Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 3. szám - Kisebbségi vita Londonban. Angolok energikus felszólalása a kisebbségek érdekében. - A kisantant támadása Magyarország ellen. - Lengyel-német összetüzés. - "Jog érvényesítése érdekében tett törvényes lépést nem lehet illojális cselekedetnek minősíten

1930 augusztus MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Kisebbségi vita Londonban. • Angolok energikus felszólalása a kisebbségek érdekében. A kisantant támadása Magyarország ellen. Lengyel-német összetűzés. — „Jog érvényesítése érdekében tett törvényes lépést nem lehet illojális cselekedetnek minősíteni." London, aug. Íz interparlamentáris Unió ^-\_ londoni nemzetközi konfe renciáját annak magyar résztvevői, mint az ide érkezett magyar lapokból kivehető, álta­lában meglehetősen pesszimiszti­kusan ítélték meg, sőt éppen raa­gyar részről, Lakatos Gyula ér­dekes felszólalása kapcsán hang­zott el az a kijelentés, hogy a parlamentárizmus válságán kí­vül számolni kell az „interparla­mentárizmus válságával" is. Mindennek ellenére ugy érezzük, hogy a londoni konferenciának kisebbségi vitája távol volt attól, hogy meddőnek mondassék. Az Unió vezetősége, sajnos, kinosan vigyázott ugyan arra, hogy a felszólalások inkább akadémikus keretek között mozogjanak és a tehetőség szerint elkerültessenek az eszmét érlelő szócsaták, mégis ez a vita nemcsak hozzájárult ah­hoz, hogy nagy nemzetközi nyil­vánosság előtt újból szóvátétes­senek a békeszerződések terem­tette lehetetlen állapotok, de meg­erősített bennünket abban a meg­győződésünkben, hogy a nemze­tek szabad rendelkezésének elve, s ebből kifolyóan a kisebbségi probléma, oly kétélű fegyvernek fog bizonyulni, amely tiz évvel ezelőtt az utódállamok létesítését tette lehetővé, a jövőben pedig — éppen ellenkezően — a meg­változhatatlanoknak hirdetett bé­keszerződések revíziójára, illetve helyesbítésére fogja késztetni a nemzetközi közvéleményt. Annak ellenére, hogy a belső bajaiktól elfoglalt angolok nem nagyon mutatkoztak a konferen­cián, mégis angol részről hang­zott el a legkíméletlenebb kritika a Nemzetek Szövetsége ellen, amiért a kisebbségi problémát oly lanyhán kezeli. „Mint polgá­ra a békeszerződéseket aláiró nagyhatalmak egyikének — mon­dotta Ben Riley —, aggodalom­ma] látja, hogy ma, tiz évvel s békeszerződések megkötése után, a nagyhatalmak még mindig nem tettek eleget annak az Ígére­tüknek, hogy védőt rendelnek a kisebbségi jogok biztosítására." Emlékeztet arra, mily nagy számban nyújtottak be a kisebb­ségek panaszt a Nemzetek Szö­vetségéhez és utóbbi mily „ne­I vetségesen csekély számú" pa­naszt intézett el érdemben. Ugy érzi, a „Nemzetek Szövetsége e tekintetben teljesen csődöt mon­dott", és energikus szavakkal kö­vetelte, hogy Studer előadói ja­vaslatának megfelelően, minden államban létesítsenek úgynevezett békéltető bizottságokat. Meggyő­ződése, hogy egy kormány sem (érhetne ki a kisebbségek megfe­lelő kezelésének kötelezettsége alól, ha a Nemzetek Szövetsége Dickinson lord kétfelé is meg­mondta az igazságot. Szerinte ezt megfelelően szorgalmazná, nem elég, ha a kisebbségeknek a jogok minimumát biztosítják, arra kell törekedni, hogy a ki­sebbségek megelégedettek legye­nek-. A Nemzetek Szövetsége pe­dig még nem teljesítette kötele­zettségét, ha kinevez különféle bizottságokat; vigyáznia kell, hogy a békeszerződések biztosí­totta jogokat mindenki egyfor­mán, valóban tiszteletben is tartsa. Egy harmadik angol szónok, Llewellyn Jones, a gall kisebb­ségek érdekében mondott felszó­lalása kapcsán a kisebbségvédel­mi kötelezettséget szeretné kiter­jeszteni a na^vhatalmakra is, mert ez nemcsak megkönnyítené Anglia politikáját Indiában, de a kisebbségi probléma megoldása nem is képzelhető el máskép, mint mindenkire egyformán kö­telező nemzetközi szerződések rendszerének kiépítésével. „Az európai kontinens államaiban — mondotta Llewellyn — általában nem igen tudják, hogy Angliá­ban kétmillió oly honpolgár él, akinek anyanyelve a gall nyelv, oly nyelv, amely ép oly kevéssé hasonlít az angolhoz, mint a len­gyel nyelv a némethez." Mái- sokkal óvatosabb volt vé­leményéinek nyilvánításában a Francia: Bibié. Attól fél, hogy a kisebbségek túlzott védelme irre­denta kifejlődését tehetné lehe­tővé és nemcsak nem tartja ki­vátosnak a kisebbségvédelem kö­telező kiterjesztését valamennyi államra, de korlátozná a kisebb­ségi panaszjogot is. Csattanó el­lentétül volt, hogy éppen Bibié felszólalása után került sorra Ben Riley, az energikus angol szónok. A kisantant politikusai mintha változtattak volna eddigi takti­kájukon. Előrebocsátandó, hogy mind román, mind szerb, mind pedig cseh részről Studer előadói javaslata ellen érdemben nem lellek kifogást és így el lehet mondani azt is, hogy amennyi­ben a Nemzetek Szövetsége a magáévá tenné Andernek az In­terparlamentáris Unió londoni konferenciája által elfogadott ja­vaslatát, a kisebbségi eljárás megjavításához az utódállamok is hozzájárultak. Ha optimiszti­kusan fogjuk fel a dolgot, ennek magyarázata, hogy maguk a kis­antant államok is érzik a kisebb­ségek érdekében folytatott pro­paganda jelentőségét és súlyát, s ennek a propagandának erejét óhajtják csökkenteni akkor, ami­kor a panaszok egy részének a törvényes útra való engedésével a kisebbségi propagandát vélik, legalább részben, elnémítható nak. Pesszimisztikus magyará­zata viszont a kisantantállamok engedékenységének: meggyőződé­sük, hogy a Studer-féle javasla­tot a Nemzetek Szövetsége nem fogja emberileg belátható időn belül a magáévá tenni, más szó­val, engedékenynek mutatkoztak oly alkalommal, amikor nem kel­lett félniök attól, hogy az engedé­kenység konzekvenciáját a másik fél gyakorlatilag is érvényesít­heti a maga érdekében. Elfogad­ták Studer javaslatát, hogy a kérdés érdemében tájékozatlan világközvélemény előtt bizonyít­hassák a kisebbségekkel szemben való készségüket és jóindulatu­kat, viszont kétségtelen, hogy amennyiben az általuk elfogadott javaslat, nem várt módon, a kö­zeli jövőben mégis csak a Nem­zetek Szövetsége elé kerülne, mai engedékenységükkel ellentétben mindent elkövetnének, hogy a ja­vaslatot akár a Nemzetek Szövet­ségének bizottságaiban, akár a plénumban feltétlenül elgáncsol­Maga a taktikaváltoztatas ket­tes irányban nyilvánult meg és e tekintetben oly egyöntetű volt Ti­lea román és Hrusovszky cseh delegátus eljárása — a diktatóri­kus szerb kormány nem képvisel­tette magát az alkotmányos par­lamenti kormányzás védelmének

Next

/
Thumbnails
Contents