Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - A magyar kivándorlás 1. [r.]

Itt MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 március alávaló, jellemtelen módon megrágalmaztak kitűnő, feddhetetlen tanárokat és rendtagokat, olgan történeteket mondván el róluk, amiket csak a gonosz, megátalkodott lélek tud kitalálni. Ezeket a dolgozatokat aztán — az osztálgokban felolvasták . . . Hadd édelegjen a megromlott fickósereg olyan hazug képekben, amelyekhez a „tanár ur" hozzáfűzhetett megjegyzéseket, amelyek kellőkép besötétítették a bemocskolt férfiak alakját és szembeállították az uj, a boldog éra ellenkező jellemű kiváló tanerőinek páratlan jellemét. Mivé lesz az a fiatalság, amelyet éppen abban az időben, amikor mindenre legfogékonyabb, ilyen irányba terelnek? A tanrendszer ki nem mondott, de lényegében tagadhatatlanul megállapítható célja: a tót ifjúságnak becstelenségre való kapatása. Minden szabad, ha azzal a jelen hazug, álnok hatalmát erősiti és a multat bemocskolja. Ennek az ifjúságnak nem kell más, csak a vaditás — volt a főelv. Nem a szellemi és lelki előkelőségre nevelés, de a brávó-gondolkozás gyalázatának való megnyerés. Ezt akkor — politikai tendenciának tekintették és ma, ha már az elmúlt évtizednek gazságban megerősödött munkája után az ilyen közvetlen cél többé nem is fődolog, de a nevelésnek, oktatásnak, müvelésnek eszközeit mindig az a gondolat lendíti, hogy a magyar érának műveltségi és közoktatási munkáját — le kell hengerelni. Ennek kirívó példája a vágujhelyi reálgimnázium, mely egy fél évszázadon át, mint az izr. hitközség alreálja, dicséretes eredményekkel működött, de sohasem érte el, hogy belőle főreáliskola lehessen és igen nyomorúságos elhelyezés terhével küzdött a magyar nemzeti célokért. Ezt az iskolát a cseh politika azonnal teljes középiskolává fejlesztette; egy nagy területen, amelyet gondosan díszkertté formált, elhelyezte, körülbelül tíz épületet emelvén ott a legtökéletesebb berendezés és gazdagság eszközeivel. Itt folyik most a tanítás. Itt képezik ki azokat a fiukat, akiket nemcsak a kenyérkereső pályán való boldogulásra készítenek itt elő, de a magyar szellem és kultúra elleni küzdelmekre is . . . Ezzel szemben például áll előttünk a rozsnyói kath. főgimnázium sorsa, melyet hosszú évtizedeken a derék premontrei rend a legmagasabb nívóra emelt, gazdagon felszerelt. Könyvtára a legbecsesebb volt a Felvidéken, természettudományi gyűjteményei, fizikai, kémiai laboratóriumai az egyetemi intézetekével versenyzett s történelmi gyűjteménye páratlannak volt mondható. Ez utóbbinak elsőrendű kincse volt az a római szoba, amelyet tökéletesen állítottak össze, falfestményei a pompei falfestmények hü másolatai voltak, bútorzatait a fennmaradt emlékek után ügyes iparosok készítették és berendezési dísztárgyai a római leletek legbecsesebbjeiből voltak összeválogatva. A Casa Pompeiana — amint nevezték a Felvidéken — egyetlen volt a maga nemében és mi lett a sorsa? A csehek, bevonulván Rozsnyóra, e nagyszerű intézet épületeit megrohamozták, benne mindent összetörtek, az értékes holmit fajtulajdonságuk szerint elrabolták, könyvtárát kiszórták az utcára s az épületből — kaszárnyát csináltak imádott légionáriusaik számára, akiknek tisztjei — a demokrácia nagy dicsőségére — a nép salakjából, a műveletlen, neveletlen, durva köznépből kerül ki. . . A vágujhelyi és a rozsnyói példák összevetése képet nyújt a cseh nevelési célzatokról. . . Ezt a világcsalást csak az olyan megcsontosodott gonoszlelküség nem látja meg, mint amilyen megteremtette a csehszlovák egységet, amely sohasem volt és sohasem lesz egység, ha csak a cseh nem lesz szlovákká, mert a szlovák, a tót — sohasem lesz csehhé! Az ifjúság — kivéve a pánszláv fészek nagyratermett fiókáit — amelyet e tanrendszerbe kényszerítenek, a legmesszebbmenőén megveti ugy a rendszert, mint annak lehetetlen eszközeit, a tanárokat. Képzeljük el, hogy mit érezhet egy józan ítélőképességű, egészséges gondolkozású ifjú, akit „tanára" a német órán rendreutasít, mert ugy ejti a német szót, mint ahogy mindenütt a világon, kivéve a müveit Csehországot. Például, ha a fiu azt mondja: Mutter, a szerencsétlen köszörűs Poszpisil tanár ur azonnal kijavítja: — Muttr! Mert szerinte Muttr, Vattr, Minisztr, Dichtr ejtendő. Goethe szamár volt, nem tudta, de Poszpisil tanár ur — tudja . . . És utóvégre is képzeljük bele magunkat a felvidéki diákok lelkébe. Micsoda kétségbeejtő érzésekkel iskolázhatnak e műveletlen társaság vezetése (!) mellett, milyen megvetéssel ülhetnek abban a cifra iskolai padban, ahol a tanár, amikor az ábrázoló mérlant tanítja, a kör sugarát ugy mondja: paprslek! Sugár = paprslek . . . Hát van müveltlelkü, nyelvszerető, muzikális ember, aki nem irtóznék ettől a szótól? Paprslek . . . paprslek . . . FODOR DÉNES A BÉKEREVIZIÓT HIRDETI AZ EGÉSZ VILÁGON A MAGYAR KÜLPOLITIKA ÉS ANGOLNYEL Vü SZEMLÉIÉ A HUNGÁRIA LLOYD