Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - A kisantant a döntőbiróág ellen

Magyar Külpolitika • 4 ' LÁTOGATÁS MAGYARORSZÁG EGY RÉGI BARÁTJÁNÁL Irta: HORN EMIL (Páris) 5. szám ^yidám téli napfényben kimondhatatlan * vonzóereje van egy látogatásnak a Gif-i kastélyba, különösen, ha tudjuk, minő szívélyes, kedves fogadtatást tartogat számunkra a kastély úrnője. Néhány, az egészségre és időjárásra vonatkozó jelentéktelen megjegyzés után, megindul a beszélgetés és Mme Juliette Adam, — mert róla van szó — mint minden látogatásom alkalmával, most is érdeklődik Magyarország iránt. Egyedül vagyunk. A kandallóban vidáman lángolnak a fahasábok. A háziasszony kérdéseket intéz hozzám: milyen pártok vannak most Magyarországon, milyen terveket szőnek, hogyan gondolkoznak? S én felelek, lehetőleg részletesen, mert tudom, hogy Mme Adam, miután előzőleg néhány filozófia; munkát írt, a francia-német háború óta a politikának szentelte magát. Meggyőződésből, hévvel, sőt szenvedéllyel tette ezt. Egy gondolat ihlette és vezérelte: á megtorlás gondolata. Szíve mélyén nem tudta soha Elszász-Lotharingiát végérvényesen elveszettnek tekinteni és megkezdte a harco' Németország, Bismarck ellen. Elmerült Európa politikájának tanulmányozásába, hogy felfedhesse Németország terveit, szándékait. Alapított egy irodalmi folyóiratot, ,,La nouvelle Revue"-t, melyben az irodalom mellett a politikának is nagy tér jutott. Több, mint húsz esztendőn keresztül szerkesztette a „Bulletin politique"-ot, soha sem tévesztve szem elől kitűzött célját, reményeit, miért is a „Revancharde" (megtorló) melléknevet adták neki. Szalonja találkozóhelye volt neves íróknak, sőt nagyszámú híres politikusnak is. Sok fontos politikai kérdést vitattak ott meg, sőt nem egyszer el is döntöttek. A magyar kolónia néhány értékes tagja is résztvett ezen összejöveteleken és Mme Adam, kinek kitűnő emlékezőtehetsége van, rokonszenvvel emlékezik meg róluk. Annak, ki oly mély fájdalmat érzett a Franciaországtól elszakított részek miatt, beszélhetünk Magyarország megpróbáltatásairól, földarabolásáról. Tudjuk, hogy a magyarok fájdalma visszhangot fog találni annak szívében, kit méltán neveztek Franciaország nagy leányának. Egyik cikkében, melyet a „Figaro" közölt 1920 októberében, ezt mondja: — Miért akarják ma elvenni a magyarnak kedvét attól, hogy magát elsősorban magyarnak érezze, múltjában keresse és találja meg újból önmagát? Hagyományaink hozzánk vezetik őket. Ne zárjuk el előlük az utat oly követelésekkel, amelyeknek teljesítése még nem feltétlenül időszerű. A beszélgetés folytatódik, áttérünk egyik tárgyról a másikra. Mme Adam megemlékezik Magyarországon tett Utazásáról, a fogadtatásról, melyben része volt. a barátságokról, melyeket ott kötött. Elhangzanak Jókai, Pulszky, Gyulai stb. nevei, az örökre eltávozottaké. Kevés olyan nevet említ, melynek viselője még életben van. Ezek között hangzik el gróf Apponyi Alberté. Mme Adam, a legkellemesebben emlékezik meg a „tökéletes gentleman"-nel folytatott beszélgetéseiről s a vele folytatott érdekes levelezéséről, melyből néhány részletet közöl. Ezután Kossuthnál Turinban tett látogatásának emlékét eleveníti föl. Beszélgettek Magyarországról, az Alföldről, politikáról és a társalgás végén Kossuth kérte látogatóját, keresse őt újból föl. Mme Adam meghosszabbította turini tartózkodását, hogy még cseveghessen a nagy száműzöttek Miután elvált tőle, ezt írta: „Úgy tűnt föl nekem mikor elhagytam a magyar hőst, mintha folytatnám vele félbeszakított beszélgetésünket. Én sem várok az élettől többet, mint ő s azt a kitűzött cél nagysága szerint értékelem." Magyarországon tett utazásának eredménye a ma már nem kapható nagyértékű mű: „A Magyar Haza" (La Patrie Hongroise), melynek megható már az ajánlása: — „Ajánlom a „Magyar Hazát" forrón szeretett anyámnak. Magyarországi útazásom nyugtalansággal töltötte őt el, e lapok, melyek azt elmesélik, felvidították utolsó perceit." # Mme Adam a Hotel Hungáriában szállt meg. Erkélyéről csodálja a Dunát s írja: — „A Duna az enyém. Lábaim előtt folyik s én szeretem. Látni fogom őt napkeltekor, napnyugtakor és holdvilágnál." Valamivel tovább így folytatódik ez a szép leírás: — „Szép hullámzó dombok szegélyezik Buda mögött a tájat. A régi város velem szemben terül el. A házak aranyozottnak tűnnek fel előttem, annyira beragyogják őket a napsugarak. Egyik-másik közülük biborpalástba látszik burkolózni. Néhány karcsú torony teszi könnyedebbé az öreg Budát, mely kissé nehézkesen terül el a Vár lábainál. Az egyik torony tetején arany gömb csillog. Mintha a győzelem istennőjét várná. Mily diadalmasan lebegne az ég s a Duna között." De térjünk vissza a jelenhez, beszélgetésünk konklúziójához, melyet Mme Adam szép öregségének tüzével a következőket mondva