, akár nem, visszamegyünk a bajok eredendő okáig, a békeszerződésekig. Ez pedig csak látszólag lesz uj stációja a háborút követő világtörténelemnek. Ebben a pillanatban ott tartunk, hogy Németország a Young-terv teljes elejtését és a jóvátételi kötelezettségek ujabb szabályozását követeli. Mi más egyéb ez, mint a békeszerződések pénzügyi intézkedéseinek revíziója? Azonban már a Young-terv sem volt egyéb, mint a Dawes-terv revíziója. A Dawes-terv viszont nem volt egyéb, mint a versaillesi szerződésből származó jóvátételi terhek Isten tudja hányadik szabályozása. A versaillesi szerződés még azt diktálta törvénybe, hogy Németország megfizeti a győztes országok minden háborús kárát és minden háborús adósságát. Azt a legelvakultabb győzőknek is hamarosan be kellett látniok, hogy ez képtelenség. Németország egész nemzeti vagyona legfeljebb a felét ha fedezte volna a versaillesi békébe foglalt kötelezettségnek. A csillagászati számok közül meg kellett indulni a realitások felé. Most azonban kiderült, hogy a Young-terv még mindig magasan felette jár a lehetőségeknek. Újra meg kell vizsgálni Németország teherbíró képességét. Más szóval újra revízió alá kell venni a versaillesi szerződés pénzügyi rendelkezéseit. Mindaz, amit eddig mondottunk, látszólag messze esik tőlünk. Hiszen a Young-terv nem is beszél Magyarországról. Nekünk még sokkal fájóbb bajaink vannak, mint Németországnak. Németország csak a pénzét siratja. Mi ellenben siratjuk az ország elvesztett kétharmad részét. A valóságban azonban a versaillesi szerződés pénzügyi intézkedéseinek revíziója olyan tájak felé vezet, amelyek már határosak a magyar siralomvölggyel. Mert a világ rá fog jönni, hogy a német jóvátétel ujabb rendezése még mindig nem hozhatja meg a meggyötört népek igazi békéjét. Nem hozhatja meg még akkor sem, ha ez a rendezés teljesen igazságos lesz és kifogástalanul észszerű. Amint egyszer komoly elemzés alá fogják a világválságot és az emberiséget gyötrő halálos betegség csiráit, rá kell jönniök, hogy nincsen béke, nincsen igazi nyugalom, nincsen igazi újjáépítő munka a békeszerződések politikai rendelkezéseinek megváltoztatása nélkül. Éppen ezért az esztelen pénzügyi rendelkezések revíziója után revizió alá kell venni a hasonlóképen esztelen politikai rendelkezéseket is. Mikor következik be ez a belátás? Ezt ismét lehetetlen volna ma megmondani. Lehet, sokkal hamarabb, mint azt ma a legoptimistább magyarok is gondolják. Olyan időket élünk, amikor az eszmék gyorsan érnek a nagy problémák félelmetes erővel sürgetik a megöl-