Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 5. szám - Románia Erdély ellen. Uj kormány Romániában
1930 október MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 X Románia E X Uj kormány Pontosan két esztendővel azután, hogy Maniu kormányalakítási megbízást kapott, esküdött fel utóda, Mironescu, az uj kabinettel, amelyből csak éppen Maniu és az erdélyiek másik régi és szintén görög-katolikus vezére, Vajda Sándor belügyminiszter maradt ki. Egyéb szenzáció azután igazán nincsen is az egész román kormányváltozásban: ugyanaz a párt maradt uralmon, ugyanazzal a parlamenttel kormányoz a megfejelt kormány s ugyanolyan nehézségekkel fogja szemben találni magát, mint amelyekkel Maniu nem tudott megküzdeni. A király hazaérkezése óta állandóan koncentrációs kormányt szeretett volna, mely a román politikai pártokat mind magában foglalja. Ezt a tervét azonban csak agy vihette volna keresztül, ha a/ uj kormánnyal uj választásokat rendeztet, ezt pedig Románia lakosságának a szörnyű gazdasági válság miatt elkeseredett lakosságával nem merték megkísérelni. Feltétlenül olyan tömegű szélső baloldali ellenzék került volna be. mely a nyugodt kormányzást megakasztotta volna. Ez ugyan a kisebb baj lett volna, a nagyobb, amelytől az ország minden felelős tényezője félt, maga a választás izgalma, a néptömegek üsszecsőditése. Ezt nem merték megkockáztatni, amikor egymást érik általános választások nélkül is a forradalmi jelenségek a parasztságnál az ország minden részében, így a meglévő és óriási többségében nemzeti parasztpárti parlamenttel kellett tovább kormányozni, ez pedig rakaszkodott saját páltkormányához. így II. Károly király is kénytelen volt arra az útra térni, amelyet apja is kényszerült megtenni, amikor az ország hangulata nagyon is izgatott volt: ő is feláldozta az erdélyieket, hogy kissé kedvében járjon a királyságbelieknek. Mesr kellett nyugtatni a klérust, melynek óriási befolyása van a tömegekre: tehát meneszteni kellett a kabinet két nem-görögkeleti tagját: Mamut és Vajdát, a gyűlöli görök-katolikue egyház hiveit., A kléruson kivül minden politikai pártnál: a liberálisoknál, Avarescuéknál, Jorgánál és Lupunál jó hatást tett a kormány eddigi erIrdély ellen Romániában délyi jellegének megszüntetése. Ezek a pártok ugyanis egyetem-, lég uj jelszót adtak ki: a feíszabaditottak nem kormányozhatják a. felszabadítókat. Az erdélyiek nevében Pop-Csicsó, a képviselőház elnöke, egy szilágysomlyói szoborleleplezési ünnepélyen erélyesen megfelelt, újra emlékeztetvén Romániát arra, hogy Erdély, illetőleg az erdélyi románság és a szászság, a maga akaratából csatlakozott Romániához, igy tehát nincs felszabadító és nincs felszabadított. Az erdélyieknek tiltakozása azonban nem változtat azon a tényen, hogy a kabinet eddigi látszólagos erdélyi jellege megszűnt, mert mindössze három erdélyi tagja maradt s ezek is mind háboruutáni politikusok, akiknek) semmi szerepük nem volt az erdélyi románság magyar uralom alatti politikai életében. Ezek a miniszterek: Popovici Mihály dr. brassói ügyed, pénzügyminiszter, Nitzescu Voicu dr. ugyancsak brassói ügyvéd, közmunka- és közlekedésügyi és Hatiegan Emil dr. kolozsvári jogtanár munkásügyi, népjóléti és közegészségügyi miniszter. Uj köPribicsevics, a szerb demokratapárt volt elnöke, aki a miruip szabadult hossza, intcrnáltsüfiábúl, ahova azért került, mert annakidején csatlakozott Radies Belgrád ellenes politikájához. zülük a kormányban ez a legutóbbi, aki derűs véletlen folytán jutott miniszterséghez. Testvére, Gyula, az orvos, szintén kolozsvári egyetemi tanár s ez operálta meg annak idején a királyt. A király ezért ezt az egyetlen, előtte személyesen ismert erdélyi neves orvost ajánlotta egészségügyi miniszternek; minthogy keresztnevet azonban nem mondott, Mironescu a listára a másik Hatiegant vette fel, Emilt, akit jobban ismernek Bukarestben, minthogy képviselő és a képviselőház egyik alelnöke^ igy azután az ő kinevezése jelent meg a hivatalos lapban és a tévedést csak akkor vették észre, amikor letette az esküt. Románia közegészségügyi minisztere tehát ügyvédember. Besszarábiát a tárcanélküli Halippa Pantilimon képviseli a kabinetben, a többi mind királyságbeli. Elnök Mironescu, aki a külügyi tárcát is megtartotta, belügyminiszter lett a moldvai parasztpárt megszervezője. Michalache, az egykori tanitó, aki ismételten volt már fülchnivelési miniszter, A földmivelési tárcát Madgearu Virgil vette át, aki ismert pénzügyi kapacitás, de mint a király bizalmasa, ő kezdeményezte az agrárkonferenciákat s a kereskedelmi tárcán keresztül szakembere lett az agrárügyeknek is. Igazságügyminiszter az erdélyieket anynyira gyűlölő Junian Gergely, közoktatási Costachescu, ipari és kereskedelmi Manoilescu, a király másik bizalmasa, hadügyminiszter pedig Condeescu tábornok, az eddigi főhadsegéd. Az önálló államtitkárságok szárnál meglehetősen csökkentették. Négy marad belőlük s ezek-közül kettőt erdélyi ember tölt be: Pop György a kultuszminisztériumban, mint a kisebbségi oktatásügy 'vezetője és Tilea, a miniszterelnökségen. Rendőrminiszter maradt belügyi államtitkári eimmel Anghelescu Konstantin, aki ellen pár hónappal ezelőtt dolgozó-szobájában az ismert merényletet követték el az antiszemita diákok. Negyedik államtitkár Potarea, a földmivelésügyi minisztériumban. Megcsinálhatjuk a békeszerződést, de ez a szerződés nem fog állandó békét teremteni, mert az önérdek futóhomokjára van felépítve. (Lansing Róbert memorandumából )