Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 7. szám - Mit várhatunk Amerikától?. A jóvátételek és a háborus adósságok

1932 július MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 /Mit várhatunk Amerikától? y A jóvátételek és a háborús adósságok Budapest, július 13. A lausannei értekezlet jegyzőkönyveit ünnepélycsen aláírták és az államférfiak, akik önfeláldozó erőfeszítéssel elérték azt a nem is remélt eredményt, hogy a világ nyomorúságának gyökerét, a jóvátételi fizetéseket megszüntették, immár visszatértek hazájukba. Előrelátható volt, hogy a legjobb szándékú és a jelen körülmények között egyedül elérhető eredmény sem elégíti ki teljes mértékben népeik minden rétegét. Kétségtelen azonban, hogy a jóvátételek törlése fordulópont a háború utáni időszak borzalmas történetében és ha közvetlen, pozitív haszna nincs is, nemcsak gazdasági, hanem politikai téren is olyan előnyöket teremt, amelyek áldását minden nemzet, közöttük Magyarország is, rövid időn belül érezheti. Nemcsak a jóvátételeknek, hanem a háborús nemzetközi adósságoknak a fizetésében is szünetet adtak egymásnak és ez a szünet elegendő arra, hogy a világgazdaság nagy problémáit is megfelelő módon rendezzék. A július folyamán lezajló ottavai konferencia bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a brit birodalom belső gazdasági helyzetét megjavítsa. A közép- és keleteurópai konferencia pedig, amely elsősorban a nem német jóvátétellel és Közép-Európa gazdasági és pénzügyi helyreállításával foglalkozik, szintén előmozdítja a javulást és ezzel könynyebbé teszi a világgazdasági konferencia munkásságát, amelyen már az Egyesült Államok kormánya is részt vesz. Ezen a konferencián kétségtelenül kiderül, hogy Amerika közreműködése nélkül az építőmunkát eredményesen megkezdeni nem lehet. Kiderül továbbá az is, hogy hiába igyekszik Amerika közvéleménye a jóvátételeket és a nemzetközi háborús adósságokat formailag egymástól elválasztani, mert ez a két probléma szervesen összefügg. Elméletileg és a gyakorlati élettel számot nem vető logikával lehet azt mondani, hogy a jóvátételek ügye és a háborús adósságok kérdése külön lapra tartozik, a válságnak rettenetes megnövekedése és Amerikára való kiterjedése azonban kétségtelenül tanúsítja, hogy a két kérdés csak együttesen oldható meg és a világ gazdasági válságának megszüntetéséhez a háborús adósságok rendezése is szükEurópa elismeri Amerikának azt a jogát, hogy magatartását a saját érdekeinek megfelelő módon szabja meg. Amerika azonban a saját érdekében is csak akkor cselekszik helyesen, ha szintén áldozatot hoz és ezzel lehetővé teszi nemcsak Európa, hanem Amerika gazdasági fellendülését is. És annak az áldozatnak, amelyet Amerikától vár a nyomorúságba jutott Európa, gazdasági oldalán kivül erkölcsi alapja is van. Az amerikai Egyesült Államok, amelynek a háborúban való részvétele eldöntötte a háború sorsát, a békeszerződéseket, amelyeken Wilson elnök résztvett, nem hagyta jóvá. A Népszövetségbe, amelynek alaptételei Wilson javaslatain épültek fel, nem lépett be. A békeszerződések alapján kiküldött jóvátételi bizottságból visszahívta megbízottját és így távoltartotta magát Európa ügyeitől és nem gyakorolt mérséklő befolyást azoknak a békeszerződéseknek keresztülvitelénél, amelyeket Wilson, az Egyesült Államok elnöke és munkatársai mégis csak aláirtak. Elmaradt a szerződések jóváhagyása, amit előre nem lehetett tudni, holott a legyőzött nemzetek éppen azért vetették magukat fenntartás nélkül alá a fegyverszüneti feltételeknek is, mivel biztak Amerika közreműködésében és azt hitték, hogy Wilson elnök ideális szempontjai érvényesülnek a békekötéseknél és a jóvátételek megállapításánál is. Mindez azonban nem történt meg, sőt Amerika hosszú időn át szinte teljesen visszavonult az európai ügyekbe való beavatkozástól. Az amerikai kincstári államtitkár többizben kijelentette, hogy az Egyesült Államok semmiféle tekintetben sincs kötelezve arra, hogy az adósságok törlésére vonatkozó bármilyen javaslatot elfogadjon. Kijelentette egyúttal, hogy Amerika minden egyes adós állammal külön-külön kiván tárgyalni adósságai rendezéséről. E szigorú álláspontot érthetővé tette az, hogy Amerika a békeszerződéseket követő esztendőkben gazdaságilag csodálatosan föllendült és azt hitte, hogy sikerül magát teljesen kivonnia az európai zűrzavar hatása alól. De nem akart az adósságok elengedéséről hallani azért sem, mert látta, hogy az európai győztes államok könyörtelenül behajtják a jóvátételeket Németországtól. Ilyen körülmények között aztán nem akarta megkönnyíteni azoknak a helyzetét, akik a maguk politikai adósságát évről-évre behajtották a legyőzötteken. Látta azt is, hogy Európa két részre szakadt, a győztesek és legyőzöttek táborára. És mig a legyőzötteket lefegyverezték, a győztesek a fegyverkezést nem hogy nem csökkentették, hanem a háboruelőttinél sokkal magasabb fokra emelték. Szaporították a fegyverben álló seregek létszámát és szaporították a fegyverkezés költségeit. Egyébként is, minthogy az Egyesült Államok sem meghódított területeket, sem gyarmatokat, sem pedig jóvátételt nem kivánt, az volt a helyzet, hogy ilyen körülmények között az Egyesült Államok a háborús kiadásokon kívül azt a hatalmas összeget is elveszítené, amelyet szövetségeseinek kölcsön adott. Legfőbb követelését pedig, amely a tengerek szabadságára irányult, szintén nem vették figyelembe a békeszerződések. Amerika visszavonulása szinte teljesnek látszott és az angol javaslatok, melyek kezdettől fogva a háborús adósságok törlésére vonatkoztak, kedvezőtlen fogadtatásra találtak. Ekkor irta, a reménytelenségnek hangot adva, egyik európai publicista, hogy szent Januárius csodája csak bizonyos időszakokban ismétlődik meg. E szent, aki Diokleciánus császár alatt lefejeztetvén, hitének vértanuja lett, földi maradványai Nápoly egyik templomában vannak és megaludt vére bizonyos időszakokban újra lüktetni kezd. Ez a csoda nem ismétlődik meg sűrűn. Amerika, Európába küldött csapataival és pénzügyi segítségével, eldöntötte a háborút, ellenben nem volt hajlandó áldozatokat hozni azért, hogy a fegyverkező Európának az igazi békét megteremtse. Szive csak egyszer lüktetett Európa sorsáért. Közben azonban a helyzet lényegesen megváltozott. Az európai tűzvész szikrái átcsaptak Amerikára is. A pusztulás ott is megkezdődött. A tűzvész terjedését, mint Lloyd George szellemesen mondta, nem lehetetett megakadályozni ugy, mint a színházakban, ahol a vasfüggönyt leeresztik. Ámerika látta, hogy az európai válság átterjedt az Egyesült Államokra is, immár harmadik esztendeje tart és a leghatásosabbnak látszó intézkedések is legfeljebb enyhítik, de megszüntetni nem tudják. Amerika aranykészleteinek elszállítása Európába, a munkanélküliség ijesztő növekedése, az amerikai bankok sorozatos bukása, a világpolitikai feszültség, amely az európaihoz hasonló módon érezhetővé vált, Amerikát is gondolkozóba ejtette. Ennek volt következménye Hoover indítványa, amely az egyesztendei moratóriumot hozta létre s ennek volt következménye az a bátor indítvány, amelyet az idén ugyancsak Hoover tett a fegyverkezések korlátozására.