Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 4. szám - A német választások és a magyar exporttörekvések - A bankok és az építkezés
20 MAGYAR KÜLPOLITIKA 193Q szeptember történő kibontakozását. Mindenesetre megnyugtató e tekintetben a kormánynak az esetleges kartell-tulkapásokkal szemben már jóelőre leszögezett álláspontja s igy remélhető, hogy e tekintetben az akció nem fog nagyobb nehézségekkel találkozni. Az akció fontosságára és terjedelmére nézve tán elegendő tudnunk, hogy az 50 millió pengőből — 40.000 pengős átlagot véve alapul — mintegy 1200 darab, szolidan és tetszetősen megépített és minden komforttal ellátott 3—í szobás családi hazat lehet építeni a mai viszonyok között és a kedves lakhely birtokának rendkívül fontos szociális vonatkozásain felül az iparágak egész sora és a munkátla nok jelentős tömege jut foglalkozta táshoz s még hozzá a renákivül kritikus időszakban: a télviz bekővetkezése előtt. Figyelemreméltó egyébként, hogy az Angol-Magyar Bank ugyancsak ott szerepel a kormány építési akciójában, miután ez az intézet egy mindenképpen nagyvonalú tervet dolgozott ki a birtokában levő budai telkek be építésére és közalkalmazottak számára leendő felajánlására. húsfogyasztás rovására — hihetetlen mértékben terjed. A 300 -400 darab ujmajori öreg fa roskadásig tele ágainak 3 vagont megközelítő almatermése több mint az egész környék 8—10 községének összes idei termése együttvéve. Ez pedig kizárólag a munkát és költs rget nem kim élő szakszerű fa-védelemnek az eredménye. Azt az országos kárt és pusztulást nem lehet tovább ölhetett kezekkel nézni és tűrni, hogy millió pengőkkel adózunk külföldi gyümölcsökért. Dr. Gróf Béla magyaróvári akadémiai tanár a növényvédelem és favédelem modern alapelveit és közgazdasági horderejét ismertette a kamarai tanulmányi szemlén és élesen szembeszállott a maradi gazdák azon káros felfogásával, hogy a gyümőlcsőskert nem igényel és nem érdemel kezelést. A kamara félév alatt csodás eredményt ért el és mutatott fel a védekezőszerek alkalmazásával s a mechanikai faápolási munkák pontos keresztülvitelével. Művelni kell a gyümölcsöskert talaját is, sőt teljes trágyázásban is kell azt részesíteni. Csak igy lehet almát és körtét vagonszámra szüretelni. Az almamoly és bimbólikasztó bogár, továbbá a fusikládium a legveszélyesebb gyümölcsfa kártevő. De ugy a gomba, mint a rovarkártevők ellen egész sereg hazai, jól bevált irtószer áll már rendelkezésre. Igaz, hogy ezt a munkát is éppen ugy érteni és tudni kell; meg kell végre tanulni, mint a szőlőművelés sokféle csínját-bínját. MAGYAR KÜLPOLITIKA Külpolitikai, közgazdasági és idegenforgalmi folyóirat. A Magyar Külügyi Társaság, a Magyar Revíziós Liga és az Interparlamentáris Unió hivatalos lapja. Főszerkesztő: PÉKÁR GyULA. Főmunkatárs: SZTERÉNyi JÓZSEF BÁRÖ Felelős szerkesztő: RAD1SICS ELEMÉR Dr. Szerkesztősig: BUDAPEST, V, PARLAMENT, XI. KAPU. Telefon: Automata 178—55. <d. u. József 362— 29.) Kiadja : A HUNGÁRIA LLOyD IRODALMI ÉS KÖNyVKIADÖ VÁLLALAT. Igazgató: PAJOR MATyAS. Kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BERLINI-TÉR 6. Telefon: Automata 118—27. Előfizetési ár: Magyar Külpolitika, Hungária Lloyddal együtt egész évre 36 P. Magyar Külpolitika külön egész évre 20 P. Hungária Lloyd külön egész évre 20 P. A modern, okszerű gyümölcsfavédelem közel lOO -ban egészséges, exportképes gyümölcsöt szolgáltat. A Felsödunántuli Gazdakamara gyümölcs-bemutatója. Nemcsak Európának, de talán az egész földkerekségének izben, zamatban legpompásabb gyümölcse a magyar alma, körte, őszibarack, cseresznye, szítra, dinnye stb. Mégis évente 2 millió pengőért importálunk csak almát, körtét a vámkülföldről közel 500 vagon mennyiségben Magyarországba, mely a középkori történeti feljegyzések szerini: Európa gyümölcsöskertje volt valaha. A megcsonkított országban az Alföldre és Dunántúlra var a feladat, hogy a magyar gyümölcsexportot megterem tse. A földmivelésügyi kormány és a kamarák évek óta mindent elkövetnek, hogy az okszerű gyümölcsfavédelem tennivalóit a gazdák ugy megtanulják, mint pld. a szőlőápolást. Ma már a filoxera és perenoszpóra ellen mindenki vonakodás nélkül védekezik, csak a gyümölcsök termésének 90 százaléka esik áldozatul a sokféle gomba és rovarkártevő zavartalan pusztításának. Itt is a kézzelfogható példaadás terére kellett végre lépni a mezőgazdasági érdekképviseletnek, hogy ez a szégyenletes állapot megszűnjék! Jónevü hazai gyárak már hosszú évek óta készítik az összes modern és okszerű gyümölcsfavédelmi szereket, de ezek az óriási propaganda-áldozatok dacára sem terjednek a kívánatos mértékben és gyorsaságban. Pedig a gazdasági válság olyan méreteket ölt, hogy gazdáinknak minden létező üzemágat fel kell karolniok, minden bevételi lehetőséget meg kell próbálniok. Egyik hatalmas hazai vegyipari vállalat végre megtalálta a módját annak, hogy a két dunántúli kamara kertészeti szakembereinek felügyelete alatt többezer gyümölcsfa kerüljön modern kezelés alá Vas vármegyében — annak kézzelfogható beigazolására, hogy igenis majdnem 100%-ban féregmentes exportgyümölcsöt lehet piodukálni, csak a gyümölcsfákat is éppen ugy kell védeni, kezelni, ápolni, mint akár a szőlőt. Az őstermelő és az ipar összefogása mingyárt az első félévben olyan szép és szembeszökő eredményt produkált, hogy a győri gazdakamara a közérdeknek vélt szolgálatol lenni, amidőn az általa ápolás alá vett mintegy 5000 gyümölcsfájának egyik kertjét: a győrvár-pácsonyi káptalani gyümölcsöst a nyilvánosság előtt leszedés előtt most bemutatta. A mintegy 250 jelenlévő, aki az ujmajori 3—400 gyümölcsfát megtekintette, egyhangúlag elismerte, hogy a rengeteg munka és költség tényleg a szó szoros értelmében megtermetté gyümölcsét a győri Gazdakamara és a tulajdonos részére. A kamarai gyümölcsfa-bemutatón a földmivelési minisztériumot Titsch Sándor min. tan., Vas vármegye főispánját és alispánját Tulok Jenő főszolgabíró képviselte, aki a vasvári járás minden jegyzőségének, elöljáróságának kiküldetéséről gondoskodott. Az összes Vármegyei Gazdasági Felügyelőségek hivatalból való részvételét pedig a földmivelésügyi minisztérium rendelte el. A budapesti M. Kir. Kertészeli Tanintézet: Okály István tanár, az Országos Mezőgazdasági Exportintézet: Fittler Sándor felügyelő, az Országos Mezőgazdasági Kamara: Ébner Jenő titkár, az Orsz. M. Kir. Növény biokémiai Intézet: Terényi Sándor vegyészmérnök, a Vasvármegyei Gazdásági Egyesület: Mását Ernő igazgató-titkár által, a Dr. Moskovits vegyészeti gyár: Grün'enwaldti Haas Béla igazgató által voll képviselve. Dr Orihdndy János kamarai igazgató üdvözlő beszédében vázolta a kamara közérdekű célját, szerves elgon dolását és többéves munkatervét a győrvári, pácsonyi, péterfai és zarkaházai bérgyümölcsösök többezer gyümölcsfájának szakszerű kezelésbe vételével. Hat év alatt egész NyugatMagyarország meggyőződhetik ezekben a gyümölcsösökben arról, hogy a gyümölcsfa a kellő munkát és a megfelelő költséget sokkal jobban meghálálja, mint bármi más mezőgazdasági üzemág. Igenis 100%-ban féregmenti s, exportgyümölcs állithaló elő. Az értékesítés pedig korlátlannak mondható, mert a gyümölcsjuggasztás — a Légrády Testvérek nyomdai müintézet, Budapest, V., Vilmos császár-út 78. (Igazgató: Kertész Árpád.)