Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - Angol hang a francia orientáció ellen

1929 Március 1 megakadályozta az egységes tót front kialakulását, de veszedelmessé válhatott azzal, hogy maga alakít ki egy másik tót frontot. Hodzsa levonta a következményeket és február 20-án állítólagos betegségére hivatkozva lemondott iskolaügyi tárcájáról, s valószínűleg legalább egy időre visszavonul a politikai életből. Még a szokásos szépségtapaszt sem kapta meg tízéves miniszterkedése után. Masaryk elnök ugyanis rögtön elfogadta a lemondást és kinevezte helyére Stefanck Antal dr. agrárpárti tót képviselőt iskolaügyi miniszterré, Hodzsa felmentésében pedig egyetlen szóval meg nem emlékezik érdemeiről. Az egész felmentés így hangzik: „Kérelméhez képest felmentem önt iskolaügyi és népnevelésügyi miniszteri állásától". Stefanek, az uj miniszter 1877 április 15-én született a pozsonymegyei Nagyiévárdon szegény földmives családból. A bécsi egyetemen elvégezte a filozófiai fakultást és Bécsben tanárkodott egy ideig, majd Hodzsa meghívására Budapestre költözött és megalakították együtt a Szlovenszki Obzor című budapesti tót lapot, később ugyancsak Hodzsával a Szloveszki Denniket szerkesztette 1915-ig. A lap eltiltása után Prágába került a Narodni Listy szerkesztőségébe, majd a cseh nemzeti tanács megbízásából külföldi missziókban vett részt. A forradalom után tagja lett az első nemzetgyűlésnek, aztán átvette a felvidéki iskolaügyi referátus vezetését, amely hatáskörében fanatikus dühvel vetette rá magát a magyar iskolák kiirtására. Mostani miniszterkedése a legszomorúbb kilátás a még megmaradt magyar iskolákra. Garammenti. ANGOL HANG A FRANCIA ORIENTÁCIÓ ELLEN „Előbb vagy utóbb fel kell ébreszteni a kisantantot álmadozásaiból"— Magyarországot megilleti az újrarendezés A „Fortnightly Review" f. év február havi legutóbbi füzetében az alábbi figyelemreméltó cikk jelent meg: I I ecember havi számunkban feltártuk (Foreign Policy Without Sentiment), menynyire az angol érdekek ellen van, hogy mindenben behódolunk Franciaországnak és teljesen elhanyagoljuk Németországot. Ezúttal párhuzamot óhajtunk vonni e két politika között, hogy bemutassuk, egyik is, másik is mit eredményezhet. De mielőtt e kérdés taglalásába fognánk, szükségesnek tartjuk biztató szót szólni azokhoz, akik úgy érzik, hogy már nem sokáig lehet szabadon választanunk, illetve, akik azt gondolják, hogy bennünket a barátság kötelmei elszakíthatatlan szálakkal fűznek Franciaországhoz. Rövid elmélkedés elegendő, hogy a kételyeket eloszlassuk. Mi teljesen szabad elhatározással mentünk bele a háborúba, mert azt érdekeink megkövetelték és mert a németekkel minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtunk megállapodásra jutni. A franciák oldalán háborús kötelezettségeinket mindenkor nagylelkűen és becsületesen teljesítettük, jelenleg tehát szabadon kereshetünk olyan orientációt, amely Európa békéjét a legjobban biztosítja. Szerencsére Franciaország is minden kétséget kizárólag nyilatkozott, hogy magát teljesen szabadnak érzi. A háború után való török politikája, majd később a Ruhr-politika eléggé igazolja ezt. A jelen politika nem más, mint a franciák előtt való vak behódolás. Ennek ellentétje a megértő politika Németországgal szemben. A francia politika — ma már mindenkinek be kell ezt látnia — csak újabb háborúra vezethet és bármennyire is vizsgáljuk előnyeit, a legjobb esetben is csak a francia-angol barátságot biztosítja számunkra. Elismerjük természetesen, hogy a kis nemzeteknek az a csoportja, amelyet Franciaország annyira támogat, szintén csatlakozni fog hozzánk, de csakis addig, amíg ez az ő érdekeiknek is megfelel. Viszont teljesen világos az is, hogy ezeknék a kis nemzeteknek — Lengyelország, Csehszlovákia, Románia stb. — semmi hasznát sem vennénk abban az európai bonyodalom esetében, amely felé bennünket a jelenlegi politikánk sodor. De tegyük fel, hogy mi feltétlen ragaszkodással viseltetünk Franciaország és a Kisantant irányában, mit nyerhetünk ennek ellenében? Mindenek előtt szemben találjuk magunkat Németországgal, — még pedig egy kiábrándult, elkeseredett és megalázott Németországgal. Lesznek ugyan, akik meg fogják kísérelni annak bizonyítását, hogy a francia barátság összefér a német barátsággal is, tárgyilagos megállapítás szerint azonban e kettő teljesen összeférhetetlen, ha francia barátságunk továbbra is a jelen irányban halad. Minden francia született soviniszta. Legfőbb céljuk, hogy Németországot továbbra is elnyomják és megakadályozzák Angliát, hogy vele baráti viszonyba lépjen. Ez az utolsó négy évben fényesen sikerült is nekik, mert viszonyunk Németországgal azóta állandóan rosszabbodott. A Nyugathoz csatlakozott Németország előreláthatóan Kelet felé fog fordulni. És ez már nem is uj ösvény a számára. Németország sokkal jobban ismeri Oroszországot, mint bármely más nyugati nemzet. Oroszországnak szüksége van á német iparra és szervezőerőre. Németország pedig rá van utalva az orosz piacra, amely — erről ne feledkez-