Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 5. szám - Románia Erdély ellen. Uj kormány Romániában

14 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930 október Szicíliai Ta.orm.ina. Valószínűtlenül kék ez a déli ten ger, amint partján szorosan a szik- i lás, szakadékos parton végigfut vona- i ti.nk. Mcssina elmarad mögöttünk az eiső kanyarodónál. Jobboldalt, ameddig a szem ellát, végtelen kertként na- | rancs- és citromliget húzódik végig. Ugyanez a látvány Messinától nyugatra is Palermo felé. Szicília fő gazdasági cikke ez a két gyümölcs, exportja jórészét ez adja ki s ha itt rossz termés van, lehet az olasz félszigeten zsúfolva minden fa aranyló naranccsal és zöldbejátszó citrommal, a két cikk világpiaci ára nagyot emelkedik. Az idén is ez következett be, ámbár a termés ellen nincs a szicíliaiaknak panaszuk. — Közönséges gaz spekuláció, — magyarázza, okiével orrom alatt hadonászva a vonaton egyik helybeli útitárs. Valószínűleg nem gyümölcskereskedő, vagy ha történetesen az, nagyon rossz véleménye lehet saját szakmájáról. Erősen oda kell figyelni, | hogy a vonat zakatolása közt megértsem, amiket fejteget. Az intelligencia ugyan ma már Szicíliában nagy-' jában az olasz irodalmi nyelvet beszeli, legalább is akkor, ha más vidékről való olasszal jön össze, kiejtése azonban egészen sajátságos: g helyett k-t. b helyett p-t, d helyett t-t mond. Hangsúlyozása is más, a szavak végét elnyújtja, az s és sz mássalhangzót is meglehetősen összecserélgeti, azonkívül van egy sajátságos hangja, melyet még csak a „dallamos" cseh nyelvből ismerek: az s-sel ki vert r. Amennyire észrevettem, szó elején nem használják, ellenben szó közepén minden r-t igy ejtenek ki. Ha a padre-t, rnadre-t, szóval a legsűrűbben használt szavakat mondják, csak ugy pereg nyelvük a magyar i fülnek még leginkább elnyújtott zsnek feltűnő hangtól. A szókincs tele van görög, arab és spanyol emlékekkel; ezeket inkább csak egymásközt használják. Az bizonyos, hogy egy későbbi útitársam született római létére egyáltalában nem tudta megértetni magát a falukon. Jelenlegi gyümölcs-szakember útitársam azonban igyekszik irodalmi olaszt beszélni, amig elmagyarázza, hogy Spanyolországban fagyotl el az idén a narancs- és gyümölcstermés, az egyetlen vetélytársnál s erre a szicíliai exportőrök rögtön hatvan szá zalékkal felemelték az árakat. Az egység ezeknél a déligyümölcsöknél a gyékényháló, melybe a közhit szerint 62 darab gyümölcs fér. De nem számlálja senki s a kereskedelmi forgalomban az egység tízszerese szerepel, tehát 620 narancs vagy citrom. Néha csak 580 van, néha 670 is, — magyarázza buzgón tovább s bogos hüvelykujjával állandóan ugy kalimpál előttem, mint ahogy Erdélyben az unitáemlékek riusokat ugratják. Kezdem már unni a déligyümölcs-témát, szeretném jobutitársamtól nincs menekvés. Szerencsére, valami nagyobb tócsa látszik a hegy tövében, erről eszembe jut a vadászai, mert ott állítólag vízimadarak tanyáznak. Komolyan vallatóra fog, tiogj Budapesten csakugyan a közparkokban szokták vadászni a vaddisznókat, mert az ő lapjuk, a Gazetta della Isola pár éve azt közölte. Megnyugtattam, hogy nem éppen elterjedi szokás, csak egyetlen vaddisznó látogatott be az utóbbi félévszázad alatt a budai vár oldalába s ;iz.l lőtte le egy rendőr. Bizonyosan a kilátásban akart gyönyörködni, esetleg a miniszterelnökhöz készült audienciára. A narancs- és citromerdő különben meglehetősen egyhangú látvány, I mikor nincs rajta gyümölcs. A fák alacsonyak s mindegyik alatt négyszögben árkokat húznak. Ezeken vezetik végig a vizet. így azután olyan | kockás a föld, amennyire csak ellát I az ember a fák között, mint egy oiiasi pepitanadrág. Messziről meg lehet különböztetni a narancsot a j mandarintól, mert az utóbbinak levele kisebb és sötétebb zöld. A citromlevél viszont a narancsnál világosabb. Sokkal lenyügözőbb látvány ennél az agyonkulturált gyümölcserdőnél a hó vaj fedett hegyóriás a háttérben. Akárhol jár az ember Szicíliában, mindenütt latja ezt a hegyet, felső harmadán a napfényben vakítóan fehérlő hóval és feje fölött az állandó füstfelhővel. A szicíliaiak Mongibellonak hívják, ami azt teszi „Hegyek hegye". Benne van az olasz Monté és az arab „Dzsebel". Ugy 3300 méter magas lehet, de a kitörések szerint néha emelkedik az ujabb megkövesült lávával, néha meg ledobja kalapját. Egész hegycsoportot alkot külön- i ben, mert hiszen kétszáz mellék-krátere van és ezek mind raknak maguknak hol kúpot, hol egy-egy oldalhegyet. Egyelőre csak a vonatból nézegetem a fehér óriást, hogy melyik I irányból lehetne megközelíteni. Min- I denesetre alapos kis munka lesz a Í0 fokos hőségben. A férfiak mind ingujjban ülnek a vonaton és felváltva dugdossák ki fejüket az ablakokon i egy-egy kis hüsölésre. A nők a nya- > kon zárt, hosszuujju és bokáig érő fekete ruhái hordanak, külön fekete csipkekendőt, melyet csak a fiatalabbak tesznek le még itt a kocsiban is. Az ifjaknál érdekes ellentét a test- | szinü harisnya, a félaraszos cipő- i sarok, az ujjnyi vékonyságú előrefutó < ipó'heggyel. Még ebben a pokoli hőségben is egyetlen másodperc szünet i nélkül beszélnek folyton és egyszerre. Kezük gépiesen állandóan a legyezőt lengeti. Határozottan szebbek az északi olasz nőknél, különösen olya- ; nok szemében, akiknek pelyhedző bajuszuk ellen nincs kifogásuk. Még csak azt akarom megemlíteni, mielőtt végleg elbúcsúznám ettől a kedves témától, hogy egyetlen kifestett, vagy rövidre vágott hajú szicíliai benszülott nőt nem láttam egész úton. Az öreg Etna és mellékhegyei oldalából időnként egy-egy rémesen széles árok jön le, gyermekfejnagyságú kövekkel tele és olyan szélességben, hogy vonatunk percekig megy a hídon Egy-egy göbüben elvétve vizet is lehet látni. Az árkok a nyáron kiszáradt folyók medrei, a tavaszi és őszi esőzésekkor azonban valósággal tengerként özönlik le ezekben a medrekben a viz. magyarázgatja fáradhatatlan útitársam, aki fejébe vette, hogy ebből az északi barbárból szicíliai szakértőt nevel. Figyelgetem az állomások neveit, bizony ezek is jórészt nem olaszok: Mili, fialati, Zanclea, Ali, az albán Letojanni. Tovább nem jutok, mert Giardinoban vagyunk, Taormina állomásán. A legközelebbi állomás különben a Spanyolországban is otthonos arab Alcantara nevet viseli. Mindössze 49 kilométert jöttünk Messinától, a gyorsvonat közben nem is állt volna egyetlenegyszer sem meg, személyvonatunk azonban másfélóráig folyton jotí. Pedig accelleratonak, szóval gyorsitottnak címezteti magát. Mindössze hárman szállunk ki a vonatból. A másik kettőről messziről látszik, hogy germán: cigánybarnára lesült arcukból csak ugy ragyog ki világoskék sZemük. Diákoknak nézem őket, olyan fiatalos külsejűek s olyan aevetgélve, vidám lökdösődéssel hordják nagy turista-hátizsákjukat. Csakhamar összeismerkedünk, mert ők is németnek néztek engemet. Egy prágai német kórházi orvos, ifjú feleségével. Azt hiszem, nászutasok. A menyecske is cipel jó husz kilónyi terhet, de szetn-neiláthatólag meg sem kottyan Taormina, ahova el akarunk látogatni, öl kilométernyire van az állomástól. Autóutjáról a világ egyik legszebb látványa nyílik, tekintve azonban, hogy minden kilométer után négy lira hetvenöt centesimit kellene űzetni, gyalog indulunk neki. Kei ösvény is rövidíti a kanyargó szerpentint: egyik járhatatlanabb, mint a másik. Olyan folyómedrek, kicsiben. Az ember nem tudja, melyik kő jobb: amelyik lazán áll, vagy amelyik szerves tartozéka a sziklának. A görgeteg kő kiszalad lábunk alól, a szikladarab pedig olyan, mintha mesterségesen köszörülték volna élesre és hegyesre. A nemet pár boldogan nevetgél, hogy milyen jó volt szeges bakancsban jönni. Lépten-nyomon viszszafordulunk és nézegetjük az elhagyott állomás inogott a két kirúgó hegyfokot s ezek között Isola Bellát, a parányi kis tündérszigetet, méhen a helyi hagyomány szerint Odysseus is kikötött valamikor. Csónakosok tanyáznak az öbölben, viszik at a kö-