Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A revízió évtizede

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM BUDAPEST 1931 JANUÁR A revízió évtizede A magyar nemzetnek küldött üzenetében a „re­mény évtizedé"-nek nevezi Rothermere lord azt az év­tizedet, amelynek küszöbét most léptük át. Ha egy politikus, a Rothermerek fajtájából való publicista, olyan kijelentést tesz egy feltáruló uj év­tized küszöbén, akkor bizonyos, hogy ezt nem teszi sem hangulatkeltés hiúságából, de nem is holmi titok zatos égi jelek, természetfeletti sugallatok alapján, hanem kizárólag azokra a konstellációkra támasz­kodva számításában, amelyeket a politika égboltoza­tán vizsgál a népek sorsának csillagásza. És mintha csak a lord szavainak visszhangja volna, Olaszország­ból, Mussolini lapjának, a Popolo d'Italiának hasáb­jairól ezt a mondatot halljuk: a világ megzavart poli­tikai és pénzügyi egyensúlyát csak a békeszerződések revíziójával lehet helyreállítani. Nem nehéz megtalálni az összefüggést Anglia egyik vezető publicistájának és a Mussolini-sugalma­zásu olasz lapnak e két különböző, de mégis olyany­nyira rokonértelmü kijelentése között. Amikor a lord a „remény évtizedé"-ről szól, ugyanekkor az olaszok a békeszerződések revíziójától teszik függővé Európa sorsának jobbrafordulását. A Rothermere által emlí­tett remény tehát nemcsak számunkra, hanem egész Európa számára a revízió gondolatának előretörése és érvényesülése lehet. Közben pedig összeült Genfben az európai konfe­rencia és Briand ugyanarról a gazdasági válságról be­szél, amelyről az olaszok és amelvtől a francia kül­ügyminiszter már a társadalmi és politikai rendet is aláaknázottnak látja, ő azonban nem a revíziót te­kinti ennek a pozitív és már-már krónikus betegség­nek gyógyszeréül, hanem azt az ártalmatlan, bár ha­tásában inkább ama nevezetes ausztriai Zeileis fan­tasztikus gyógymódjára emlékeztető gondolatot, ame­lyet Páneurópa néven ismerünk. Ingatag talajon, úgy­szólván vulkánok felett, tehát újra az utópiák álom­táncába akarja' ringatni Briand azt az Európát, amelynek ehelyett gyökeres, sőt ha kell, brutális ope­rációra volna szüksége. Szerencsére, ebbe az álomtáncra invitáló páneuró­pai muzsikába rögtön belevegyült Curtius és Grandi hangja, amelynek disszonanciája sokkal erőteljeseb­ben képviselte Európa igazi hangját, mint a zene ve­zérmotivuma. Revízióról ugyan nem volt szó, de a szavak mögött a revízió gondolata kisértett és alig hi­hető, hogy amikor Curtius az „érdekek igazságos ki­egyenlitésé"-ről beszélt, Grandi pedig azzal vetette el magától Páneurópa gondját, hogy „egy Európai Unió keretében valamennyi államnak politikai, gazdasági és jogi szempontból egyenjogunak kell lennie", —• ak­kor ezt a két kijelentést ne a revízió gondolata su­gallta volna. Mert hol van az érdekek igazságos kiegyenlítése, hol van az államok egyenjogúsága, ha a békeszerző­dések és különösen a trianoni szerződés orditó igaz­ságtalanságai csak egyenlőtlenséget és egyenjogúság helyett csak kedvezményezettek és elnyomottak ellen­téteit idézték fel és tartják fenn egész Európában? Tartós békét akarunk, nyugodt termelést és a vál­ságnak minden téren való elsimítását, amikor reng a talaj és a „talajegyenlőtlenségek"-nek előbb vagy utóbb földcsuszamlásra kell vezetniök? Tartós béke, nyugodt gazdasági helyzet, biztos egyensúly csak egy olyan Európában képzelhető el, amelynek berendez­kedése morális alapokon nyugszik. Morális alap nél­kül azonban nemcsak az egyén, hanem a nemzetek életében sem lehetséges ujjáépülés, egyensúly, kon­szolidáció. Ezeket a gondolatokat lapunk más helyén előkelő külföldi politikusok világítják meg, akiknek ítéletét viszont a revízió gondolatának mindegyre növekedő ereje terelte abba az irányba, ahol Európa minden ak­tuális bajára az egyedüli orvosság kereshető és talál ható. A revízió gondolata ma már megszűnt elnyo­mót népek egyéni és személyes ügyének lenni és ép ott van Rothermere reménythirdető szavainak nagy igazolása, hogy Európa gazdasági és politikai válsá­gának kivezető útját keresve, akkor is a revízió gon­dolata nyomul előtérbe, amikor . . . nem is beszélnek róla. És nem kell ép Talleyrand diplomáciai szelle­mességü mondását idéznünk, amely szerint a szavak csak arra valók, hogy eltakarják a gondolatot, elég, ha figyelemmel kisérjük mindazt, ami ma Európában történik, hogy ráeszméljünk: lassanként minden kimondott és ki nem mondott szó, minden kísér­let Európa megmentésére, belefut az egyetlen elkép­zelhető megoldás medrébe, abba a mederbe, amely — messziről — máris fel nem tartható erővel hömpöly­geti a békeszerződések revíziójának folyamát. Igenis, a remény évtizede az, amelynek küszöbét átléptük. Ez a remény: a revízió reménye, de ez a re­vizió egyúttal Európa reménye is, nemcsak a mienk, magyaroké.

Next

/
Thumbnails
Contents