Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 8. szám - A reviziós küzdelem belföldön és külföldön. Dr. Fall Endrének, a Magyar Reviziós Liga igazgatójának jelentése. 2. [r.]

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA J932 CtugusztiM Es megindul a különös interjú ott a forgalmas úttest közepén, a vasgyári villamos végállomása előtt, a Szent Anna-templom helyes kis parkja tövében. — Hol, illetve hogy tanult meg magyarul? kérdeztük elöljáróban. Annié de Hoest kisasszony, az amszterdami egyetem német irodalmi szakos tanárjelöltje, Utrechtből, nagy barátsággal válaszol: — Nagyon, nagyon szeretem a magyarokat!. . Rajongok értük . . . mint sokan hollandusok, akik nagy magyarbarátok!.. . Hogyan tanultam meg magyarul? Istenem/ Azelőtt sok magyar gyerek jött ki hozzánk a gyermekvonatokkal és magyar kisérönők is jöttek velük. Utrechtben minden ismerősünknek volt magyar gyereke. Nekünk is volt. Az édesapám doktor Hoest középiskolai tanár. Rapszodikusan, ide-oda csapongva beszél. Egyik tárgyról a másikra csap át: — És nekem is volt ilyen magyar gyermekem! Egy szegény csepeli munkás fia. Drága, aranyos, szép fiúcska! Nagyon megszerettem. És bogi/ tudjak vele társalogni, nekifogtam és vasakarattal megtanultam tőle magyarul. Örömmel és kedvvel tanultain, mert a magyar nyelv igazán zengzetes, dallamos, szép zenei hangzású nyelv. Egyes kifejezései vagy mondatai agy hangzanak, mintha kottára szedett muzsika volna ... És aztán nem a gyerek tanult meg hol landusul, hanem mi tanultunk meg tőle magyarul, be ennél, nagyon örülök, mert nagyon szeretem a magyarokat' — És most? — kérdezzük. — Most Budapestről jövünk. Voltunk a Halálon mellett, Eüreden és Tihanyban. — hol Entz professzor ur vendégei voltunk — és jártunk Leányfalún, a szentendrei szigettel szemközt. Voltunk a Mátrában is és most eljöttünk a Bükkbe, megnézni a hires szépségű hegyvidéket és Lillafüredet. Minden gyönyörű volt, amit eddig láttunk, káprázatosan, elbűvölően szép! De legjobban érdekeltek a hegyek, mert az nekem nagy ajsag, hegyeket látni, hiszen nálunk nincsenek hegyek, még dombok is alig. Itt láttam élelemben először hegyeket és ez a találkozás nagy élmény volt számomra! Érdekesek, titokzatosak, bájosul,1 á hegyek. De nekem mégis kedvesebb tíz alföldi táj. tiiszeu Ott születtem és azt látom születésem óta. A végtélen síkság valahogy becsületesebbnek tetszik nekem a hegyes vidéknél, hiszen nyíltabb, tártabb. egyenesebb, nincsenek és nem lehetnek titkai és takargatni valói, szépségei pedig ugyanúgy vaunál,, mint a hegyvidéknek . . Vannak magyar olvasmányai? — firtattam. — Igen! Nagyon szerelek magyarul olvasni! Sokat olvastam Jókaitői, Petőfitől, Herczeg Ferenctől, Surányi Miklóstól és... és., bocsásson míg, de most nem jut eszembe a neve. — Én tanárnő leszek — folytatja a beszélgetési. — A német irodalom tanává valamelf/iI, hollandiai leánygimnáziumban, l/ov/ húszéves vagyok, elvégeztem a negyedik szemeszteremel. Kicsit terhes nekem az egyetemrejárás. Mert un l'lrecblbeii lakunk és mindennap ál feli mennem Amsterdamba, az ottani egyetemre. Ez olyan félórai utazás !>i/orsvona/on. f)e mégis szívesen járok ál. Meri von Amsterdamban egy magyar barátnőm, egy volt pesti hölgy, aki nemrég jött ki: férjhez ment egy hollandus katonatiszthez. Ez a legjobb barátnőm. Mindennap meglátogatom. Es olyankor csak magyarul beszélgetünk. Ez nekem is jó, meri nem igen vatl más magyar olt a közelien. A kakaógyárosfi-soffőr indított és a magyarok rajongó barátja, a kis holland tanárnőjelölt, aki még sohasem látóit hegyet, megindult a Bükk sötétlő, komorzöld hegyvonulata felé. Búcsúzóul úfra kemény kézszorítással parolázott. A Szent Anna-templom tömpe tornyán sziporkázva csillant meg a hatalmas kereszt. . . . Sok ilyen igaz barátot adjon nekünk a magyarok Istene! Péchy Horváth Rezső Miért kell a magyar ifjúságnak külügyi helyzetünket ismerni ? Irta: Kecskés Kálmán — R Magyar Külpolitika ifjúsági pályázatán első díjat nyert fiúiskolái pályamunka Kétségbeejtő a mi sorsunk, 17—18 éveseké. De nem kevésbbé vigasztalan az ország jövője sem, ahol pár év múlva minden állást olyan emberek foglalnak el, akik arra sem hivatottságot, sem hajlamot nem éreznek és ambic'.ó, sőt hozzáértés nélkül csak a kenyéréit dolgoznak. Tehetséggel nem vagyunk egyformán megáldva, de a szorgalom tőlünk függ és szorgalommal sokat lehet pótolni. Mindegy, fő, hogy megálljuk a helyünket bárhol is. \ mostani ifjúság készüljön, de ne ragaszkodjék mereven egy kiválasztott pályához. Meg kell alkudni a lehetőségekkel és alkalmazkodni kell hozzájuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most már szépen nyugodjunk bele törődjünk bele a Trianon által teremtett állapotba. Nerr. ! a világéit se ! ez gyávaság volna ! De céltalan Don Quijote-harcokra nem szabad elfecsérelni erőnket. Mi ifjúság tudjuk, hogy ránk vár a haza visszaszerzésének a kötelessége. Azért kell pillanatra beleilleszkedni a jelenbe, hogy előkészíthessük a jö\őt ; azért kell takarékoskodni erőnkkel és azért kell azt gyűjteni, fejleszteni minden irányuan. A szellemi fölény megszerzése miatt azonban nem szabad elhanyagolni testi erőnket. Nem rövidlátó, beesett mellű, vézna és egyoalalu tudású könyvmolyokra van ma és a jövőben szüksége a hazának, hanem erősvállu, nyilt tekintetű, edzett férfiakra, kik — ha nem lehel szellemi munkával — zsákhordással keresik meg kenyerükéi és testi erejükkel szolgálják a hazát. Sportolni kell ! Nekünk ifjúságnak nemcsak az abban rejlő élvezetért kell sportolni, hanem a sportot is bele kell állítani mint fegyvernemet a jövőnkért vívandó harcba. A sportoló ember meggondolt is, az nem szalad fejjel a veszedelembe, hanem helyes önmérséklettel kivárja a kellő pillanatot a cselekvésre ! Nekünk pedig érteni kell a »kivárni« művészetét ! Nem megalkudni akarunk, nem belenyugodni a trianoni hal árokba, nem gyáván összehúzódni, hanem cselekedni fogunk, ha eljön az ideje ! ' Azért kell lehat ismerni, figyelni a külpolitikát, hogy kivárjuk es annak idején felismerhessük a cselekvés pillanatát ! Komoly dolgok ezek a mi 17—18 éves életünkben. Ilyen gondolatok nem háborgatták apáink fiatalságát. Én azonban mégsem irigylem őket. A mi életünk, ha gondterhesebb is, de tartalmasabb. Az ő ifjúságuk öntudatlan virágnyilás volt. Ok készen kaptak mindent az élettől, nekünk harcolni kell azért a darabka földért is, ahol ifjú életünk virágot terem.