Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - A magyar nemzet hite

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM 3. SZ. BUDAPEST 1931 MÁRCIUS XA magyar nemzet hite A magyar szabadságünnepen két olyan nyilatkozat került nyilvánosságra, amelyik közvetlenül érinti a magyar jövőt, a magyar föltámadás reménységét. Az egyik a nemzet nagy barátjának, Rothermere lordnak az a szózata, amelyet Herczeg Ferenc, a Magyar Revíziós Liga elnöke olvasott föl a Petőfi-téren rendezett nemzeti ünnepen. A másik pedig Grandi olasz külügyminiszternek az olasz kamara külpolitikai vitájában elhangzott nagy beszéde. Más és más mind a két megnyilatkozás témája. Rothermere lord a nála megszokott lelkes és meleg nyíltsággal arról a kérdésről beszél, amely minden magyar ember lelkével elválaszthatatlanul egybeforrt: a trianoni szerződés revíziójáról. Grandi pedig egy látszólag tőlünk távol álló eseményről nyilatkozott: az olasz-francia flottamegegyezésről. Szóval ki nem mondott, messzebbható vonatkozásaiban azonban ez a két látszólag külön utakon kalandozó nyilatkozat szorosan összefügg egymással. A legutolsó esztendő fejleményei egyre jobban összekapcsolták a magyar revíziós reménységet Olaszországgal. Mussolini volt az első nagyhatalom első hivatalos képviselője, aki nyíltan programjául vallotta a békeszerződések revízióját. Az olasz politika a revíziós programtól függetlenül is egyre közelebb került a legyőzött országok érdekköréhez. A Genfben novemberben és decemberben tartott előzetes leszerelési értekezleten Olaszország és Németország a legtöbb fölmerülő kérdésben egyetértettek egymással és közös erővel fáradoztak azon, hogy az 1932 februárjára tervezett nagy leszerelési konferencia ne csak port hintsen a világ szemébe, hanem komoly, elhatározó lépést jelentsen a Nemzetek Szövetségének alapokmányában körülirott és a békeszerződésekben megígért általános lefegyverzés felé. Amikor az előzetes leszerelési értekezlet Genfben ülésezett, még teljes élességükben megvoltak azok az ellentétek, amelyek Olaszországot és Franciaországot a tengeri leszerelés kérdésében szembeállitották egymással. Egy olasz-francia flottamegegyezés akkoriban kilátástalanabbnak látszott, mint valaha. A meglepődött világ azonban ujabb bizonyságát kapta annak, hogy a politikában nincsenek lehetetlenségek. Az angol kormány (megbízottjának, Craigie-nek előkészítő tárgyalásai után február utolsó napjaiban Henderson angol külügyminiszter és Alexander, az angol admiralitás első lordja kezükbe ragadták a kezdeményezést. Elutaztak Párisba, Rómába, tárgyaltak Briand-nal és Mussolinival. És ami kevéssel azelőtt még lehetetlennek látszott, néhány nap alatt létrejött az olasz-francia megegyezés, amely egyszerre lényegesen enyhítette a két latin testvérnemzet között meglévő ideges légkört. Tegyük föl a kérdést minden kertelés nélkül, egyszerűen és világosan: tartani kell-e most már attól, hogy Olaszország amilyen mértékben közeledik Franciaországhoz, ugyanolyan mértékben fog eltávolodni a revízió programjától? Az olasz politika, a Franciaországgal való megegyezés után nem kanyarodik-e el eddigi irányától és nem mond-e le arról, hogy továbbra is támogassa a legyőzött országok jogos és természetes igényeit? Erre a kertelés nélkül megfogalmazott, egyszerű és világos kérdésre kertelés nélkül való, egyszerű és világos feletetet kapunk Grandi olasz külügyminiszternek az imént emiitett nagy külpolitikai beszédében. Grandi hivatkozik arra, hogy a győző nemzetek közül Olaszország volt az első, aki kezet nyújtott a legyőzötteknek. Az olasz politika célja ma is az, hogy megszüntesse a különbségtételt a győzők és legyőzöttek között. A minap kötött flottaegyezmény csupán a tengeri lefegyverzés korlátozásának kérdését érinti és sesm a szárazföldi, sem a légi fegyverkezésre nem vonatkozik. Az 1932. évi leszerelési konferencián Olaszország követelni fogja valamennyi résztvevő állam egyenjogúságát. Vagyis: a francia-olasz egyezmény semmiben sem változtatta meg Olaszországnak a szárazföldi és légi lefegyverzés terén eddig vallott állásponját. Olaszország ugyanazt vallja, amit a legyőzött államok: a győzőknek is le kell szerelniök a legyőzött államok színvonaláig. Vagy ha nem, a legyőzött államoknak is vissza kell adni a jogot arra, hogy fegyverkezésüket saját biztonságuk követelményének szinvonaláig fejlesszék. Olaszország revíziós álláspontjáról Grandi nem beszélt. De felesleges is volt. Akár állig fegyverben áll Európa, akár minden fegyverét eldobálja magától, igazság marad Mussolininak az az emlékezetes megállapítása, amelyet Rothermere lord előtt 1928 márciusában tett nyilatkozatában a trianoni békére vonatkoztatva igy fejezett ki: ,,Egy békeszerződés nem lehet sírbolt!" Grandi beszéde megnyugtathat mindenkit: az olasz-francia flottamegegyezés semmit sem változtatott az olasz politika bennünket érdeklő irányvonalán. Ami pedig az olasz-magyar barátságot illeti, azon éppenséggel semmit sem másított. Akinek erre még külső bizonyságok kellettek, az a külső bizonyságot is megkaphatta abban a meleg és szívélyes olasz fogadtatásban, amelyben Károlyi Gyula gróf magyar külügyminisztert március utolsó hetében Rómában részesítették. A dolog logikája is arra vall, hogy nekünk magyaroknak semmi okunk arra, hogy idegenkedő, rossz szemmel nézzük Franciaország és Olaszország közeledését. Ami speciálisan az olasz-francia flottamegegyezést illeti, Bethlen István miniszterelnök jóval ennek az engedménynek a megkötése előtt, január Tisztelettel kérjük mindazokat az olvasóinkat, akik előfizetési dijukat még nem küldték be, szíveskedjenek azt minél előbb beküldeni.