Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 6. szám - Svédek és magyarok

16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930 november KERESKEDELEM, IPAR, M EZÖCPTAZ DASAft 3 millió font előleget kapott Magyarország a nagy állami kölcsönre A nemzetközi tőke fenntartás nélkül bízik az ország: gazdasági jövőjében A legutóbbi hivatalos jelentések szerint a londoni Rothschildbankház vezetése alatt álló nemzetközi bankcsoport hárommillió angol font előleget nyújtott a magyar kormánynak a később felveendő nagy állami kölcsönre. A kommüniké szerint a bankcsoport tagjai: Angliában a Baring Brothers & Co Ltd. és J. Henry Schroeder & Co; Svájcban a Schweizerische Kreditanstalt; Olaszországban a Banca Commerciale Italiana; Hollandiában Hope & Co és Svédországban a Stockholms Enskilda Bank, továbbá a Speyer & Co és a National City Company newyorki bankcégek. A tranzakció lényege, hogy a szóbanforgó bankkonzorcium 87 millió pengő összegű angol fontra, dollárra és svájci frankra szóló egyéves tartamú magyar kincstári váltókat számitol le. E váltók leszámítolása, az átvevő csoport bankári jutalékának betudásával, a kincstárra nézve összesen évi 6K- százaléknak megfelelő kamatteherrel jár, viszonylag tehát meglehetősen méltányos feltételek mellett jutott a kormány, illetve a magyar állam a hárommillió fontos kölcsönelőleg birtokába. A hazai pénzügyi és gazdasági élet szempontjából mindenképpen nagyfontosságú esemény a szóbanforgó hitelművelet. Jelenti ugyanis elsősorban azt a szinte felbecsülhetetlen tényt, hogy a nemzetközi pénzpiac legnagyobb tekintélyei és reprezentánsai változatlanul a legnagyobb fokú bizalommal viseltetnek az ország gazdasági jövőjével szemben, mikor a mostani — aránylag deprimált — atmoszféra mellett is készségesen állanak a hazai hiteligények rendelkezésére. De van e kölcsönműveletnek egy további igen jelentős mozzanata is és pedig az a körülmény, hogy a hitelt rendelkezésünkre bocsátó előkelő nemzetközi pénzcsoport egyszerűen kincstári váltók ellenében volt hajlandó a mindenképpen respektabilis kölósönelőle geí rendelkezésünkre bocsátani, tehát nem bizonyultak valónak azok a nemrégiben még oly sűrűen felbukkant s többé-kevésbé tendenciózus híresztelések, melyek szerint a magyar állam csakis a kincstári jövedelmek bizonyos csoportjának zálogul való lekötése mellett kaphat hitelt a nemzetközi pénzpiacon. Sőt, ma már csaknem bizonyosra vehető, hogy erre akkor sem lesz szükség, amikor maga a nagy állami kölcsön fog kibocsátásra kerülni. Nem is kell e tényhez bővebb kommentárt fűznünk, mert hiszen ez a faktum eléggé beszél magáért s mindennél érthetőbben dokumentálja, hogy a nemzetközi pénzügyi hatalmasságok még csak gondolatban sem kétlik az ország abszolút bonitását s kétségkivül jobb véleménnyel vannak felőlünk, — mint mi saját magunk. Mert hiszen — ismételjük — még nem is oly régen akárhány közgazdasági tekintélyünk korántsem csinált titkot abból a meggyőződéséből, hogy Magyarország — a mai viszonyok mellett — csakis a legsiralmasabb feltételek mellett s javainak zálogul való lekötésével kaphat — ha ugyan egyáltalán szó lehet erről — ujabb kölcsönt. Hát ime, a csoda mégis megtörtént, bár az internacionális finánchatalmasságok nem igen hajlandók a létrejött szankciót bizonyos csodák sugallatának betudni. A tőke, főként az internacionális tőke, egyáltalán nem szentimentális s meg lehetünk róla győződve, hogy Rothschildék a gazdasági lehetőségeink és várható eredményeink s gazdálkodásunk mibenléte felől legalább is oly jól vannak informálva, mint a belföld fejcsóváló s pesszimista gazdasági tekintélyei. A'an azután ennek a tranzakciónak egy másik igen fontos mellékzöngéje is. Rothschildék ugyanis a hárommillió fontot kiBethlen István gróf miniszterelnök és Kánya Kálmán magyar követ Berlinlen a Collégium Eungarictym ebédje alkalmával,