Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A genfi játék

1931 január MAGYAR KÜLPOLITIKA A genfi játék Irta: PÉKÁR GYULA Mint ahogy az orvos áll az illusztris nagybeteg ágya mellett s irja a bulletint a lapok számára, planétánk nagybeteg emberiségét figyelve, mi is összegezöen tárgyilagosak akarunk lenni, midőn az Ur 1931-ik évének küszöbén a havi bulletinben konstatáljuk az egyre fenyegetőbb méreteket öltő „morbus oeconomico-politicas" körtüneteit: „növekvő nyugtalanság és bizonytalanság világszerte, — a békediktátumok teremtette lehetetlen politikai helyzetre immár milliómázsás súllyal nehezedik rá a gazdasági világkrizis, mely a legyőzöttek után ragályos pestisként támadja meg immár a győztes nemzeteket is. A döbbenés hovatovább nnár világpánikká kezd erősödni, mely egyrészt érlelve segítheti elő a legyőzöttek revíziós törekvéseit, másrészt oly világkatasztrófa ember-vulkáni kirobbanását idézheti fel, melyben a revízióval együtt minden más kisebbségi és lefegyverzési óhaj egyetemes káoszba fúlhat bele. A francia bankok csődje, az olasz deficit, az angol és német munkanélküliség hajmeresztő növekvése . . . mind oly kórtünetek, melyek végzetes erővel nyomják a meredély szélére a beteg világot. Quo vadis mundus? Hová mégy óh világ? Tán a moszkvai véres káosz felé? Különben el se kell indulnod feléje, Moszkva máris jön, közeledik, hisz ti genfi bölcsek, ti magatok hívtátok meg az orosz szovjetet az európai konferenciára! Ahelyett, hogy közös akarattal keresztes hadjáratra mennétek az ellen a Moszkva ellen s egy a korhoz méltó oly demokratikus Oroszországot állítanátok vissza, mely biztos gazdasági alappal vehetne részt a polgári Európa nemzetközi nagy munkájában. Ezzel az orosz szovjettel sohase lehet őszinte polgári kooperáció! Ti mind tudjátok ezt és suba alatt azért minden nagyhatalmi kéz ezt a véres moszkvai kezet szorongatja üzletre, oly üzletre, melyről előre tudható, hogy megcsalják az embert. Itt a bűn, itt az immoralitás vagy legalább is amoralitás, mely azt mutatja, hogy a világnak nemcsak a gazdasági teste, hanem a lelke, erkölcse is beteg és a dr. Spengler diagnózisa szerint, „a nyugati kultúra bukása előtt állunk ..." Komor hajnal, tán tizenegy év óta nem volt az újesztendő oly viharosan felhős, mint ezidén. A világpánik hatása alatt a nemzetek már tisztában vannak azzal, hogy a nagy gazdasági krízis gyógyítása nem nemzet-egyéni akciókkal, nem is „regionalis accord"-okkal, hanem nemzetközi egyetemes összefogással hajtható végre. Az európai konferencia már össze is ült a Népszövetség égisze alatt Genfben, sőt ugyanily tervezetü európai konferencia dolgozni fog februárban Bruxellesben a Népszövetségi Ligák kebelében is. A Briand-féle Páneurópa kisért ez európai konferenciák mögött, ugyanaz, ami splendid isolalion-nal bukott meg júliusban, épp mert a jelenlegi politikai statusquot tette meg priusznak a gazdasági ügyek előtt. Most a genfi bűvészek ugyanezt a Paneurópát reaktiválják, de a gazdasági világkrizisre, annak fenyegető voltára való tekintettel inkább a gazdasági részt tolják előtérbe. Esetleg politikamentesen tiszta gazdasági irányba fogják terelni a tárgyalást, azzal a hátsó gondolattal, hogy a gazdasági könnyebbülés majd csak elaltatja a legyőzöttek politikai határ-aspirációit s leszereli vagy tőrbecsalja a revizionistákat. Egyelőre a genfi konferencia a leglesujtóbb tájékozatlanság, programtalanság és tehetetlenség képét nyújtja . . . Quo vadis Európa? És a genfi játék tudatos és győztes rendezői érzik-e már azt a szörnyű felelősséget, mely a világtörténet színe előtt rájuk hárul? Ám a rosszhiszemű tehetetlenség maximumát mégis a leszerelési kérdésben látjuk. Ez már nem is operett, nem is bohózat, haneim oly vásári alacsony komédia, melynél a legszemérmetlenebb képmutatás versenyez a legleplezetlenebb hazudozással és elgáncsoló ürügykereséssel. Nagy gyerekek szégyenletes ping pong játéka, kik a biztonság és arbitrázs labdáit hajigálják egymás fejéhez és boldogok, ha milliókba kerülő ütéseiket ujabb halasztó negatívumokkal zárhatják le. S a Népszövetség cseppet se szégyenkezik. Hányszor a fejéhez vágják, hogy szószegő velünk lefegyverzettekkel szemben, hányszor a képébe csapják, hogy a genfi becsület forog kockán . . . hiába, a fülét se mozdítja. Tovább húzza az üléseket, ankéteket, konferenciákat, ép, mert senkinek eszeágában sincs lefegyverkezni, ellenkezőleg mindenki lázasan, mohón és szabadon fegyverkezhetik fel a leszerelési ülések köpenye alatt. Hja, kimondták: egy nemzet sajátmaga ítéli és Ítélheti meg a maga biztonsági méreteit. . . Csak ő maga, senki más! Ily elméletek mellett Quo vadis Pax? hová mégysz, mi lesz belőled, Béke? Mert a békét, annak fenntartását emlegeti mindenki, — soha a Pax szónak akkora diplomáciai, szónoki és sajtói fogalma nem volt, mint mostanában, ám mentől többet emlegetik, annál nagyobb veszedelmek látszanak fenyegetni az olajágat. Legtöbbet ép azok harsogják a szót, kik a szó árnyékában, a humanizmus maszkja mögött a legádázabbul, a leglázasabban, a legemberirtóbb mohósággal fegyverkeznek. Akik /eszerelési konferenciákat hivnak össze, hogy csak annál titánibb /e/fegyverkezések szülessenek belőlük... És az ő tézisük világos: hozzá ne merjen senki nyúlni a páriskörnyéki békediktátumokhoz s az ezekben örökidőkre (!) statuált határokhoz, senki se merjen reviziót javasolni, mert ez a béke veszélyeztetése, ebből háború lesz! Mi szégyenbeborult gyöngék, lefegyverzettek ezzel szemben ép az ellenkezőt állítjuk: a békediktátumok további fenntartása, a lehetetlen határok nem-revideálása a béke veszélye, igen, ép a nem-revideálás vezetend háborúra . ..! Világszerte zug, zajong a szavak vihara: ötvenmilliónyi kisebbségek szenvedése jajdul