Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 4. szám - Harc az idegenért
1930 szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA 17 amely adó- és illeték-kedvezményeket nyújt az egész szállóiparnak: Amennyiben a szálló, penzió, fürdő egészségügyi és idegenforgalmi tekintetben kellő nivón áll és amennyiben átépitik, kibővítik az alapértéknek kb. harmadrésznyi befektetésével, akkor a) a jövedelmi adónak 40 százalékát elengedik 1931—3.") közt, további öt évre 30 százalék és azontúl öt évre 20 százalékát; b) a nyilvános számadásra kötelező vállalatok minden illetéktől, amelyet eddig zenéért, koncertek, előadások és kiállítások belépődijáért stb. fizettek, mentesek. c) Minden uj hotelépitkezés, ha a befektetett tőke legalább Ő00 ezer dinár, további minimum 20 százalékos adókedvezményt szerez és minden pótadó alól mentesül. Európának számos államából tudnék még hasonló példákat idézni. Tisztán látják már a szakértők azt, hogy a vámkorlátok és egyéb gazdasági akadályok miatt a fizetőmérleg ja vitása fokozódó mértékben függhet az idegenforgalom föllendülésétől és ennek az érdekében, a mi viszonyainkhoz képest, szinte fantasztikus arányokban alimentálják az idegenforgalmi akciókat. Szinte nevetséges hozzájuk képest az az összeg, amit nálnnk az Idegenforgalmi Tanács kap. Amig ezen nincs segités, addig a legjobb szándékú munkaerők is sokhelyt csak floskulust csépelnek. Tábori Kornél. Orvoskongresszus és kiállitás. Ugy a tudomány, mint az idegenforgalom szempontjából nagyjelentőségű az a kongresszus, amelyet csupa kiváló tudós-előadó részvételével tartanak Budapesten október 6-án, 7-én és 8-án. Korányi tanár kongresszusa ez az összejövetel, mert az egész munkát minden tekintetben ő vezeti, igen nagyrészben végzi is és nélküle szó sem lehetett volna arról, hogy a „Gesellschaft für Verdauerungs- und StoffwechselKrankheitcn" Magyarországon gyűlésezzék. Ez a sok éve működő tudóstársaság eddig csak Berlinben és Bécsben tartotta évi üléseit és most először megy idegenbe, valósággal dr. báró Korányi Sándor iránti tiszteletből. Mint elnök Korányi vezeti a tudományos üléseket, amelyeken nagyfontosságú referátumok és hozzászólások fognak elhangzani. ÍAz első nap referensei Vogt (München), Bergmann (Berlin), Berg (Berlin) és Verebélyi tanár Budapest. Aznap még Soós magántanár a budapesti klinikák diétás konyhájának organizációjáról számol be. Másnap Fürth (Wien), Pick (Berlin), Alwens (Frankfurt), Wieland (Basel), Kuttren, Löwenberg, Kauffmann (Berlin) s Löhr (Kiel) lesznek a referensek. Gyógyszerészeti kiállítást is rendeznek a naggyüléssel kapcsolatban. Korányi tanár mellett főképp dr. Rusznyák István egyetemi m. tanár fáradozik erősen a kongresszus érdekében. Eddig másfélszáz külföldi és majdnem kétszáz magyar orvos jelentkezett. Uj nagy idegenforgalmi tervek. A gellérthegyi nagy építkezés, idegenforgalmi kiállítás és száz-személyes felvonó szép terve után, amely egyelőre sajnos meghiúsult, most hasonló, de már biztosított sorsú terv merült fel. Ezúttal nem a Gellérthegyről van szó, hanem a fővárostól kétórányira cső Dobogókőről, amely egész Csonka-Magyarországnak egyik legremekebb pontja, A Rax, a Schneeberg, a Kanzel, a Schmittenhöhe magaslataira 8 10 perc alatt kényelmesen feljuttató drótkötélvasutak mintájára akarnak a Dobogókő 700 méteres magasára modern közlekedő-eszközt fölvezetni és ott a mai kornak megfelelő szállót is építenek. Nálunk idegenforgalmi ábránd marad az ilyesmi külföldi tőke nélkül, de miután ezúttal a szükséges hárommillió pengőből csak 300.000-et kellett idehaza előteremteni és a többit külföldön biztosították, csakugyan remél hetjük a terv valóraválását. Egy régi pesti patrícius család szakértő-tagja Kommer Ferenc vezeti magyar részről a tárgyalást és még az idei nyáron megakarják kezdeni a munkát. Megcsinálhatjuk a békeszerződést, de ez a szerződés nem fog állandó bélel I,-rémleni, meri az önérdek futóhomokjára vam felépítve. (Lansing Róbert memorandumából.) Uj módszerek Magyarország ismertetésében. Idegenforgalom A szokott környezetből való elmozdulás, külföldi terület látogatása hozza leginkább magával azt, hogy az ember idegen segítségre, más nyelvre szorul. A repülőgép, kormányozható léghajó, a villámvonat korszakában, mikor egy nap alatt több országhatárt hagyunk magunk mögött, folyton növekszik egy mindenütt használható segitőnyelv fontossága. Az eszperantó ezt a kérdést gyakorlatilag megoldja. Egyletei, csoportjai és elsősorban a világ minden részén, a legtöbb idegenforgalmi gócpontban, fürdőés kirándulóhelyein működő UEA delegátusai barátsággal állnak az eszperantóul beszélő idegen rendelkezésére. Ismertetik előre a helyet, ahová utazni kívánnak. Lefoglalnak szobát, esetleg várják az állomáson. Kisérik, vezetik. Megbízható betekintést biztosítanak az illető hely és ország beléletébe. Tanácsaikkal megelőzhetik az idegeneket rendszerint érő kellemetlenségeket és túlkapásokat. Összejöveteleiken baráti kört biztosítanak. Évről-évre több és több utazó veszi igénybe az eszperantó nyelvet és ha még számos idegenforgalmi, utazási és szállóirodában nem is beszélnek eszpe rantóul, a helyi eszperantisták tolmácsolása sokszor többet segit, mint az illető ország nyelvének •nem tökéletes használata. Különben rendszerint — ha tudjuk is az illető ország nyelvét — nem és eszperantó. találunk megfelelő társaságot és vezetőt! Az eszperantó minden tekintetben könnyebbé és kellemesebbé tenné az utazást, ha a forgalmi, szállodai, irodai, üzleti személyzet mindenhol tudna eszperantóul és útközben a figyelmeztető felírások, útbaigazítások és kitöltendő nyomtatványok az illető ország nyelvén kívül, eszperantóul is rendelkezésre állanának. Ez a munka már megindult, már van több helyen szálloda, étterem, hol a tudnivalók, étlapok eszperantóul is megvannak, nagyon sok fürdőhely, város, kiállítás és vásár pedig állandóan eszperantóul is szétküidi ismertetőfüzeteit és lapjait, sőt eszperantista tolmácsokai is tart. Egyes helyekről pedig már eszperantó nyelvű vezető- és utikönyvek és térképek is megjelentek. A magyar idegenforgalmai is teljes erejével támogatják az eszperantisták, mindenhol terjesztve az eszperantónyelvü magyar idegen forgalmi kiadványokai és az eszperantólapok gyakran közölnek cikkeket Magyarországról. Évente kongresszus nélkül is 10—ló ország eszperantistái látogatják hazánkat. Az eszperantó felkelti a vágyai idegen országok megismerésére és terjedése mindjobban lehetővé teszi, hogy világszerte egy nyelven ismertethessük Magyarországot.