Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 33. szám - Az új régens Romániában

1929 9 Október 19 megfelelően a magyar bandákat visszavonták és az osztrák hadsereg szállta meg Burgenlandot a november 13-tól december 4-ig terjedő időre. 1921 december 14-én megtörtént a népszavazás Sopron és környékén, de a szavazás eredményét nem ismerte el Ausztria, mert a velencei egyezséggel ellentétben csalásokat követtek el és a népszavazás éppen ezért mindenben nélkülözte a nép szabad akaratának a megnyilvánulását. E körülményekre való tekintettel az osztrák kormány visszahívta megbízottját erről a területről, míg a visszamaradó rész osztrák közigazgatás alá került, stb. E néhány adatban is mennyi meghamisítása a tényeknek, mennyi alattomos megrágalmazása Magyarországnak. Ausztria nem átallotta elfogadni a győztes hatalmaktól á Danaidák ajándékát, ráadásul félhivatalos szinezetű kiadványokban hinti a konkolyt továbbra is a sok tekintetben egymásra utalt két ország között. Ne velünk vitázzék tehát a Sonntagsblatt, sokkal hasznosabban cselekednék, ha osztrák és német hitsorsosainak figyelmét hívná fel oly tényekre, amelyek a békés együttműködés helyett mindenképp csak a visszavonásnak magvait hintik el. Az új régens Romániában B

uzdugannak, a román régenstanács egyetlen agilis tagjának elhunyta roppant zavarba hozta Románia kormányát. Ezt a háromtagú régenstanácsot még Ferdinánd király nevezte ki, illetőleg fogadtatta el a koronatanáccsal, de arról nem gondoskodott, hogy a tanács kebelében bármi okból beálló esetleges megüresedésnél milyen fórum és hogyan egészítse ki a régenstanácsot. Amíg Bratianuék voltak uralmon, a régenstanácsnak úgyszólván semmi dolga sem volt. Szerepe csak akkor kezdődött meg, amikor Maniu vette át az uralmat. A három tag közül ekkor Buzdugan csakugyan államfői jogokat gyakorolt. Befolyt a kormányzás menetére, referáltatott magának mindenről, míg két társa továbbra is megelégedett a régensi címmel. Éppen ezért az ő halála sújtotta váratlan csapásként Maniuékat, akiknek a maguk erejéből kellett megoldani ezt a válságot, mert hiszen nem volt kihez forduljanak és kire támaszkodjanak. Mária özvegy királyné a maga részére követelte a régenstanácsban megürült helyet, de a kormány tisztában volt vele, hogy részére a nemzetgyűlés többségének szavazatát nem szerezheti meg. Buzdugan megürült helyének betöltésére a kormány tehát az egyetlen megtehető módot választotta: nemzetgyűléssé deklarálta az országgyűlés két házát, miután elébb 48 órára a királyi hatalmat maga vette át s a nemzetgyűléssel választatott új régenst. így meg is választotta nagy többséggel Presan tábornokkal és Károly extrónörökössel szemben a nemzetgyűlés Saratzeanu bírót új régenssé. Csak a választás után tudta meg maga a miniszterelnök is, hogy a megválasztott rokonságban van a kormány két tagjával is: felesége az erdélyi Popovics pénzügyminiszternek testvére, ő pedig nagybátyja a szintén erdélyi Vajda Sándor belügyminiszter feleségének. Az új régenst így elég közeli szálak fűzik a nemzeti parasztpárt erdélyi csoportjához, viszont éppen ezek miatt a szálak miatt van kitéve a kormány azóta a Bratianu- és Avarescu-párt fékevesztett támadásainak. Mindkét párt sajtója nyíltan hirdeti, hogy pártjuk nem fogadja el a választás eredményét, nem tekinti Saratzeanut törvényes régensnek és fenntartja vele szemben a teljes cselekvési szabadságát. Olyan anarchia ez már egy alkotmányos szinezetű államban, amilyenre nincs példa Európa történetében. Hogy ennek a magatartásnak mi lehet az eredménye, arra vonatkozólag megoszlik a politikai világ véleménye. Egy azonban bizonyosnak látszik, az, hogy ezután a lépés után a liberális-párt rendes úton már nem kerülhet újra uralomra, mert nem fogadhatja el a hatalmat annak a régenstanácsnak kezéből, melynek alkotmányosságát nem ismeri el. Minthogy pedig mindenkép kormányra akar kerülni, előbb meg kell buktatnia a régenstanácsot, illetőleg annak egyik tagját, ami már államcsínyt jelent. Fokozza a zavart az új régensnek első nyilatkozata, melyet a sajtó részére adott. Általános szólamok után azt hangoztatja, hogy elődjének objektivitását követve, ő is mindig a pártokon felül fog állni, s amint a Maniu-kormány kötelességének teljesítése után távozik helyéről, vele együtt távozik ő is. Ez nagyon kevés politiKai bölcsességre valló nyilatkozat, mert ezzel az új régens azonosította magát a kormánnyal. Ki is használja ellene kíméletlenül az egész ellenzéki román sajtó, mely Saratzeanuban nem államfőt lát, hanem csak a Maniu-kormány egy exponensét. De legjobban tetőzi a zavart Mária királynénak váratlan aggresszív fellépése, akivel már a választás megtörténte előtt valóságos drámai jelenetek után tudta csak a miniszterelnök megértetni, hogy a kormány nem jelölheti őt a régenstanácsi tagságra, minthogy az alkotmány kifejezetten a férfiaknak tartja fenn a királyi hatalom gj^akorlását. Mária királyné fellépését az egész világsajtó igen súlyos tünetnek minősíti, s nincsen kizárva, hogy a román belpolitika újabb súlyos krízisének közvetlen küszöbén vagyunk, melynek esetleges következményei ma még nem is mérlegelhetők. Mindenesetre figyelemre méltó tünet, hogy a királyságbeli és a besszarábiai tagozata a parasztpártnak bejelentette kilépését, ami azt jelentené, hogy a párt szélsőségesebb baloldali elemei átmentik magukat egy újabb fordulat eshetőségeire, egyben jelenti azt is, hogy a regat elkövetkezettnek látja az időt arra, hogy összefogjon és szembeforduljon az erdélyi politikusokkal. A Maniu-kormány többoldalról hangoztatott távozása egyébként nem olyan egyszerű kérdés. Maniuék, minthogy a gazdasági válsággal nem tudnak megküzdeni, tisztában vannak vele, hogy népszerűségük még odahaza is erősen megcsappant, a királyságban pedig egészen eltűnt. így ha távoznának, aligha jöhetnének valaha is vissza, legalább is a liberálispárt gondoskodnék róla, hogy többé ki ne ragadja kezéből az uralmat. A király még másfél évtizedig kiskorú marad és ezalatt nagyon ingatag az államfőség kérdése Romániában, ahol a régenstanács körében beállt első változás már ilyen bonyodalmakat okozott és ilyen összekuszált helyzetet teremtett. A nemzeti parasztpárt ragaszkodik a hatalomhoz és nem osztja a korrekt Maniu alkotmányos felfogását. Minthogy Bratiunék sem cselekednének másként a kormányon, ő sem akar hallani a távozásról, lázasan dolgozza meg maga mellett a katonaságot, csendőrséget és rendőrséget. A legális karhatalom támogatásában azonban nem lehet vakon bízni Bratianuék erősen kiépített pártszervezetével szemben, mely anyagi eszközökkel tudja magának biztosítani a hivatalnoki és tisztikar odaadását, kiépítik tehát a parasztpárti szer-