Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1931 / 2. szám - A legyőzött lefegyverzettek
1931 február MAGYAR KÜLPOLITIKA VILÁGSZEMLE XA legyőzött lefegyverzettek Irta: PÉKÁR GYULA Egyetemes a vésztváró nagy nyugtalanság világszerte, — ez, ahogy a régibb politikusok mondanák, a mostani világhelyzet szignaturája: való igaz, hosszú idők óta nem kezdődött az uj év oly idegesen, mint ezidén. A közvetlen nagy ok persze a gazdasági világkrizis, mely a munkanélküliség ijesztő rémével oly fojtogatóan nehezedik az egész földgömbre s a háború immár krónikussá váló utóbetegségeként a Népszövetségnek mind az ötvenhat tagállamát fundamentumában rendíti meg, — de emellett a többi bajok se pihennek, csak ép a gazdasági krizis prizmáján át uj szineket játszanak, uj erőkké válnak, uj komplikációkat idéznek elő, főként a nagybeteg Európában. Hogy mik e „többi" bajok, arra szükségtelen külön rámutatnunk, ezek azok, melyek kontinensünket két külön pártra, a győztes felfegyverzettek s a legyőzött lefegyverzettek csoportjára szakítják, — egyfelől a zsákmánytmentők passzív makacssága igyekszik fenntartani a békediktátumokat, tabu-nak deklarálva Versaillest, Saint-Germaint, Trianont, Neuilly-t — másfelől mi hangoztatjuk a 19. §-t, a revíziót és sürgetjük a lefegyverzést, no meg a Kriegschnldlüge, a ránkdiktált háborusbünösség világraszóló hazugságának a tisztázását, mert hisz elvégre, szerintünk, merő hamisításokra épülnek a minket becstelenitő „szégyenparagrafusok" s a minket lesújtó egész milliárdos reparáció-kötelezettségek. Nézzük kissé az erőviszonyokat a pillanat szemüvegén át. Briand tavaly nyári Páneurópájának a gazdasági köpeny alatt nyilván az volt a főcélja, hogy a megalkotandó európai unió keretében acélpántok közé örökváltoztathatatlanságba rögzítse a jelenlegi politikai helyzetet s ezzel egyszer és mindenkorra elhallgattassa a 19. §-t s a revíziós törekvéseket. Ezért tette a gazdasági momentum elé priusznak a politikai momentumot, vagyis azt, hogy igen, „európai unió, de a jelenlegi határok mellett!". Tudjuk, mily ellenzés fogadta Briand javaslatait, denikve a téli tárgyalások folyamán, az egyre nyomasztóbb gazdasági krizis súlya alatt, a francia külügyminiszter már kénytelen volt elejteni a politikai priuszt s a gazdasági momentumot tolta előre az európai kooperációban. Ily feltételek mellett tárgyalta Genf az agrárkérdést, a munkanélküliséget s ily mentalitásban tárgyalt tovább nemcsak a Népszövetségi Ligák minapi bruxellesi ülése, hanem a Borel volt francia miniszter elnöklete alatt működő Európai Kooperáció federális komitéja is, ugyancsak Bruxellesben. Nekünk, a magyar delegációnak e két utóbbi helyen sikerült kivinnünk azt, hogy az európai agrárkérdés tárgyaltassék legelői s az ezzel foglalkozó albizottság, melyben Magyarország is benne van, április 10—11-én fog összeülni Prágában. Mindez szépen halad igy, de íme a tárgyalók már is két ellentétes táborra szakadnak: az egyik tábor Amerikában Európa legnagyobb gazdasági ellenségét, konkurrensét látja s más világrésztől mentes, tiszta európai kooperációt akar, a másik tábor viszont belátja mindezt, de mégis beakarná vonni Amerikát az európai kooperációba, vagyis európai helyett világ kooperációt akarna, mert szerinte a krizis világkrizis és speciell Amerikát lehetetlen lenne az európai gazdasági számításokból kihagyni. „Amerika piacait, Kanadát és Argentínát, nem lehet ignorálni", ez a jelszó r~ „bármiként is, de Amerikával meg kell egyeznünk!". Ezért az „európai kooperációt" úgyszólván már születése percében az a veszély fenyegeti, hogy elveszti nevét, szűkebb létét s esetleg világkooperációvá kell szélesednie. Az első párt is sejti ezt, de tán ugy okoskodik: jó, jó, majd szélesedjünk világkooperációvá, de előbb magunk közt, magunkkal jöjjünk tisztába Európában . . . !" Tehát egyelőre tiszta európai kooperáció? Helyes, ám nézzük csak kissé közelebbről ezt a tiszta európai gazdasági együttműködést. Ahogy Giannini, az olasz fődelegátus Bruxellesben kifejtette, igazában szó se lehet tiszta európai kooperációról, mert ennek tornyosodó akadályok állják útját: az európai nagyhatalmak földkörüli gyarmati érdekeltségei! A gyarmattalan kis nemzetek vagy a gyarmataikat vesztett legyőzöttek (Németország!) még kooperálhatnának, de mit csináljon Anglia, Franciaország, Itália, Hollandia? Anglia egy tiszta európai együttműködés kedvéért elválassza gazdasági érdekeit Kanadától, Indiától, Ausztráliától? Franciaország külön európai gazdasági politikát csináljon Tokkin, Kokkinkhina nélkül, esetleg Marokkó ellenében? Ugyanez áll Itáliára Lybiával, Hollandiára Jávával, Szumátrával szemben . . . íme, lassankint kisül, hogy még Európa se tud tiszta európai gazdasági együttműködésre magával tisztába jönni s igy a döntő nagyhatalmak világérdekeltsége accord-okra., ama környéki vagy szomszédsági megegyezésekre lesznek utalva, melyeiket maga a genfi Népszövetség is oly melegen ajánl. E zajgó, viharzó küszködés közepette, mi legyőzöttek a magunk saját külön álláspontjáról fennen hangoztatjuk, hogy az európai gazdasági krizis növekvő nyomorának a békediktátumok a fő erkölcsi és anyagi okozói. A temérdek uj határ, a nemzeti gyűlöletek védvámos politikája, Magyarország területének és ezeréves gazdasági életének ördögien kieszelt megcsonkítása . . . mindezek tönkre teszik a gyarmattalan Közép- és Keleteurópát, mert nemcsak bennünket, hanem a szomszéd országok egészséges fejlődhetését is érzékenyen sújtják. Szerintünk hát nincs más, mint a háborús bűnösség tisztázásával összekötött revízió: ez orvosolhatná Közép- és Keleteurópa gazdasági bajait is. Persze az európai krizis másik főoka, Szovjet-Oroszország távolmaradása az európai gazdasági életből, azért továbbra is fennmarad, de erre is megvan a mi külön véleményünk. Mi a legnagyobb erkölcstelenségnek tartjuk bizonyos nagyhatalmaknak a kereskedelmi viszonyát a Szovjettel: a kétezeréves európai kultúra s véreskezű ellenségeinek ilyetén dédelgetése csak a hit- és erkölcsnélküli Moszkvát erősiti, melynek kimondott célja, hogy a világ egész polgári társadalmát a vaska alá hajtsa. A Szovjettel szemben nincs más, mint az, amit az Abbé Bergey is hirdet: keresztes hadjárat. . . igen, mint nyolcszáz évvel ezelőtt, koalíciós nemzeti hadseregek vonuljanak Moszkva ellen s égessék ki a vörös vulkánt, amig nem késő . . . Hogy az amúgy is eléggé komplikált világhelyzet még fenyegetőbbre bonyolódjék, a megértő eszmék közt a leszerelés kérdése is kezd égetően aktuálissá lenni. A genfi bizottság annyi éves tehetetlenkedései után a Népszövetség végre 1932 februárjára tűzte ki a leszerelési világkonferencia első ülését s Lord Róbert Cecil a Népszövetségi Ligák minapi bruxellesi ülésén apostoli komorsággal emelte fel próféta-szavát: „nemzetek, kapjatok végre észbe, követeljétek a 25%-os azonnali leszerelést ugy a költségvetés, mint az emberállomány s a hadianyag terén, követeljétek ezt a minimumot a jövő februári leszerelési világkonferenciától, mert ha ez a konferencia kudarccal végződik, akkor