Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - Angol hang a francia orientáció ellen

Magyar Külpolitika ;0 5. szál zünk meg — egy szép napon teljesen az ölébe fog hullani. De menjünk tovább. Olaszország és Franciaország között a viszony nem a legjobb és ha mi szoros szövetségben vagyunk Franciaországgal, Olaszországgal is, legjobb esetben csak közömbös viszonyt tarthatunk fenn. A legnagyobb gondot azonban Amerika okozza, mely a jelenleg sokkal több rokonszenvvel viseltetik Németország, mint Franciaország iránt, sőt valljuk be, akár a mi irányunkban is. Amerika nagyon jól látja, hogy Németország becsületesen törekszik arra, hogy pontosan eleget tegyen minden kötelezettségének és hogy ebben a nagy munkájában a sovén Franciaország és az ostoba Anglia őt állandóan zavarja. És bizonyos: Amerika sokkal szívesebben üdvözölne egy angol-német antantot, mint egy angol-franciát, mert Amerika szentül hiszi, hogy jelenlegi külpolitikánk — előbb vagy utóbb — újabb európai háborúhoz fog vezetni. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, a németeknek nagy a hajlandóságuk, hogy Nyugat felé orientálódjanak, (ami természetesen nem zárja ki a barátságos viszonyt Oroszországgal sem) és csak akkor fog kizárólagosan Oroszország felé fordulni, ha jószándékait a Nyugat visszautasítja. Egy angol-német szövetség évtizedekre biztosítani tudná Európa békéjét elsősorban, mert legyőzhetetlen volna, amellett jóakarata miatt népszerű is lenne, mert mi nem kívánnánk gyűlölet árán győzhetetlenek lenni. Franciaországnak viszont éppen fenyegetett biztonsága miatt kellene egy ilyen kombinációt üdvözölni. Németország, mint ami szövetségesünk, megszűnt veszélyt jelenteni Franciaország számára is. Ilyformán a franciák megszabadulnának a német revans és megtorlás gondolatától. A háború után tíz évvel nem folytathatunk tovább egy tévelygő és francia aggodalmakon alapuló politikát és megnyugtathatjuk magunkat azzal a ténnyel, hogy az angol-német szövetség kialakulásával minden jogos francia aggodalom teljesen el lenne oszlatva. Olaszországnak is érdeke e szövetség, mert ez az ő biztonságát is szolgálná. Oroszország valószínűleg épúgy visszatetszéssel fogadná a Németországgal való szövetségünk gondolatát, mint ahogy örül annak, hogy jelenleg hideg viszonyban vagyunk vele. És egyelőre úgy sem csinálhatna ellene semmit, később pedig feltétlenül belátná, hogy az angol-német szövetség neki is érdekében van, mert lehetővé tenné erőforrásainak kifejlesztését. Hátra lenne még a kisantant, amely kézzellábbal tiltakoznék (a Which would fight the idea tooth and nail) az új orientáció eszméje ellen. De ez ne aggasszon bennünket. Mi nem engedhetjük meg, hogy Európa békéjét veszélyeztessék Lengyelország, Csehország, Románia stb. háborús szerzeményei miatt. Az első két ország különben is Amerika, Anglia és Franciaország jóvoltából áll fenn és túlságosan elkapattuk őket, amikor a béketárgyafásoknál először beengedtük őket az előszobába, majd leültettük őket az asztal mellé, mint a központi hatalmak bíráit, ahelyett — ami egyedül helyes lett volna — a végén őket is beidéztük volna, hogy egyszerűen meghallják, mit határoztunk felőlük. Előbb vagy utóbb, de fel kell őket ébreszteni álmodozásaikból. Azok a napok, amikor felbátorították őket, hogy kihúzgálják a beteg sas farktollait, már elmultak, óriási erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a békét tartósan biztosítsuk, s ez áldozatok nélkül ez nem lehetséges. Azok, akik azt hiszik, hogy tartós béke lehetséges Európában anélkül, hogy a számos nyomasztó kérdést radikálisan ne rendezzünk, azok a bolondok paradicsomában élnek. Ha ez a rendezés az angol-német szövetség határtalan tekintélye mellett történik, amit egy barátságos Olaszország és egy többé-kevésbé barátságos Franciaország is támogat, akkor ennek csakis az igazságosság szellemében szabad történnie. Ha Németországot Nyugat visszautasítja és elveszti reményét, hogy a mi kezünkből igazságot kaphasson, elkeseredésében a maga módja szerint fog igyekezni megoldani a maga problémáit karöltve egy ujjongó Oroszországgal, a jövőre nézve újabb romlás csiráit vetve el. Gyakran felhozzák, hogy a mi nagy francia barátságunknak mélyebb oka, hogy félünk a francia légi támadásoktól. Erre csak azt felelhetjük: a Themse époly messzire van a francia határhoz, mint fordítva, a francia határ a Themsehez. Anglia mindig megtalálta politikájában a helyes kivezető utat. De, hogy ez megtörténhessék, három lényeges tanulságot kell leszögeznünk, és pedig: Számos hír, sőt talán legtöbbje a híreknek, melyeket ellenségeink háború alatti eljárásairól nekünk mondottak, valótlanok. Németország nem felelős teljesen a háborúért. Félre kell tennünk minden álszenteskedést, ami csak arra jó, hogy tisztánlátásunkat megrontsa. Mindebből következik a negyedik és a leggyakorlatibb dolog, hogy a békefeltételeket — szándékosan kerüljük a „szerződés" szót, mert az előzetes és kölcsönös tárgyalásokat feltételez, ami pedig Törökország esetét kivéve, teljesen hiányzott és még ez utóbbiak is eredménytelenek maradtak, ami csak a franciáknak tulajdonítható. Csak azok a népek tekintik a békeszerződéseket szenteknek, amely népek jól tudják, hogyha a békeszerződésekhez mi hozzányúlunk, elveszítik az őket meg nem illető szerzemények egy részét.