Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 4. szám - A háborus bünösség nagy pere
1930 szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 A háborús bűnösség nagy pere. Irta: Pékár Gyula. A lelkiismeret mozgósítása. Ez a francia háborús kutató: Gearges Demartial egyik könyvinek cime s én keresve se talá] hatnék jobb címet a cikkemnek, melyben épp arról akarok irni, hogy végrevalahára megmozdult a világ lelkiismerete: a Nagy Per, a háborús bűnösség világpere, végre megindult a planétái közvélemény Ítélőszéke előtt! Nagy per, nagyobb a Dreyfusügynél is — ebben csak egy ember igazságtalan elitéléséről van szó, de a háborús bűnösség kérdésében egész nemzetek, a volt központi hatalmak circa százötvenmilliónyi embere a vádlott, i] letőleg az elitélt, kiknek a békediktátumok könyörtelen kényszere alatt a maguk kezével kellett aláirniok azt a megbélyegző „szégyenparagrafust", hogy töredelmesen vallják: igenis mi voltunk a világháború felidézői s e szörnyű bűnökért büntető jóvátétellel tartozunk a győzteseknek! Immár tiz éve hordjuk magunkon ezt az egész világtörténet előtt megbélyegző hazug szégyenfoltot, melyre a békediktátumok erkölcsi és anyagi, annyi milliárdos jóvátételi büntető szankciója felépül!... a könyvtárakat kitevő adatainknak háborús ártatlanságunkat igazoló szava mindeddig kiáltó szó maradt a pusztában. Pedig az adatok, főként a németek oknyomozó kutatásai, eléggé hangosan dörögték világgá: nem mi, mások a világháború igazi felidézői, mások az igazi bűnösök! Most végre megszólalt a visszhang ... meg kellett szólalnia, mert hisz a^ legyőzöttek viszonvádjai napról-napra súlyosbodtak s ezeket semmiképpen sem lehetett továbbra is agyonhallgatni. Megszólalt a visszhang s be kell vallanunk, oly gavallérosan, ami a nemzeti dicsőségére oly méltán büszke, de olykor elfogultan féltékeny francia népnek mindenképp a becsületére válik. Mert Demartial francia s ő volt az a bátor francia, aki még 1926 márciusában az amerikai Current History folyóiratban cikket irt „A háborús bűnösség kérdésének kezelése Franciaországban" cimmel s ezzel „mozgósította" a franciák s az egész világ „lelkiismeretét". A cikk, mely tiltakozott a győzők egyoldalú beállítása ellen s erélyesen követelte a háború kitörése lényeinek pragmatikus megállapítását, az igazi bűnösök kipécézését, nagy port vert fel, akkorát, hogy első pillanatra a franciák hazafias érzése fellázadt Demartial ellen. A Becsületrend nagykancellárja 192'i decemberében bizottságot küldött ki annak megállapítására, „vájjon Demartial közleményével nem sértette-e meg Franciaország becsületét!" A Becsületrend fegyelmi tanácsa, a bizottság jelentése alapján, 1928 május 11-én ilélt: öt évre kizárta Demartielt a Becsületrendből. Ekkorra azonban az elitéltnek már követői, tanítványai támadtak: René Gerin nevü publicista, szintén a Becsületrend lovagja, beadványt intézett a Rend nagykancellárjához s kérte a maga megrendszabályozását, vagyis kizárását, „mert a háborús bűnösség kérdésében ő ugyanazokat az elveket vallja, mint Demartial". A nagykancellár megkapla a beadványt, de — nem válaszolt rá. Gerin várt, — tavaly azután másra határozta magát: füzetbe gyűjtötte Demartial tanulmányait s a füzetet elküldte nemcsak a nagy francia lapok és folyóiratok főszerkesztőinek, hanem az összes kiválóbb politikusoknak is. Persze, levelét, a maga levelét, mellékelte a küldeményhez. A levél, mely telve van gall lendülettel és igazságszeretettel, nagyon érdekes. Először is ismerteti a Demartial-esetel s fájlalja, hogy a Becsületrend ily szigorral sújtott le „erre a nagyon kiváló, magasrangu nyug. tisztviselőre", amiért egy amerikai folyóiratban, a Current History-bnn, ismertette a háborús bűnösség problémáját s annak a nézetének adott kifejezést, hogy az antant-hatalmak kormányait nagy felelősség terheli a háború Felidézése körül. Gerin azután igy folytatja: „Én nem ismerem személyesen Demartial urat, csak műveit olvastam s e művek meggyőztek engem. Ám nem akarok lovagias érzésből személves előnyt szerezni magamnak s igy elhatároztam, évről évre terjeszteni fogom Demartial ur iratait... Nzasszonoff és Asquith hiába igyekeznek politikájukat ártatlanra mosni... Poincaré ur is azt hangoztatja, hogy Franciaországtisztán defenzíve vett részt a világháborúban, — ám Demartial épp azt bizonyítja, hogy ez a tézis, se a tényeknek, se az adatoknak, se a jóhiszemnek nem felel meg. Ha Demartial ur téved, ugy Poincaré urnák nem eshetik nehezére okfejtéseit pozdorjává zúzni, hisz rendelkezésére áll a sajtó, a diplomácia, s a hivatalos tudomány. Miért hallgatták akkor mégis annyira agyon a Demartial ur cikkéi! Talán nem érdemes vele foglalkozni? Nem Poincaré urnák a személyes nagy jelentőségéről van itt szó, hanem 500 oldalas híres „Union sacrée" müvének történeti megbízhatóságáról." Itt Gerin a worcesteri Clark University híres történet profeszszorának, az amerikai William Langernek a szigorú kritikáját idézi, amely azonban annyira sértő a volt francia köztársasági elnök imént emiitett történeti művére, hogy ildomosságból s az épp hetvenéves Poincaré iránti méltányosságból nem óhajtom közölni. Inkább Gerin levelét folytatom. „Demartial ur ezek után a párizsi Sorbonne tudós tanárához, Renouvin úrhoz fordult, mint aki a háborús bűnösség kérdését a legjobban ismeri francia földön. Ünnepélyesen felhívta, álljon ki vele ez ügyben kontradiktorikus vitára — és ime, Renouvin ur nem fogadta el, visszautasítással felelt! Ez teljesen lehetetlen helyzet. A francia nemzet nagyon tudatában van a maga fenségének, hisz vezéreik, kik magukat a nemzet szolgáinak nevezik, ezt hangoztatják minden hangnemben, — mikor azonban egyszer az igazságról van szó, a nemzetet elsősorban a világháború eredetérő] és okairól kell felvilágosítani. Ez a háború egészen másképp fest a köztudatban, ha a nemzet azt hiszi, hogy csak egy vad, barbár hun támadással szemben kellett védekeznie, — s egészen mást fog gondolni a nemzet, ha rájön, hogy époly figura volt az érdekek sakktábláján, mint a többi népek, s hozzá még meg se kérdezték! Miért állják a nemzet vezető szolgái még ma is útját annak, hogy a nemzet az igazságot megtudja l A hallgatás és hazugság ez összeesküvése csak súlyosbítja a felelősséget..."