Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 8. szám - A német külpolitika céljai. Brüning kancellár ellenfelei

14 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 augusztus azonban még oly iránynak, hogy Briining csak kompromisszumokra gondolhat. Ha az osztrák-német sokat vitatott vámunió terve, amint azt Németországban szerié tudják, immár a múlté is, mégis azt nyiltan elejteni, tekintettel a jobboldali ellenzékre, majdnem lehetetlen. A lefegyverzés kérdésében az ellentét a német és a francia álláspont közölt még mindig jelentékeny. Arra pedig hogy Németország akár pár esztendőre is lemondjon a békeszerződésekben lefektetett politikai revízió lehetőségeiről, szó sem lehet. Mégis, mert egyetemleges francia-német érdek, hogy a két állam közeledése valósággá váljon, él a remény, hogy Laval egyelőre még mindig halogatott berlini utja tényleg eredményesebb lesz, mint Briining eddigi látogatásai. Annál is inkább remélhető ez a fordulat, mert Anglia és részben Itália is, meg a tengerentúli diplomácia hathatósan támogatják a francia-német közeledés előharcosait. Már ebből a rövid összefoglalásból is látható, hogy a német kormánynak elsősorban külpolitikai akliv programja van, amely azonban lényegesen különbözik Brüning és Curtius eddigi törekvéseitől és amely csak azt a Németországban sokat panaszolt tényt bizonyítja, hogy Curtius Stresemanntól eltérően nem éppen szerencsés kézzel foglalkozott a diplomáciával. Brüningnek és Curtiusnak vissza kell térniök Stresemann nyomdokaiba, amelyek oly eredményesen a rajnai vidék kiürítéséhez vezettek és Németország helyzetét a Népszövetségben annyira megerősítették. Nem egészen bizonyos, vájjon sikerül-e a francia közeledést megvalósítani és annak utján Németország számára nemcsak a nagy hosszúlejáratú kölcsönt megszerezni, hanem azt a politikai légkört is megteremteni, amely lehetővé tenné a reparációk ujabb és talán végleges rendezését Németország javára a háborús adósságok teljes, vagy részleges törlésével? Ha valaha azonban annyira jutunk, akkor Középeurópa megmentéséről lehet majd beszélni és ^ész Európa számára bekövetkezik egy uj politikai és gazdasági korszak, amely a valódi béke megnyilatkozása lesz. Briining missziójának más képét festeni nem is lehet. Vértesi Dezső. A Justice for Hungary a bicskei határban Gróf Esterházy Móricné felvétele Hatyina ívta: Lőrinczy György. Nem a havasok kiskirálya. Nem oligarka. Még csak nem is szolgabiró. Sőt csak éppen hogy parádéskocsis Tótmegyeren, az ottani gróféknál, ami különben annyit is teszen, hogy neki vannak a legszebb paripái a Mátyus földjén. A gróféknak van ottan harminchatezer jó prima szántóföldje, rétje, legelője, tán erdeje is, ami mind az övék, ha még azt is el nem nacionalizálták a prágai finom mássalhangzótulajdonosok. De a ló!... A ló mindig inkább is a kocsisé, semmint a gazdájáé. És ebben az egyben a mi Hatyinánk is tökéletesen olyan, mint akármelyik kollégája. Nem is hivja másképp a gróf paripáit, csak igy: a lovam. Ez már a kocsisbüszkeség ősi privilégiuma, amiből Styefkó Hatyina egyetlenegy jottát se enged. Tegyük azonban hozzá, hogy másból se enged. Akkor se igen engedett, mikor még az urakkal állolt szemtül-szembe, akik alatt magától értetődően a magyar urakra gondol Styefkó Hatyina. Hát akkor most ugyan hogy is engedne, proszim peknye! Mert Styefkó Hatyina azt jobban tudja, kivel van dolga, mint maga a külügyminiszter, annyit mondhatok! És ha rábíznák ezt a dolgot, fogadok, hogy máinem is volna dolga. Régesrégen elvégezte volna emberségesen és becsülettel, talán azóta már el is felejtette volna. De hát Hatyina nem tehet róla, hogy igy fölfordult a világ. Hogy mindent arra biznak, aki nem ért hozzá. Még Tótmegyeren is, ahol pedig még gróf is van és plébános is. Tótmegyer tiszta szintót falu. Vallásos, katholikus népének gyönyörű iskolája van, nem is volt azzal soha senkinek semmi baja sem ezen a kerek szép világon. Csak most botlott bele a cseh iskolazsarnok, a pán velko mozsnye, az iskolainspektor abba is. Az iskolában ugyanis magyarul tanítanak ma is mindent. Mert a tótmegyeri Hatyinák a maguk természetes és törvényes eszével ugy okoskodnak, hogy a tót nyelvet úgyis tudja a gyerek, tanulnia se kell, megörökli az édes anyatejjel. Hát tanuljon olyat, amit nem tud. Tanuljon magyarul. Ez teljesen becsületes, egyszerű logika, természetes hát, hogy a cseh ész megvadul tőle. — Miért tanul magyarul? Miért nem csehül? — kérdezi előbb csodálkozva, majd mind epésebben a cseh kultúra pöfeteg helytartója: a tanfelügyelő, a pán inspektor. És nyomban fölállítja Tótmegyeren a cseh állami iskolát. Noha abba a kutya se megyén, nemhogy gyerek járna. Az iskola csakúgy kong az ürességtől, egyetlenegy árva Hatyinát nem lehet abba becsalogatni, mézzel, cukorral se, hát még a bűvös cseh mássalhangzókkal! A tótmegyeri gyerek, a sok apró Hatyina csak a maga iskolájába jár, nem a máséba. Mert az apja és az anyja is abba járt. Ott tanulta a becsületes logikáját is. A csehnek logikája kevesebb van, furfangja azonban annál több. A pán inspektornak is, persze. Ravaszul kieszeli, miképp édesgesse magához a jámbor kis Hatyinákat. Az állami, vagyis a cseh iskolába tudniillik. — Oda csak kitüntetésképpen juthatsz be! Csak a legjobb tanuló. Csak a legkülönb. A legszorgalmasabb magaviseletű! Vagyis: akit a magyar iskola már azzá nevelt. A hibás, a gyönge, a támaszra szoruló csak maradjon a magyar iskolának. Ugy válogatja a gyereknépet, mint az almát: ez férges; ez borizü. Ezzel lehet majd dicsekedni: látjátok, milyen derék gyerekeket nevel a cseh iskola! Rt mindegyik kitűnő, amott mindenki hibás, tanulatlan, ostoba."A magyar!