Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - A délszláv kormány Németország barátságát keresi

s MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 március L»ati polgáriasult nemzetek nagyszerű munkaeredményeit. Láttunk gyönyörű városokat. Művészi templomok és paloták örök érvényű szépségeiben gyönyörködtünk. Láttunk tengereket, csodahajókat, szivtuk ózondus fenyvesek éltető levegőjét. Gyorsvonat vágtatott velünk, mikor a köz ügyeinek intézéséért siettünk. És téged hozsannázott gazok, akik egy viruló országot széttéptek és a megmaradt csonkot is elpusztítani akarják, arra kárhoztattak, hogy életed végéig a disznók cimborája légy, hogy soha magasabbrendü életet ne láss, kezed ügyességét fel ne használhasd és elméd sohase szárnyalhasson magasabbra, mint a tanyátok mögött húzódó akácfasor koronája. És te, tagbaszakadt kubikos testvérem, akivel suttyó gyermekkoromban együtt húztuk az apánk talicskáját az épülő Tiszagát Siha-dülői szakaszán és a szelevényi révben, hozzád is van néhány szavam. Tudd meg, törődött pajtásom, hogy azért ődöngsz munka nélkül, éhes gyomorral és fájó belekkel a csongrádi nagy utcán, mert országunkat földarabolták. És tudd meg azt is, hogy gyilkos nyomorodon gyökeresen a mai határok mellett semmiféle erőhatalom nem segíthet. Itt csak az uj határcövekek — melyek kötél és népmilliók pányvái — félrelökése után indulhat meg az egészséges speciális fejlődés. Tudd meg azt, hogy az egységes Magyarországon, amely a mai csonkkal szemben tőkeképződésre alkalmas tökéletes terület volt, ma a hegyvizeket szabályoznád, vasutakat, vagy országutakat építenél, gyermekedet ipari pályára adhatnád, közülük az igyekvőbbeket a végre, az Alföldön is létesített középiskolákba járathatnád és így a te ivadékaidból is fürge, mozgékony, magasabbrendü munkára alkalmas emberek válhatnának." ..Azt esetleg lehet fájlalni, hogy nem születtünk világható nemzetek fiainak és hogy zimankós telek, kacagó nyarak elsuhannak fölöttünk anélkül, hogy mi is kivehetnénk részünket az élet szépségeiből, de viszont azt tudomásul kell vennünk, hogy a világ bezárta kapuit az idegenek előtt, tehát nekünk ugy ahogy vagyunk, erényeinkkel és fogyatékosságainkkal, dicsőségünkkel és szégyenünkkel itt kell élnünk és halnunk. És a világ hatalmasságai még nem is ismerték el igazunkat, erősítsen bennünket az a tudat, hogy mindennek mozgatói, a gazdasági szükségszerűségek mellettünk dolgoznak. Ezért nem lehetünk mi a földarabolt területek újraegyesítéséért folyó küzdelem Zápolya Jánosai." Ez a pár szemelvény is elárulja már, hogy a szerző nagy szakavatottsággal és felkészültséggel foglalkozik a revízió nagy kérdésével, amelyet verhetetlen logikával és élénk színekkel érzékeltet főleg a kulturáltabb magyar ipari munkásság előtt. A magyar földmivelő társadalom, a törpe és kisbirtokos magyarság milliói számára is nagyon elkelne egy Surányi Lajos, akinek rövid kis füzetei házról házra járva gyújtogatnák meg az értelem lángjával az ernyedő magyar lelkek mécsesét, amelyeknek közös lángbaborulása és egyszerre egyetakarása tudja csak kidönteni a trianoni cölöpöket. Belgrádi emlék Irta SZEKULA JENŐ Mikor a Belgrádi Hirek utolsó kefelevonatait átrevidiáltam, hogy a nyomdába visszaküldjem, — több mint tizenkét esztendeje ennek is — az ablakok már csörömpöltek és remegtek, mintha titokzatos földrengés készülne fölborítani az utcát a Vuk Karadzsice alatt, pedig a távoli ágyuharc visszhangja volt, amely a Grocka kavicsbányái körül zúgott. Igen a lap lőporfüstben született és ágyutiizben omlott össze. A németek hozták szokásba, hogy elfoglalt területeken katonai napilapokat jelentettek meg, mintegy hirdetve, hogy ök nemcsak karddal és ágyúval, hanem a betű és a szellem erejével is akarnak hódítani. Az osztrákok azonban sokáig húzódoztak ettől, ők régiszellemü katonák voltak — s a mult nem igen tudott katonai lapalapitásról. Nagy Sándor nem volt lapkiadó, mégis leigázta a médeket, Július Caesar sem gondolt ujságcsinálásra, mikor Gallia ösrengetegeiben vezette halálraszánt légiót, sőt Nagy Frigyes és Napóleon is ellenségesen volt hangolva a sajtó iránt. De Belgrád elfoglalása és Szerbia megszállása majdnem szükségessé tette, hogy Belgrádban megjelenjen valami újság, annál is inkább, mert a szerb szerkesztőségek elmenekültek a leigázott országból s a benszülött lakosság pedig hírlapok nélkül maradt. Megjelent tehát a hadsereg hivatalos, németnyelvű napilapja: a Belgrader Nachrichten. Nagy lepedőformája volt, akár csak a külföldi világlapoknak. A szerkesztősége és a nyomdája a Knéz Mihájló-utca és a Vuk Karadzsiceutca sarkán volt, kétemeletes szürke palota, békében a szerb-cseh banknak voltak itt irodahelyiségei. Viszont a régi szerb államnyomdát a Paplukina-utcában a szedők kaszárnyájává alakították át, mert ennek a cs. és kir. sajtóvállalatnak minden munkatársa, a szedőkig és gépmesterekig, a hadrakeit sereg katonáiból telt ki s létszámuk meghaladta a kétszázat. A lap szellemi színvonala is elsőrendű volt. A legjobbnevü osztrák hírlapírók dolgoztak itt. A bécsi újságírókat ugyanis nem mentették föl, hanem elhelyezték őket valami könnyű szolgálatban, — lehetett a német újságíróban válogatni — s a Belgrader Nachrichten cikkeit és napihireit olyan altisztek és önkéntesek irták, akik a békében a Neue Freie Pressének, a Zeit-nak és a legelőkelőbb bécsi lapoknak ünnepi vezércikkírói voltak. De a Belgrader Nachrichten-t többnyire csak a mögöttes területeken olvasták, meg a saját tisztjeink és legénységünk, mert Belgrád népe nem tudott németül. Elhatározták, hogy kiadják a lapot horvát nyelven is s megszületett a Beogradske Novine. A horvát lap ment a legjobban, közel húszezer példányban nyomták s üzleti vállalkozásnak is bevált. Mert rengeteg apróhirdetés is volt, amelyben benszülött szerbek levelezgettek külföldre menekült hozzátartozóikkal. De valaki akkor rájött, hogy ezeket az apróhirdetéseket kénijelentésekre is kihasználhatják s titkos üzeneteket is küldözgethetnek igy, sifrirozott szövegű hirdetésben s azóta az apróhirdetést beszüntették. De a Beogradske Novine nagy tömegben kikerült külföldre is s akárhányszor megtörtént, hogy a Times va#y a Le Journal polémiába elegyedett a Beogradske Novine vezércikkeivel. Legkésőbben a magyar napilap szülelett meg a cs. és kir. katonai főkormányzóság belgrádi nyomdájában. A Belgrádi Hirek gróf Tisza István szerbiai látogatásának köszönheti a világrajöttét. Mikor Tisza Belgrádban járt, megmutatták neki a kormányzósági nyomdát és a katonai napilapok frissen elkészült példányait. Tisza arca elborult. — Szép . . . mondotta fagyosan, de nem látom a magyar kiadást. A kíséretében volt tisztek meglökdösték egymást. — 0 . . . magyarul meg sem jelenik. — Hiba. Mert ha németül és horvátul is kiadják . . . akkor ennek a lapnak magyar nyelven is meg kell jelennie. Nagy szó volt ez a „kell" a magyar miniszterelnök