Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 34. szám - Optánsügy és jóvátétel. Romániának a jóvátétel kérdésében elfoglalt álláspontja ellenkezik a békeszerződéssel

Magyar Külpolitika 4 34. szám beleszorítva, mégis a jóvátétel keretén belül kívánni elszámolni és pedig azután, hogy Románia minden eszközzel tiltakozott az ellen, hogy eme kisajátításoknak a jóvátételhez bármi köze is volna, — maradjunk meg a fenti kifejezés mellett: „nem nélkülöz némi pikantériát". Masaryk teszel A

z elmúlt napokban — nem először és talán nem is utoljára — felszínre kerültek és a napi sajtó élénken foglalkozott ama nyilatkozatokkal, melyeket Masaryk köztársasági elnök állítólag régebben tett és melyek szerint Csehszlovákia hajlandó volna bizonyos magyarlakta területek átengedéséről tárgyalni. Masaryk szavait szószerint idézték olyan urak, kiknek szavahihetőségét nincs okunk kétségbevonni, pontos színhelyeket és terminusokat kaptunk, sőt láthattuk magának Masaryknak sajátkezű kézjegyét is fakszimilében, mellyel a kérdéses nyilatkozat szövegét — saját javítása mellett — ellenjegyezte. Mindezzel szemben pedig — miként eddig és mindig, megjelent ezúttal is nyomban a hivatalos csehszlovák nyilatkozat, mely az egész nyilatkozatot és főleg annak tartalmát röviden és határozottan megcáfolta. Hol van itt az igazság és hol a hiba? Mondotta-p Masaryk, hogy hajlandó tárgyalni a magyar területek visszaadásáról, vagy a hivatalos cáfolatok az egyedül mérvadók ? Ebbe a homályos ügybe oly könnyű belevilágítani annak, aki ismeri a csehszlovák köztársaság viszonyait, különösen pedig Masaryk szavának súlyát hasonló esetekben. Legyen szabad ezt egy példával megmagyarázni. 1919-ben erős mozgalom indult meg az akkor már megszállott felvidéken az irányban, hogy a pozsonyi magyar egyetemet — melyet hír szerint a csehek meg akarták szüntetni — meg kell menteni. Negyventagú deputáció indult Prágába, magyarok, németek és tótok vegyesen, egyenesen Masaryk elnökhöz igyekeztek azzal a kérelemmel, hogy ha fel is állítják Pozsonyban a cseh egyetemet, hagyják meg a már fenálló és kitűnő hírnevű magyar egyetemet is, hiszen egymilliókétszázezer magyar jutott cseh uralom alá, erre a magyar egyetemre mindenkor szükség lesz. Ismételjük, a küldöttségben vezetőpozicióban levő tótok is résztvettek, ezzel is dokumentálni kívánván, hogy ők is méltányos álláspontot foglalnak el. Masaryk elnök nagyon szívélyesen fogadta a küldöttséget, végighallgatta a szónok hosszú előadását, azután — válaszként — megkérdezte szelíd hangon: *) A Magyar Külpolitika, legutolsó számában, a magyar politikai élet egyik kiválóságának a tollából származó cikkben ismertette azokat a jelenségeket, amelyek azt bizonyítják, hogy cseh politikai körökben már évek óta mérlegelik Magyarországgal kapcsolatban a revíziónak megegyezéses alapon való megvalósítását. Az alábbi cikk más szempontból világítja meg a kérdést. Abból a szempontból, hogy a cseh politikában a túlzó nacionalisták és imperialisták szava a cseh állam világos érdekeinek ellenére állandóan elnyomja és terrorizálja a helyzetet világos fővel bíráló és látó reálpolitikusok véleményét, és ezért alig remélhetjük, hogy a helyzet e tekintetben a közeljövőben egyhamar változhassék. Reméljük azonban, hogy a Jóvátételi Bizottság komoly testülete végre is át fog látni tudni mindezeken a taktikai húzásokon és meg fogja találni ebben a kérdésben azt az utat, amelyet reá nézve a Békeszerződés kötelezően előír. — Azok a magyar professzorok ott Pozsonyban megkapják a fizetésüket elsején? — Igen — felelték a küldöttség tagjai. — Hát ha kapják a fizetésüket — folytatta természetes egyszerűséggel Masaryk — akkor tanítsanak is. Oh milyen bölcseség! Milyen riadó éljen kelt ennek nyomán a Hradzsin dísztermében. íme, Masaryk, a tudós, a pacifista, megvédte magyar kollegáit! A küldöttség megnyugodva, boldogan távozott és csak úgy formaságból még átment a csehszlovák kultuszminisztériumba, hogy az akkori miniszter előtt, a szocialista Habrmann előtt is tisztelegjen. Minthogy már birták a köztársasági elnök döntését, csak úgy érintették az ügyet és kérték a miniszter jóindulatát is a magyar egyetem sorsának intézésénél. No volt erre mit hallani! Mert Habrmann nem Masaryk, a cseheknél még a szocialista se pacifista és Habrmann — aki mellesleg német származású, csak néhány magánhangzó elhagyásával változott csehhé — kemény szavakkal támadt rá a magyar és német urakra, szidta a nemzetiség elnyomó Habsburgokat és kereken megmondotta: — A magyar egyetemet kikergetjük Pozsonyból. Ott cseh egyetem lesz. Tessék hazamenni és csehül tanulni! — Haza is mentek, meg is szüntették a magyar egyetemet és azóta a felvidéki magyar fiúk szerteszóródnak a legkülönbözőbb egyetemi városokban. És Masaryk? .. . Masaryk a zászló, a programm, a bölcs kinyilatkoztatás, a szép ígéret, a tekintély! „Masaryk atyánk" — mondják a csehek, rajonganak érte, de ha olyat mond, ami ellenkezik az ő imperialista elveikkel, már a szomszéd szobában kinevetik, megcáfolják, meghazudtolják. Masaryk nyilatkozik, és Habrmann cselekszik. Azóta is, mindig, mindenben. És hiába polemizálunk mi ebben a kérdésben, amíg a cseh imperializmus nem lesz kénytelen belső vagy külső okokból Magyarországgal szemben megértőbb és méltányosabb politika útjára térni, Csehországban mindig Masaryk lesz aki beszél és a Habrmannok lesznek azok, akik cselekesznek. ... „A magyar probléma ma külpolitikai probléma. Azt a látókört, amelyet természetszerűleg, ha nem vesztettük is el teljes mértékben külpolitikai téren, de amely meggyengült a magyar nemzetben, mert kizárólag belpolitikai problémákkal foglalkozott, vissza kell szereznünk, még pedig nemcsak a magasabb rétegekben, hanem az egyszerű embereknél, a falvakban is, mert mindenkinek tudnia kell, hogy cselekvésének, gondolkozásának, nyilatkozásának következményei vannak nemcsak belpolitikai téren, hanem külpolitikai téren is." BETHLEN ISTVÁN GRÓF — Habrmann cselekszik ^