Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 6. szám - Lausanne és Genf - a világ reménysége

1932 június MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 „Miért kell a magyar Hiúságnak külügyi helyzetünket ismerni?" Június 30-án jár le a Magyar Külpolitika ötszázpengős ifjúsági pályázata A »Magyar Külpolitika« szerkesztősége elhatározta, hogy a magyar igazságért folytatott munkájába bevonja az ország mindkét nembeli tanulóifjúságát, mert szükségesnek tartja, hogy a nemzetközi élet alapvető kérdéseit a magyar ifjúság kellő módon ismerje. Ezt a célt szolgálja most kiirt pályázatunk. A megoldandó kérdés a következő : „Miért kell a magyar ifjúságnak külügyi helyzetünket ismerni?" A pályázatban résztvehetnek a középfokú fiu- és leányiskolák két legfelsőbb osztályának tanulói (gimnáziumok, reálgimnáziumok, reáliskolák, leánygimnáziumok, leányliceumok, felső-kereskedelmi fiu- és leányiskolák, felső mezőgazdasági iskolák, tanitó- és tanitónóképzók). A pályázat benyújtásának határidejét — tekintettel az évvégi iskolai vizsgálatokra — június 30 ig meghosszabbítottuk. A pályamunkák a »Magyar Külpolitika« cimére (Budapest, IV., Dalmady-u. 3.) jeligés levél kíséretében küldendők be. A pályamunkák terjedelme lehetőleg ne legyen több három gépelt oldalnál. A legjobbnak itélt munkát a szerkesztőség bírálóbizottsága a fiuk és leányok csoportjában egyaránt száz-száz pengővel jutalmazza és a »Magyar Külpolitikádban közli, azonkívül mindkét csoportban öt-öt, összesen 300 pengő értékű jutalumkönyvet osztunk ki az arra érdemes pályamunkák szerzői között. A bíráló bizottság elnökei: PÉKÁR GYULA, a Petőfi Társaság elnöke, lapunk főszerkesztője és dr. PINTÉR JENŐ tankerületi kir. főigazgató. Tagjai: dr. MARCZINKÓ FERENC,a II. ker. áll. Toldy Ferenc-reáliskola igazgatója, KRISCH JENŐ, a VIII. ker. Vas-utcai felső kereskedelmi iskola igazgatója, HORVÁTH BÉLA reálgimnáziumi tanár, tankerületi főigazgatói előadó, dr. EŐRSI Júlia tanárnő és dr. FALL Endre, a Magyar Revíziós Liga ügyvezető igazgatója. A pályázat eredményét a „Magyar Külpolitika" 1932 júliusi számában tesszük közzé. X Lausanne és Genf — a világ reménysége 1932 június 15. A lausannei konferencia eredménye elé a korábbi sok csalódás ellenére nagyon bizakodással néz a világ. Ennek oka elsősorban a két vezető államférfiú egyénisége, aki a tanácskozás előterében áll és azt irányítja. MacDonald és Herriot igaz barátai a békének és azok közé a jóindulatú emberek közé tartoznak, akik most kellő hatalommal felruházva, őszintén akarják helyreállítani a világ megbomlott egyensúlyát. MacDonald és Herriot már 1924-ben, a londoni jóvátételi konferencián és az akkori genfi tanácskozásokon igyekeztek együttesen mgeteremteni a béke feltételeit. Akkor azonban a helyzet még nem érett meg a megoldásra és az angol és francia politika eseményei meghiúsították a két államférfi közös munkájának az eredményét. Angliában MacDonaldot és pártját megbuktatták ellenfelei, Herriot kormánya pedig áldozata lett a frank zuhanásának. Ez időtől fogva azonban sok minden történt. A győztes országok népei egymásután eszméltek arra, hogy az »igazság és népek felszabadításai jelszavával megvívott nagy háború sem a7, igazságot, sem a népek szabadságát nem hozta meg. A párizskörnyéki békék, melyeket az elfogult szenvedély mondott tollba, állandóvá tették a háborút a lelkekben és a világgazdaság terén. Ezekben az években nyilvánvalóvá lett, hogy sem a fegyvereknek, sem az aranynak a felhalmozása nem nyújthat olyan biztonságot, amely megteremthetné az igazi béke egyedüli alapját : a nemzetek együttműködését. Az az egyensúly, melyet tisztán a fegyveres erő tart fenn, nem lehet állandó. A hatalom csak akkor tartós, ha alapja az igazság és méltányosság, mert nincs annyi fegyver, amenynyivel állandóan féken lehetne tartani rabságba és nyomorba döntött embereket, még kevésbé sok milliónyi főből álló és élni akaró hatalmas nemzeteket. Hosszú volt az idő, míg a győzelem mámorától addig a józan belátásig vezetett, amely a mostani konferencián megnyilvánul. A világ közvéleményének hatása alatt most már Franciaország is számolt azzal, hogy Németországtól tovább jóvátételi fizetéseket nem kaphat és hogy e fizetéseknek minden további erőltetése feltartóztathatatlanul a világ teljes gazdasági összeomlásához vezetne. A németek azt mondják, hogy mostanáig hatvanhét milliárd arányin árka jóvátételt fizet lek és ezzel az okozott károkon túlmenően is bebizonyították fizetési készségüket. Most azonban többet már nem tudnak fizetni. Ezt tudomásul kell venniök a franciáknak is és bele kell nyugodniok a tényékbe. Herriot-ban erre meg is van a hajlandóság s a probléma a jóvátételek kérdésében most már csak az, hogy ezt a tényleges helyzetet miképpen öltöztessék jogi formába. Anglia már kezdettől fogva, mint tudjuk, a jóvátételek és ezzel együtt a háborús adósságok eltörlése mellett foglalt állást. Olaszország, Mussolini és Grandi szaván keresztül, szintén nyíltan és világosan a jóvátételek törlése mellett szállt síkra, mert látta, hogy enélkül a gyilkos bizonytalanság megszüntetése és az uj Európa megteremtése lehetetlen. Polykratest, Samos szigetének az ókorban tél