Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - A magyar kivándorlás 1. [r.]

1931 március MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 Cseh iskolák tót földön A csehek megszállta Felvidékünk iskola-kérdése sok tekintetben ad alklamat arra, hogy szóvátegyük. Általánosságban tartozunk az igazságnak azzal, hogy elismerjük a csehek hajlamosságát a kultúra iránt. Régi kultúra az övék, tagadhatatlan; ezt akarják (a maguk módszere szerint) kiteregetni imperiumuknak a magyaroktól orzott területére is; felfogásuk szerint ennek a területnek szüksége is van erre, mert hiszen c területen eleddig nem volt kultúra — csak elnyomás. Céljuk az iskolával a demokrácia elvei szerint az ifjúságot a maguk kultúrájának aklába terelni s a republika majdani lakói számára az ősi cseh gondolkozásnak és műveltségnek megfelelő lelket teremteni. Igaz, ennek külső munkáját lelkiismeretesen teljesitik. Az a minden képzelmet felülmúló rengeteg adó, ami a Felvidék lakosságát sújtja, részben erre a célra használódik fel. Iskolák épülnek. Pompás, a kívánalmaknak mindenben megfelelő épületek, azok rendkívül gazdaságos és célszerű beosztása és berendezése valóban nem csekély kulturprogramot szolgálnának, ha az egész hátterében nem lenne két, a kultúrától merően távol álló gondolat. Az első: a cseh építőiparnak a támogatása; hiszen a tervező építésztől kezdve az utolsó szállítóig mindenki cseh az ilyen építkezéseknél, olyannyira, hogy a szlovenszkói építészek és vállalkozók tönkremennek e programban, ami persze — Prágának Hekuba! A másik: a cseh impérium hatalmának terjesztése, a tót — nem is említve a magyar, a német s a ruthén — ifjúságnak minden kultur- és nem kulturerőszak által való iskolai megfertőzése, hogy elhagyván az anyatejjel, családi neveléssel, tradíciókkal szerzett szellemet és érzésvilágot, egy csalással, ámítással kierőszakolt uj helyzet keretébe erőszakolja. Az iskola, ahová a csehországi haszontalan tanerőket dobálja a kultuszkormány, mert hiszen a kiválókat nem fogja a gyarmatnak tekintett Szlovenszkónak adni, csak külsőjében kiváló. Szelleme, iránya főleg politikai lévén, nem lehet komolyan tanrendszerü. Jóllehet, a tanárok és tanítók fizetése mindenek felett áll. Az elemi népiskolák tanítói olyan fizetést húznak az államtól, hogy azért aztán mindenre hajlandó lehet. Ez a minden főleg az ifjúság lelki megdolgozása; nem egyedül a tót — szorosabban szláv — önérzet felébresztése és ébrentartása, de főleg és határozottan a multak emlékeinek és a múltban nyert előnyök emlékeinek meggyülöltetése és megvetése. Ez a tanítóság iskolai célja. Erre azok lelki karaktere legtöbbször rátermett s ha nem volna az, ugy — a kormány felfogás szerint — nem méltó arra, hogy az ifjúságot vezesse. Emlékszünk reá, hogy néhány évvel ezelőtt a rózsahegyi városi orvost, Srobár Lőrincet (Vavro-t) nevezték ki Szlovenszkó iskolai főfelügyelőjének. Srobár neve csak mint pánszláv agitátoré volt annak idején ismeretes és arról az esetről, amelyen fél Európa kacagott, amikor a megnyúzott medvét felboncolta s d boncjegyzőkönyvbe a szegény mackóról azt irta, hogy egy hatalmas ember volt, aki mint eszelős az erdőben élt, füvet evett, teljesen elvadult s utóbb — egy kegyetlen gyilkosság áldozata lett. A gyilkosság a Pitaval eseteit is fölözi, mert a gyilkos végül az áldozatát — • megnyúzta. Srobár arról nem tudott azonban véleményt alkotni, hogy a szerencsétlen áldozatot élve nyuzták-e meg? Ezt az önkéntelen orvos-humoristát tették meg Szlovenszkó főtanitómesterének. Képzelhető, hogy nem tanügyi kapacitás volta tette erre érdemessé, de politikai múltja, illetőleg mondjuk meg nyíltan: közismert magyargyülöletc! Hogy ez aztán milyenféleképpen nyilvánult meg a tanítás rendszerében, az sejthető. Emlékezünk rá, hogy akkor a rózsahegyi tanitóiendtől elvont kitűnő főgimnáziumban olyan „házi feladatot" kaptak a diákok, hogy írjanak jellemrajzot volt magyar tanáraik egyikéről-másikáról. Nem kell rámutatnunk arra, hogy ez a gondolat milyen bestiális. A feladat biztosra oda talált, ahova a tanár célzott. Rózsahegyen, a Hlinka páter városában, ahol a mi időnkben is annyi vehemens tót lakott, ahol a fiuk nagy része otthon a magyargyülöletben nevelkedett, az ilyen téma felettébb csábító a magyarok iránt ellenszenvvel viseltető ifjúságra. De aztán a gyengébb jellemüek érzelmeiket nem is ítélvén elegendőnek arra, hogy újonnan érkezett tanáraik kegyét azzal megnyerjék, igyekeztek még kedvezőbb színben feltűnni azok el&Qt a tanárok előtö, akik még (egy, vagy riöin'rf egynéhány évvel előbb Csehországnak valami kis falucskájában néptanitóskodtak, vagy méhészeti vándortanítóként keresték silány kenyerüket, vagy — ami szintén gyakori eset volt — mini köszörűsök, cirkuszosok, bűvészek éltek és most latint, görögöt, gömbháromszögtant, irodalomtörténetet vagy logikát tanítottak. Ezeket a söpredék-tanárokat könnyen meg lehetett nyerni e lecke utján. Voltak olyanok is a lapaj-ok között, akik egy-egy piarista tanárról szemenszedett hazugságokból irtak össze jellemrajzokat, akik Dr. Hevesi] Pál, Magyarország madridi követe