Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 41. szám - Jogunk van célul kitűzni a trianoni békeszerződés revízióját. Magyarországon három világuralmi tendencia ütközik állandóan - Mire tanít a mult ? - A revizió három útja

Magyar Külpolitika 4 41. szám nyúló tendencia és a németség terjeszkedése kelet felé. Legutóbbi törekvés a magyar történelem eseményeire évszázadokon át irányító hatással volt és ezt a törekvést a békeszerződések, amelyek megfosztották Németországot gyarmataitól és nyugat felől i.s ez idő szerint le nem rombolható bástyákat emelt, csak még veszedelmesebbé tették. Ha most azt nézzük, hogy a magyarság ebben a veszedelmes helyzetben miképen tudott mégis ezer esztendőn át a veszedelmekkel szemben helytállani, azt iátjuk, hogy a magyarságot politikai ösztöne hamar rávezette arra, hogy valamennyi veszedelemmel egyszerre nem küzdhet meg. A nemzet a mindenkori adott helyzet szerint való legnagyobb veszedelem ellen fejtett ki aktív védekezést s amíg erejét ez a védekezés tartotta lekötve, kompromisszumokkal igyekezett a többi ellenséges erőket semlegesíteni. A vegyesházbeli királyok idejéből számos példával llusztrálhatjuk ezt a megállapítást és láthatjuk azt is, hogy a megfelelő szövetségesekkel való kooperálás többnyire kellő sikerrel is járt. Viszont voltak idők a magyar történelemben, amikor egyes vezető politikusok, a kompromisszum szükségét eliminálni próbálva, távolabbi szövetségest kerestek, így látjuk ezt II. Rákóczi Ferencnél, aki a franciákkal próbálkozott, így látjuk azt az 1849-iki emigrációnál, amely a francia, angol és amerikai körök érdeklődését próbálta felkelteni a magyar ügy iránt. De a történelem megmutatja azt is, hogy ezek a kívülről jövő távoli támogatások soha sem hozták meg a kívánt eredményt. És bár ma, a rádió és a repülőgép korszakában, sokkal közelebb vannak egymáshoz a nemzetek, mint voltak régebben, ami a múltban nem volt lehetséges, eredménytelen kell maradjon ma is. A multak tapasztalatai óvatosságra intenek és nem szabad sok reményt helyeznünk a távoli szövetségeseket kereső politikában. Ami már most azt a kérdést illeti, vájjon az adott helyzetben jogaink érvényesítésére minő eszközök állanak rendelkezésünkre, minő politikát kell követnünk, hogy elérjük a végső célt, a revíziót, akkor három utat látunk magunk előtt. Az első út, hogy szövetségesül keressük azokat a nemzeteket, amelyek hajlandóságot mutatnak arra, hogy csatlakozzanak a trianoni szerződés megváltoztatására irányuló akcióhoz, illetve amelyek maguk is előnyt látnának abban, ha a békeszerződéseket meg lehetne változtatni. Sajnos ezeknek a száma ma még igen csekély, (német, olasz), viszont azok részéről, akik egész létüket a békeszerződéseknek köszönhetik, akik a békeszerződésekből élnek, azokra nem csak nem számíthatunk, de el kell készülve legyünk, hogy minden eszközzel meggátolni igyekeznek revíziós törekvéseinket. A második út, hogy mindaddig, amíg nem adódik oly általános lehetőség céljaink elérésére, mint aminő lehetőséget jelentett a környező államoknak a világháború, tompítani igyekezzünk az ellentéteket, keressük a szomszédainkkal való megegyezés módját és várjuk türelemmel a kedvezőbb körülmények bekövetkeztét, mint ahogy azt a magyarság már évszázadokon át tette. A harmadik utat követő számításait arra alapítja, hogy új irány van kialakulófélben, mely irány a hatalmi politika helyébe új állapotokat akar teremteni. Új rendszert, a nemzetközi jog és igazság rendszerét, melynek eddig is köszönheti a nemzetközi külpolitika Locarnot, a genfi protokollumot és a Kelloggpaktumot. Ezek a törekvések igen komolyaknak tekinthetők, s hogy ki tudjuk-e azokat használni, az attól függ, tud-e teremteni oly eszközöket, amelyek alkalmasak a nemzetek között mutatkozó politikai ellentétek elsimítására. Ilyen eszköz lenne a népszövetségi paktum 19-ik szakasza is, de gyakorlati érvényesítésének lehetősége ma még csak igen halavány körvonalakban bontakozik ki. Hogy a három út közül melyiken haladjunk, arra vonatkozóan nem lehet általános érvényű szabályt megállapítani. Az előrelátó és óvatos politikának mindhárom irány kapuját nyitva kell tartania és a külpolitikai művészet, illetve intuíció szabja meg, adott esetben melyik úton tehetünk egy-egy lépést előre. Eöttevényi Olivér a propagandáról Eöttevényi Olivér a propaganda jelentőségéről beszélt. Megállapította, hogy bár az igazságnak voltaképen nem volna szüksége propagandára, propagandatevékenységre mégis szükségünk van, mert ezt az igazságot nagyon sok helyütt nem ismerik, nem akarják ismerni és céltudatosan elhomályosítják tudatos félrevezetéssel, sőt hazugsággal. A propagandának fő eszköze az élőszó és a nyomtatott betű, melyek segítségével, tekintve, hogy az emberek befolyásolhatók, előbb-utóbb célt kell érnünk. A propagandának döbbenetes erejét Massaryk és Benes emlékirataiból vett meggyőző példákkal igazolta. A propaganda körültekintő, okos, óvatos és előre felépített rendszerű legyen. A hivatalos szervek tevékenysége mellett a propaganda terén igen jelentős szerep jut a társadalomnak is, de utóbbi tevékenysége célt érni csak akkor tud, ha ismeri és alkalmazkodik annak a nemzetnek a lelkiségéhez, amelyhez szólni akar. (Különbség gondolkozásban, műveltségben, hagyományokban.) Nagyon fontos, hogy a propaganda helyesen megválassza a kellő időpontot is. Rámutatott előadó a magyar propaganda hibáira is, majd az egyéni propaganda jelentőségét fejtegette, amely propagandából úgyszólván a nemzet minden egyes tagja kiveheti a részét. Fellépés, modor, tudás, lényeges alkatelemei e propaganda sikerének és nem könyörögnünk kell, hanem ezeréves kultúránk intézményeinek ismertetésével meg kell győznünk a tájékozatlan külföldit arról, hogy amit kívánunk, az jogos és igazságos. Póka-Pivny Béla a nemzetközi gazdasági szervezkedésről Előadó' ismertette, hogy a világháború előtt a gazdasági élet önmagát tudta szabályozni és így nemzetközi beavatkozásokat nem igen igényelt. Az egyes államok haladottabb gazdasági szervezkedését a többi államok igyekeztek utánozni és csak a legfontosabb, szinte nélkülözhetetlen ügyekben volt nemzetközi együttműködés: így a súly és mérték egységes megállapításában, postaegyezményekben, stb. Az egyetlen nagyszabású gazdasági világorganizáció, amely a háború előtt alakult: a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet volt, amelyet 1905-ben létesítettek Rómában. Ez a szervezet a hatékonyabb mező-