Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A genfi játék

I MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 január e viharból, de szinte már ezt a jajszót is túlordítja a revízió egyre jobban erősbödő, hangosabb szava. Hisz ;i revízióban minden, a kisebbségi ügy is benne van... Igen, nekünk legyőzötteknek a revízió jegyében indul meg az uj esztendő! És mi lefegyverzettek nem vérben látjuk ezt a szót, mi csak a népszövetségi alkotmány békés eszközeire gondolunk, arra a 19. §-ra, melynek aktiválását Anglia már évek óta sürgeti s melynek praktikus alkalmazását tavaly óta Kina is követeli a Népszövetség előtt. A szívósan mozdulatlan genfi testület Kináért bizottságot volt kénytelen delegálni, persze a papírkosár utógondolatával, de célját az egyszer tán mégse fogja elérhetni. A hires 19. §. aktiválásának ügyében nekünk váratlan segítőtársunk akadt az egyre nagyobb port felverő Gerin— Poi'ncaré-vitában. E vita, melynek folyamán a francia Ftené Gerin lí kérdésére a szintén francia Poincaré 14 választ ad, kétségkívül a mult esztendő egyik legkulminánsabb eseménye, mert napnál fényesebben rávilágít a háború felidézésének eddig tudatosan homályban tartott adataira: az igazi háborús bűnösökre, akik nem mi vagyunk, a volt központi hatalmak. Napnál fényesebben kiviláglik e vitáitól, hogy nem mi. hanem Oroszország és szövetséges társai a háború felidézésének az igazi bűnösei . . . mi őszintén ámulunk a Poincaré naiv védekezésén, aki már nem is tagadja az 1914 novemberi francia sárgakönyv hamisításait s elintézettnek véli az ügyet azzal, hogy ,,most hallja először, hogy nem Ausztria— Magyarország, hanem Oroszország mozgósított először. — és pedig 36 órával előbb!?" Hohó, de Poincaré ur feledi, hogy bennünket, volt központi hatalmakat, ép a francia sárgakönyv hamis és hamisítótt adatai alapján bélyegeztek háborús bűnösöknek s mi a békediktátumok szégyenparagrafusaiban galádul kényszerittettünk annak a bevallására és aláírására, hogy mi voltunk a háború felelős és bűnös felidézői. Hisz ennek az alapján fizettük és fizetjük a rcparációkat... Nos, itt az ideje, hogy a háborús bűnösség megállapításának a témája egyszer végre a döntő viláyfórumok zöld asztalára kerüljön. A hamisítások alapján szerkesztett békediktátumokat nem lehet tovább fenntartani, revideálni kell! És ezzel majd maga a legnehezebb kéz, a háborús bűnösség keze fog rásulyosodni a 19. § genfi kilincsére. Ki kell nyílni ennek az ajtónak, az igazság ajtajának, — különben Quo vadis Justitia1?! Hová mégysz, igazság?! „Igazságot Magyarországnak!" A magyar jogász világ szózata A napilapok már beszámoltak arról a nemzeti szempontból nagyfontosságú eseményről, amely e hó 19-én zajlott le az Ügyvédi Kamara dísztermében. A magyar jogászvilág legkiválóbbjai ültek össze gróf Apponyi Albert elnöklete alatt, hogy a szombathelyi Ügyvédi Kamara kezdeményezésére megindított akciót jóváhagyó pecsétjükkel ellássák. A trianoni béke tízéves gyakorlata arra indította a magyar jogászokat, hogy az igazság és a jog szentsége védelmében vétót emeljenek az ál-békeszerzödés, az ál-jog romboló uralma ellen. Az a memorandum, amely most a világ összes jogászainak asztalára kerül, ragyogó példája a magyar jogérzet fenkölt szellemének, mindenek felett álló igazságszeretetének és tárgyilagosságának. A jogbölcseleti érvek valóságos zuhatagát bocsátja Trianon homokvárára és az igazság kérlelhetetlen ítéletével semmisiti meg Trianonnak az egész emberiséget megcsúfoló, ál-jogalap ját. Különös elismerés illeti a memorandum szerzőjét. dr. Székács Aladár közigazgatási bírót, aki a jog- és történelembölcselet tiszta fényében páratlan módon érzékelleti a trianoni szörnyű Ítéletet, amely alapjában, egész indokolásában és teljes felépítésében magán viseli az ál-békeszerződés összes tulajdonságait. Aki kezébe veszi ezt a közel ötvenoldalas remek munkát, még ha az illető nem is tartozik a jogásztársadalombő/, nem tudja letenni, mert az érvek megdönthetetlensége, az okfejtés kristálytiszta láncolata valósággal rabul ejtik az olvasót. A béketárgyalások anyagában találkozunk csak ehhez hasonló átiratokra, melyeket Apponyi Albert gróf intézett a béke diktálóihoz, akik azután olvasatlanul „ad acta" helyezték. Minden biztosítékunk megvan arra, hogy ez a nagyszerű társadalmi akció a mai béke-kereső világban már az ellenkező eredményt fogja elérni és hatásában az igazságos békének felbecsülhetetlen szolgálatokat fog tenni. A trianoni békeszerződés körül kifejlődött magyar irodalom, őszintén szólva, nem valami gazdag. Különösen hiányoznak azok a röpiratok és kiadványok, amelyek a napisajtó eseményeket regisztráló munkáján túlmenően, állandó felvilágosítással szolgálnának a magyar társadalomnak a trianoni béke elleni mozgalomban. A magyar jogászság kitűnő munkájával a jog és az igazság tüzében valóságos fegyvert kovácsolt a magyar nép részére, amelyet kezébe kell adni minden felnőtt magyar embernek, főleg pedig azoknak, akik a háború utáni generáció nevelésével foglalkoznak. Aki ezt a fegyvert egyszer megmarkolja, sohasem fog megválni tőle. Csak az alkalmon múlik, hogy a magyar jogászság fényes példáját kövessék mindazok a szaktestületek, amelyek nemzetközi szervezetekbe vannak bekapcsolódva. Gondolunk a tanárokra, orvosokra, mérnökökre és főleg mindazon testületekre, amelyek mindenütt a világon a nemzet tartóoszlopai. Kövessék a példát, hadd borzadozzon a világ a nemzeti létünket fenyegető trianoni szörnyűségtől. Meg kell győznünk a világot, hogy inkább egy szörnyszülött békét taposson agyon, sem minthogy életrekeltse az egész Európa halálát okozó uj világháborút.