Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 5. szám - Románia Erdély ellen. Uj kormány Romániában
1930 október MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 fásunknak, tág lehetőségei nyílnak letet adott intellektuális szabad oktaegy nyári egyetem iniciálásában is. Középeurópában, Bécs után, mi vezetnénk be az első idegen nyelvű nyári egyetemet. A kisántánt országaiban ilyesmi még nincs. Ezek a kedvező körülmények s a szellemi együttműködés párizsi nemzetközi intézetének jó szolgálatai minden lehetőséget megadnak arra, hogy a jövő év tavaszán minden európai és amerikai egyetem előcsarnokában Grenoble meg Lausanne, Kopenhága, Heidelberg, Madrid és Oxford mellett a budapesti nyári egyetem hirdetménye is, legelsőrangú előadások, tanulmányi kirándulások, legmesszebbmenő vasúti- és vizumkedvezmények kapcsán, szeretettel hívja meg hozzánk a külföld tanulni vágyó főiskolai ifjúságát, a békeszerződések revíziójának hivatott letéteményesét. Dr. Szende Zoltán. Megnyílt Londonban a magyar utazási információs iroda A magyar idegenforgalmi organizáció londoni szerve ismét egy lépéssel előbbre jutott a fejlődés utján. A londoni magyar idegenforgalmi levelező intézményéből Hungárián Tourist Information Bureau intézménye fejlődött ki. Az uj iroda a többi idejreníor Ka Imi irodák centrumában fekszik és azokhoz hasonló információs és propaganda munkát fejt ki a londoni magyar idegenforgalmi levelező dr. Czenner Jenő vezetése alatt. Az iroda máris hozzákezdett a jövő évi idegenforgalmi szezon előkészítéséhez. Tormay államtitkár Berlinben Dr. Tormay Géza kereskedelmi minisztériumi államtitkár, aki mint dr. Bud János helyettese vezeti az Országos Idegenforgalmi Tanács ügyeit és alaposan foglalkozik az idegenforgalmi akciók fejlesztésével, nivós külföldi helyről kapott legutóbb meghívást, hogy Magyarország legjelentősebb gazdasági értékeit s a velük kapcsolatos adatokat ismertesse. A berlini Lessing-Saalban lesz a hosszabb előadás, ahol Európa legkiválóbb hozzáértői szoktak tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartani. Tallózzék bárki bármelyik párt kötelékébe, bármelyik templomban is imádja az Istent, a magyar embert minden lépésénél, minden cselekedeténél csak a közös és mindennél szentebb, mindent átfogó gondolat: a revízió és a magyar integritás gondolata vezérelheti. KARAFIÁTH JE.XÖ. Hindenburg elnök távozik a nőmet parlament megnyitása alkalmával tartott istentiszteletről. Amikor a román király még szociálista elveket vallott — Genf i I arilósitón klói. — Mint ismeretes, II. Károly, jelenlegi román király, 1919-ben, trónörökös korában mondott le először a trónra való igényéről, amikor Zizi Lambrinoval kötött morganatikus házasságot. Nagy feltűnést keltett abban az időben, hogy a lemondásról szóló hir a román szociálisták lapjában látott napvilágot, s ugyan ott jelent meg fakszimilében a lemondó okirat hiteles szövege is. Ennek a körülménynek tulajdonitható az, hogy akkoriban általánosan elterjedt volt a vélemény, hogy a trónörökös a román szocialistapártnak a tagja. Munkatársunknak sikerült beszélni Fluerás J. román szociálista vezérrel, aki a fentiekről a következő felvilágosításokat adta: — A gyulafehérvári határozatok meghozatala után a román szociálista párt meghivást kapott a trónörököstől. A herceg a lehető legszívesebben fogadta a munkások képviselőit s kifejtette előttük, hogy demokratikus érzelmei és meggyőződése a munkássághoz kötik, kiknek társadalmi és gazdasági elhagyatottságát szeretné megszüntetni. Demokrata elveket vall, hiszen ebben a szellemben nevelte fel Stere tanár, aki egyike a legelismertebb román demokrata gondolkozású elméknek. Ami a királyságot illeti, mint intézményt elavultnak tekinti s inkább bive egy demokratikus köztársaságnak, mint az egyes pártok hatalmaskodásait elleplező királyságnak. Röviddel később a herceg, hogy be is bizonyítsa a demokratikus irányok iránt való bizalmát, közölte a szociálista képviselőkkel lemondását, s a lemondó okirat egyik, saját kezével irt másolatát el is küldte a pártnak. így került ez az akkoriban nagyfontosságú okirat a szocialista hivatalos lap hasábjain nyilvánosságra. Munkatársunk megkérdezte a román szociálista vezért, mit gondol, vájjon mint király is vallja-e a herceg radikális elveit \ Azt a jövő fogja megmutatni, — válaszolta Fluerás. . . . Az a kisded csoport, amelyik a „Magyar Külpolitika" zászlója alá tömörüli, tartja kezében a magyar jövő bágyadt virágait. Miskolc, <92S március 19. MIKSZÁTH, főispán.