Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - Nemzetek barátsága

23 Vetkező királyok ehhez képest nagy privilégiumokkal fogadják be az erdélyi szászokat s a magyar állameszméhez ma is hű szepesi németeket s a ruthéneket. Beszivárognak északról a szlovákok, délről a Balkán üldözött oláhjai a XIII. században, majd a törököktől a Balkánról kikergetett horvátok és szerbek is biztos azilumra találnak nálunk. A XV. század végén a Mátyás Magyarországában még négymiiliónyi, négyötödrészben tiszta magyarság lakott, — a természetes szaporodás törvényei szerint e négymilliónak máig harmincmillióra kellett volna növekednie, ám mit látunk ? A magyarság elvérzik Európa védelmében a török ellen s 1720-ban már csak másfélmillió magyar van a hazában. Az osztrák persze a bécsi divide et impera elvnél fogva felhasználja Európáért való elvérzésünket s a XVIII. század folyamán csak annál több szerbet, horvátot, németet telepít be a nyakunkra s százados aknamunkával ellenünk uszítja őket . . . Mindez nem változtat a magyar méltányosságon, törvényeink, főként az 1868: 44. t.-c. a legszélesebbkörű vallási, nevelési és kulturális szabadságot biztosítják volt (nemzetiségeinknek, — nemcsak, de a magyar közigazgatás egész skálájában, minden fokozaton mindig külön helyek voltak biztosítva nemzetiségi honpolgáraink számára. Mindezért a méltányosságért a hála a feldarabolás lett . . . nagy szabadságokat adhattunk nemzetiségeinknek, hogy így megerősödhettek, ennyire a nyakunkra nőhettek. Ma közel négymilliónyi kultúr magyar senyved az utódállamok alacsonyabb kultúrájának az emberirtó járma alatt s mi egyelőre nem kérünk számukra mást, vajha elszakított véreinknek csak a felét adnák meg ama vallási, nevelési és kulturális jogoknak, amelyeket mi egykor az 1868: 44. t.-c.-ben biztosítottunk nekik! De nézzük tovább a magyar méltányosságot. A XII. század sötét elején, mikor egész Európát az ördöghát rettegteti s a művelt nyugat minden országában a boszorkányok máglyái lángolnak a lelkek éjszakájában, — e sötét korban a magyar Könyves Kálmán király az az első bölcs fejedelem, aki felemeli tiltakozó szavát a babonás embertelenség ellen : de strigis, quae non sunt... ő bátran kimondja : nincs boszorkány, ne égessétek őket! Az akkori Európa ámuló tisztelettel néz a magyar nemzetre s ennek szép jele az, hogy a magyar lovagok virágát, Szent László királyunkat kérik fel a keresztesek vezérévé ... Később Mátyásunk apja, Hunyadi Jánost „Európa megmentőjének" nevezi a Nyugat s Magyar Balázs híres vezérünk Itália partjait védi meg a török ellen. Hunyadink kérésére a belgrádi diadal alkalmából rendeli el a pápa a ma is világszerte dívó és hallható déli harangszót ... De nem a hagyományos magyar vitézséget akarom én ma hánytorgatni itt; maradjunk a szellemieknél, hisz egy nemzet fajsidya abban áll, mennyi uj eszmével tudta a világ szellemi összkincsét gyarapítani. A magyar méltányosság szülte eszmékhez még egynehányat szeretnék csatolni: az 1541-iki erdélyi, tordai országgyűlés korát megelőzve kimondja a vallási, a gondolat és a nemzetiségi szabadságot, mindazt, amit Erdély jelenlegi urai nem tudnak és nem akarnak megvalósítani. Hej pedig még az első könyvet is mi magyarok adtuk a románok kezébe ... és nem magyar könyvet, hanem román könyvet! Igen, a nagy erdélyi fejedelem Bethlen Gábor fordíttatta le először a bibliát román nyelvre s nyomtatta ki számunkra ezt az első román könyvet! És utána egy másik erdélyi fejedelem, /. Rákóczi György volt a méltányosság s a szabadságjogok terén az a másik úttörő, aki a linci béke V. és VI. §-ában kierőszakolta a parasztok számára a vallásszabadságot ... Sokat emlegetem ezt a magyar méltányosságot, most ennek a kiegészítőjéről, az igazságtalanság iránti fájóan kifejlett érzékünkről hadd szóljak pár szót. Egy szóban csúcsosodik ez ki, egy szent szóban, melyet önök olaszok is ugyanily féltékeny rajongással ejtenek ki: szabadság! Hatalmas fáklyaként világítja be e szó a magyar ezer évet. Szent nekünk a szabadság mindenki ellen és mindenkivel szemben! Az a mi fájóan kifejlett érzékünk az igazságtalanság iránt először is a királyi abszolutizmus ellen lázad: a nemzet az angol Magna Charta-nál csak hét évvel fiatalabb Aranybullában 1222-ben védi meg a maga jogait s e bulla záradékában cum gladis fegyveres ellenállást is biztosít magának a hatalmával visszaélő király ellen. Aztán jön történetünk második nagy fejezete: a magyar nemzet százados harca a maga s Európa szabadságáért a török ellen ... A harmadik fejezet ismét szabadságharc, de ezúttal a bécsi magyar király, az elnyomó osztrák ellen, — a Rákóczi és Kossuth neve viharzanak e véres századokon át s a nemzet oly fájó fanatizmussal, oly szívós (rajongással tiltakozik a rajta esett igazságtalanságon, hogy még legyőzetése után se adja meg magát. Kossuth bujdosó honvédjei lelkesen állnak be Garibaldihoz, csakhogy tovább harcolhassanak a közös eszményért, a szabadságért, a közös ellenség, az osztrák ellen! A negyedik fejezet: Trianon. És negyedszer is szabadságharc, vagyis inkább már létérti harc: a két harmadrészben megcsonkított test küzdelme a békék modern kínpadán barbárul levágott karjáért, lábáért, a maga testi egész voltáért. Mi, akik ezer éven át mindig oly méltányosak voltunk s akiknek oly fájóan kifejlett érzékünk van az igazságtalanság iránt, mi soha, de soha a világtörténet e legnagyobb igazságtalanságába bele nem nyugszunk . .. A jövő a Zeüsz ölében van, mondták a régi hellének, — mi csak azt tudjuk, hogy a