Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 2. szám - Románia és Szerbia egymás ellen akart támadni 1919-ben. A szerbek a székely hadosztályt akarták felhasználni arra hogy maguknak az egész Bánságot megszerezzék

Magyar Kaipolitiku 1 stdm Savu Constantin visszaemlékezései Ezeket az emlékeket aktuálissá teszi most Savu Constantin erdélyi román képviselőnek a bukaresti Curentul napilap január 4-iki számában megjelent visszaemlékezése arról az időről, amikor Románia és Szerbia készen állt arra, hogy a zsákmányért egymásközt keveredjék háborúba. Az ilyen tízéves évfordulók alkalmával megszokott oldódni a politikusok nyelve és gyakran sok érdekes adatot tudunk meg a múltból, mint a jelen esetben is. Savu, aki aradi ember, elmondja a Curentul tudósítójának, hogy 1919-ben, mielőtt a román küldöttség elindult volna a párisi konferenciára, Bratianu aláíratott a királlyal egy kitöltetlen megbízólevelet is. Amikor a király megkérdezte, hogy ez kinek részére készült, Bratianu elmondta, hogy megpróbálja Take Jonescut is megnyerni Románia képviseletére a békekonferencián. Bratianu és Jonescu között akkor már nagyon kiéleződött a politikai ellentét, mely csak átmenetileg szűnt meg a háború tartamára, amikor a Moldvába való menekülés után Jonescu belépett a koncentrációs kormányba, mint helyettes miniszterelnök. Bratianu elküldte egyik megbízottját Jonescuhoz Fárisba, ahol az már 1918 májusa óta tartózkodott és megkérte, hogy nemzeti érdekből vállalja Románia egyik képviseletét a béketárgyaiásokon és teljes energiával vegye át a bánsági kérdés intézését. Az egész Bánságot tudvalevőleg a londoni egyezményben az antant Szerbiának ígérte oda, de 1916 augusztus 9-én ugyancsak az egész Bánságot Romániának kötelezte el, mert ez máskép nem volt hajlandó a központi hatalmak ellen háborút indítani. Ehhez az újabb szerződéshez 1918 szeptember 13-án hozzájárult az Egyesült Államok nevében Lansing külügyminiszter is, Románia tehát remélte, hogy ez a szerződés fog érvénj'ben maradni. Igen ám, de ekkorára már a szerbek megszállták a Bánság nagyrészét Temesvárral együtt. Nemigen volt valószínű, hogy önként kiürítsék és Bratianu csak abban bízott, hogy Take Jonescu diplomata-ügyessége majd celt ér a nagyhatalmaknál és ezek visszaparancsolják a Duna és Tisza vonalára a szerbeket. Jonescu közvetlen tárgyalásokat kezdett Pasiccsal és rávette a szero miniszterelnököt, aki a londoni szerződésen úgyis sokkal túlmenő területeket kapott északnyugaton a monarchia összeomlása foiytán, hogy a Bánság nagyobb részéről mondjon le. Megegyeztek abban, hogy Szerbia mindössze 60 négyzetkilométer területet tart meg a Bánságból Belgrád előteréül. Homokos főid ez, túlságos sok értéke nincsen és románság egyáltalában nem lakik rajta. Jonescu így le is mondott róla, látván, hogy ennél jobb feltételt nem tud kivívni, minthogy a nagyhatalmak egyáltalában nem akarnak beavatkozni a kérdésbe Szerbia hátrányára. Az egyezség aláírás előtt volt, Bratianu azonban amikor Jonescu beszámolt neki az eredményről és kérte tőle a királyi megbízólevelet, hogy aláírhassa Románia nevében a megállapodást, megtagadta a megbízólevél kitöltését, az asztalra vágott és kijelentette, hogy ragaszkodik az 1916-ban kötött megegyezéshez, mely az egész Bánságot Romániának juttatja, nem enged tehát belőle egy taipalattnyi földet sem Szerbiának. Dühében otthagyta az egész békekonferenciát és ezzel annyira felingerelte Románia ellen a szövetségeseket, hogy most már szó sem lehetett arról, hogy ezek a román álláspontot pártolják. Jonescuék most már csak a fegyverben bíztak. Olaszországban ekkor akarták hazaindítani a voit osztrák-magyar hadseregből hadifogságba került román nemzetiségű katonákat. Amikor ezek hírt kaptak, hogy Románia a Bánságnak csak egy részét kapja meg, tisztjeik gyűlést tartottak és elhatározták, hogy azonnali hazaszál.ításukat kérik, Temesvárott ideiglenes kormányt kiáltanak ki, hirtelen katonákat verbuvainak a bánsági románok között, megtámadják Szerbiát és megszállják a Tiszáig teijedó bánsági területet.Ezek a volt hadifoglyok akkor már mint ltgionáriusok szerepeitek, akiket az olasz kormány felfegyverzett. Most a íegyverKezést lázasan folytatták, de mielőtt nazainduinattak volna, Jfasics kiküldött kémeitol megtudta a készülődést és azonnal interveniált .Parisban. A főhaditanács rögtön szigorúan intézkedett: elrendelte az olaszországi román légió azonnal való leszerelését és gyors hazaszállítását, de nem Temesváron, hanem Kolozsváron keresztül. Kikötéseik közt voit az is, hogy a légionáriusokat hazaérkezésük után nyomban be keli osztani a reguláris román hadseregbe, hogy semmi külön akciót ne kezdnessenek. Savu maga is ebben a légióban voit százados s mint közvetlen tanú számolt be most a történtekről. Ilyen véletlenségeken mult, hogy 1919-ben új háború nem tört ki a Balkán úgynevezett győztesei között: Szerbia nem kezdhette meg a háborút, mert a székelyek nem vállalkoztak az ágyútöltelék szerepére, a román légiókat pedig Pánsból tették akcióképtelenné. Kis adata ez a nagy idők történetének, de mindenesetre érdemes számontartani. „A népek örökéletüek. Meg tudják várni a történelem korrektúráját és megcsonkításuk sohasem, végleges addig, míg nem adják át magukat a kétségbeesésnek. íme Lengtjelország fölemelkedik sírjából. Elzász-Lotharingia kijön börtönéből és az igazi igazság megszólal eddigi hallgatása helyett." Journal des Debats 1918 nov. 18.