Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 6. szám - Svédek és magyarok

1930 november MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 kíváncsi asszony nézegeti. Természetesen politizálnak. Ez az első olasz város egész körutamon, ahol szidták a fasizmust. Még pedig nyíltan, ugyancsak válogatott, vagy ha ugy tetszik, válogatatlan kifejezésekkel. Érdeklődtem a leglármásabb asszonyságoknál, hogy voltaképpen mi különösebb kifogásuk van a jelenlegi kormányzat ellen. Egybehangzóan azt panaszolták, hogy csupa északolaszországi idegeneket küldenek ide hivatalnoknak, tanítónak s azok beleszólnak mindenbe. Legfőbb sérelem, hogy az iskolákban kényszeritik a gyermekeket, hogy újmódi ruhában járjanak. Hogy milyen az az újmódi ruha? Hát fehér és nyitva van a nyakon, holott tisztességes nő csak fekete ruhában járhat, magas, zárt nyakkal s leányát is csak igy öltöztetheti. De az iskolába nem szabad már igy küldeni őket. Ha Mussolini nem tudta velük megértetni, hogy ebben a politikai melegben barbárság a leánykákra fekete ruhát húzni és nyakukat is a levegőtől elzárni, én ugyan hiába magyarázhatnám. Nem is fárasztom magam a vitával, hanem tovább sétálok. A városban feltétlenül sokkal több látnivaló van, mint amennyit a szállodában ajánltak. Ott van például a volt Benedek-rendi zárda, amely ma katonai laktanya, főgimnázium, 50.000 kötetes városi könyvtár, csillagvizsgáló intézet, múzeum, de ez a sok mindenféle intézmény sem tudja megtölteni, ugy hogy egy rakás üres helyisége is van. Mellette a Szent Miklós-templom, érdekes barokk alkotás: homlokzata vakolatlan. Tornyából alig győzöm betelni a gyönyörű kilátással. Nem messze van ide a Dóm-tér a Városházával és az emiitett elefántos emlékkel. Az utóbbi elég érdekes: fekete lávából faragott elefánt hátán áll a hieroglifákkal televésett egyiptomi obeliszk. Vájjon hogy kerülhetett ide? Az emléket a földrengés után állították fel s különben szökőkutul szolgál. A Városháza mögött van az egyetem, olyan, mint egy magyar vidéki uriház a mult századból: egyemeletes s mindössze tizenkét ablak van homlokzatán. Valami nagyszámú hallgatója nem lehet. Vele szemben van San Giulianonak, a volt külügyminiszternek egykori palotája. Most valami bank székel benne. Lassan eljutok a dómig. Még a normannok építették, s azóta egynéhányszor megrongálta a földrengés. Itt van a város nagy szülöttjének, Bellimnek, síremléke egyik mellékhajóban. Bellini nevét viseli a város másik részében a Quattrocantin tul egy gyönyörű park: pálmák és agavék mellett a mérsékelt égöv legtöbb fája is képviselve van benne. Közben ott áll a hires zeneszerző szobra. Talapzatán felírás helyett csupa hangjegy van bevésve. A park felső része magas emelkedésű s egy hegyoldalra rug, melyen gyönyörű villanegyed húzódik végig. Lejebb kerülve, a törvényszék előtt korlát zárja el a tér egy részét. Ezt a pálmás teret is különben Piazza Bellininek hívják. A rács mögött a kiásott római amfiteátrum maradványai láthatók a mélységben. Behúzódik a közeli házak alá is a kiásott rész s villanyvilágítás mellett mutogatja a vezető. Minthogy térkép sehol sem akadt, meglehetősen , össze-vissza csatangolok a városban. Néha harmadszor is ugyanarra a helyre kerülök. Minden utca nagyjában egyforma: alig néhány lépésnyire egymástól állanak a kis zöld fabódék, ahol hűsítő italokat: limonádét, kókuszdiótejet, anisettot s mindenféle egyéb gyanús folyadékot árulnak jégbehütve néhány centesimoért. A házak és boltok is egyformák, ugy, hogy nehéz tájékozódni. Szállodámtól meglehetős egyenes főút vezet északra: az ut vé gében ott fehérlik az Etna csúcsa. Ez az egyetlen tájékoztató, amihez igazodni tudok. Ezt a nagy utat Via Stesicoro Etneának nevezik a Catániában elhalt híres görög lírikusról, aki nem sokkal Homeros után élt. Ezen az uton haladok kifelé. Egy óriási nagy, kietlen tér kerül útba, északi oldalán két semmitmondó templommal. A téren semmi vegetáció nincsen, ellenben vaspadok állnak köröskörül a sétálók rendelkezésére. A meleg 40 fokon felül van. Egyik templomból kijön egy hórihorgas idősebb angol hölgy, kezében az elmaradhatatlan piros útikönyvvel, másik kezében a lorgnettel. Belül már megnézte jól a templomot, most kívülről is gyönyörködni akar benne. Méltóságos hosszú léptekkel odamegy egyik vaspadhoz és leül rá. A következő másodpercben oda a méltóság, mert olyan virgoncan ugrik fel a padról, hogy egy fiatal kecskének is becsületére válnék mozgása. Ezeken a vaspadokon rostélyost lehetne most sütni. Etédi. „Magyarország gazdasági helyzete talán a legrosszabb Európában, de egyszersmind a .legreményteljesebb is. A szomszéd kormányok magatartdia következteben Magyarország valósággal el van szigetelve. De másrészt Magyarország természeti erőforrásai oly gazdagok és a magyar nép képessegei oly kiválóak, hogy a valóságos béke fokozatos megközelítésével Magyarország még nagy állam lesz. Némely más államokról pedig nem mondhatjuk el ugyanezt. Magyarországnál; vannak lehetőségek ez olyan nép, amely, ha némi segítségben részesül, maga meg tudja oldani problémáit." Herbert Hoovernek a new-yorki magyarok ülésén mondott beszédéből. INNEN-ONNAN Az igazi szerénység A L'Europe Nouvelle írja: Éjfél van, Genfben vagyunk. A rue du Mont Blanc felől feketébe öltözött, fiatalos járású, homloka körül alig néhány ezüstszállal ékes asszony száll fel a Cornavinállomás felöl érkező villamoskocsira. Kiséri egy rendkívül magas, fehér szakállas ur, kalap nélkül, hosszú kabátját nyakáig begombolva. A genfiek kíváncsian figyelik sashoz hasonló merész arcélét, kék szemének átható pih lantását, boltozatos homlokát, amelyet véglegesen megőszülni sehogy sem akaró és a kornak magái meg nem adó, rövid, fölfelé fésült hajzat koronáz. Az idős ur két jegyet vált Florissant felé és kigombolja kabátját, hogy aprópénzéhez jusson. A kabát alól fekete estélyi öltözet tűnik elő, a melle tele van kitüntetésekkel és az utas liosszu szakálla mögül előtűnik az aranygyapjas rend lánca. Apponyi Albert gróf az utas, the old Man of Central Europe, mint ahogy a newyorki újságírók nevezik, amint hazafelé igyekszik valamely nemzetközi összejövetelről és demokratikusan nemes egyszerűséggel az utolsó villamossal viteti magát a város közepétől távolabb lévő egyszerű lakására. A százéves Duna Az 1930-as év nemcsak a vasútnak százéves fordulója, de egyúttal évszázados ünnepe a dunai hajózásnak is. 1830 szeptember havában úszott le az első gőzhajó Bécsből Budapestre. A hajó angol gyártmány volt, egy birminghami mii helyből. A hajót „Első Ferencu névre keresztelték az osztrák császár és magyar király tiszteletére, aki már 1813-ban kifejezte azt az óhaját, hogy szeretni', ha ezen a szép folyamon lovontatás nélkül is lehetne hajókázni. „Első Ferenc" első utja 15 óráig tartott és visszatértekor oly hatalmas zivatarba kerültél;, hogy öt napra volt szüksége a hajónak, amíg visszaérkezett Bécsbe. Lord Cowley, Anglia bécsi követe, az első részvényesei közül való volt a Duna gőzhajózási Társulatnak, amelyik ma is létezik.