Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Magyar irók Olaszországban 1. [r.]

1931 március MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 ^Magyar irók Olaszországban Irta BALLÁ IGNÁC *L Pontosan négy esztendeje — 1927 március havában — történt, hogy a magyar kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kuno először járt hivatalos minőségében az „örök város" falai közt és ott a politikai és egyházi élet vezetőivel folytatott tárgyalásokat. Históriai esemény volt: az első alkalom, hogy Magyarország kiléphetett a Trianon után reákényszeritett elszigeteltségéből. Az első alkalom, hogy aktiv magyar miniszter hivatalos külföldi utat tesz. Természetes, hogy ez a hivatalos ut Rómába, a fasiszta Itáliába vezetett, amely baráti érzéseinek már annyiszor tanújelét adta és amely még szorosabb kapcsolatot óhajtott teremteni Magyarországgal. Akkor már több izben ért a szerencse, hogy interjút csinálhattam Mussolinivei, aki egyik nagy interjújában, amelyet nekem adott, kijelentette: ,,. .. élénken óhajtom, hogy az olasz-magyar barátság még erősebbé váljon és az együttműködés egyre szilárdabb legyen. Necsak a közös politikai szempontokban, hanem a többi, kölcsönös kapcsolat megerősítésében és kimélyitésében és abban is, hogy a szellemi együttműködés egyre bensőségesebb legyen olaszok és magyarok között," Talán éppen a szellemi együttműködésre gondolt gróf Klebelsberg kíséretének egyik tagja, amikor megkért, hogy a miniszternek szerezzük be mindazokat a magyar könyveket, amelyek olasz fordításban megjelentek. Többnapos lázas keresés után is egész Rómában egyetlenegy ilyen könyvet találhattunk csak: Herczeg Ferenc „Bizánc" cimü drámáját. Mi, a Fasiszta Itália fővárosában összeverődött magyarok, irók, újságírók, politikusok, diplomaták, akkor keservesen éreztük, hogy mily hibát követtünk el a múltban ... A miniszterünk be akarja mutatni az olasz vezető köröknek a magyar irók és tudósok müvein keresztül a magyar lelket, hogy megismerjenek bennünket — és ez a megismerés a megszeretéssel egyenértékű — és mi némaságra vagyunk Ítélve: a magyar géniusz nem szállhat sikra mellettünk, mert nem gondoskodtunk róla idejében, hogy a müveit nemzetek nyelvén, idegen nyelven is megszólalhassanak nagyjaink. Igaz, régebben is volt érdeklődés Itáliában a magyar irók remekei iránt, a múltban is fordítottak lelkes irók, főként amiatőrök, magyar müveket, de ezekben a fordításokban jóformán egyedül a jószándékot kellett értéknek elismerni, nem is szólva arról, hogy ezek a fordítások úgyszólván már a megjelenésük pillanatában csak a könyvbuvárok számára voltak hozzáférhetők, mert nagyrészt kis vidéki nyomdákban jelentek meg, igen korlátolt példányszámban. Amellett ezek csak a mult nagyságait szólaltatták meg, de nem a mai magyar lelket, amely iránt a világ érdeklődik, ha az a lélek mindjárt históriai munkákon át szólal is meg .. . Ezt a lelket a világ nem ismerte. Pedig igaza volt annak az olasz diplomatának, aki azt mondta egyszer nekem: — A könyv a legjobb nagykövete egy országnak: a nyomtatott betűn keresztül egy nép lelkét érteti meg az egész világgal! De igaza volt annak az olasz tudósnak is, aki hideg objektivitással állapította meg, hogy: mi magyarok két végzetes hibát követtünk el a múltban: — Magyarország minden nemzeti problémájával