Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 21. szám - Maniu vitája az erdélyi magyar párttal

1929 Július 27 zetiséghez tartoznak". És a gyulafehérvári határozatok világosan kimondják azt is, hogy anyanyelvre és vallásra való tekintet nélkül mindenki viselhet bármiféle közhivatalt Romániában, hogy a román állampolgárok között az anyanyelv és vallás semmiféle különbséget nem tehet a jogokat tekintve, viszont a szóbanforgó közigazgatási javaslat, melynek vitája során Maniu beszédét elmondotta, mégis a román nyelv teljes tudását kívánja meg az összes közigazgatási tisztviselőktől, beleértve a községek választott elöljáróit és a falusi bírákat is. A javaslatnak ez a rendelkezése tehát igenis teljes ellentétben áll a gyulafehérvári határozatokkal. Hogy egy-egy törvényjavaslat tárgyalása elől valamelyik politikai párt kivonul a parlamentből, ha kívánságait előzetesen nem vették figyelembe, ez különleges román szokás, melyet az erdélyi magyar párt az ottani politikai életben tanult meg. Ha mindenben alkalmazkodást követelnek a nemzetiségektől, ez ellen sem lehet kifogásuk Bukarestben s nem lehet különösen a Maniu-kormánynak kifogása, mert ennek a jelenlegi kormánynak pártja az alkotmány törvény tárgyalása alkalmával is otthagyta tüntetőleg a parlamentet, mint akkori ellenzék. A Maniutól annyiszor hangoztatott parlamenti türelemre meg csak annyit jegyzünk meg, hogy nem volt még olyan magyar felszólaló, akit román képviselőtársai, mihelyt a kisebbségi kérdés bárminő vonatkozásban szóbakerült, le nem hurrogtak és beszédében megakadályozni ne igyekeztek volna. Hogy ott ülnek ezek a magyar képviselők a bukaresti parlamentben, az egyáltalában nem a román pártok és kormány türelmét mutatja, hanem a magyar választók nagy számát, akik még egy ilyen retrográd választási törvény mellett is be tudták küldeni 17 képviselőjüket a parlamentbe, tehát jóval többet, mint amennyi a volt Bratianu-kormány liberális pártjából az egész országból oda bekerült. A türelmet, ha meglenne, az bizonyítaná, ha ezek a képviselők tudnának is ott valami eredményt elérni. Amióta megalakult az erdélyi magyar párt, a román sajtó egyebet sem csinál, mint azt hangoztatja, hogy ez a párt nem képviseli az erdélyi magyar népet. A sajtó után következtek a hivatalos körök is és még nem volt olyan pártállásu kormánya Romániának, melynek felelős tagjai ne ezzel érveltek volna minden erdélyi magyar érdekkel szemben. Amíg ezt a vádat csak királyságbeli politikusok hangoztatják, elhihettük volna, hogy ez egyszerű tájékozatlanság, félrevezetés, a viszonyok nem ismerése részükről, de az erdélyi Maniu nagyon jól tudja, hogy az erdélyi magyar párt, ha felépítésében talán aránytalanul nagyobb szerepe van is az intellektuális osztálynak, valóban az erdélyi magyarság képviselete. A bukaresti sajtó mesélhet grófokról, de Maniu közvetlen ismeretségből tudhatja, hogy a képviselők között nemcsak egykori nagybirtokosok ülnek, hanem a három mágnás mellett a többséget falusi papok, ügyvédek, újságírók teszik. Talán Szabó Béni, a brassói érdemes szűcsmester vagy Laár Ferenc, a parajdi református pap nem a magyar népet, nem a dolgozó tömegeket képviseli-e? Különben is azt látjuk ebből az egész vádból, hogy Maniuék semmit sem tanultak. Valaha a magyar sajtó éppen így általános igazságként hangoztatta, hogy nem az akkori román nemzetiségi párt képviselői képviselik az erdélyi románságot, hanem a mindenkori kormánypártban ülő román származású politikusok : a Mihályiak, Rednikek, Serbánok, Siegescuk. Ugyanezen az állásponton voltak felelős kormányférfiáink is. Az idő azóta bebizonyította, hogy a jóidéig passzivitásban maradt román nemzetiségi pártnak, az 1903-ban Vlad Aurél mostani kultuszminiszter dobrai megválasztásával aktivitásba lépett tagjai döntötték el az erdélyi románság sorsát Gyulafehérvárt. Maniuék is, akármit hangoztatnak, tisztában lehetnek és vannak vele, hogy az erdélyi magyar párt mögött igenis ott áll az erdélyi magyarság s ha ez a párt nekik nem tetszik is és megbontására mindent elkövetnek, legfeljebb azt érik el, hogy sokkal veszedelmesebb, az osztályharc alapján álló pártokba kergethetik át ideiglenesen a magyar választók egy részét, de a román politikai pártokba semmiesetre. Igazán felesleges fáradság Maniutól, amikor a külföldi látogatók állítólagos elismerésére hivatkozik. Azt látják a résztvevők, amit mutatni akarnak nekik hivatalosan, a kisebbségekkel azonban vagy nem kerülnek összeköttetésbe, vagy csak olyan módon, amikor az igazat nem tudhatják meg. Jól emlékezetünkben van még Colban Erichnek a Népszövetség kisebbségi főtitkárának látogatása, amikor a magyarság iskolaügyi panaszainak ügyében keresett, ha ugyan keresett helyszíni tájékozódást. Elvitték a tiszta székely Gyergyóremete római katholikus polgári iskolájába, melyben a növendékek természetszerűleg egy szót sem tudtak románul s ennek a látogatásnak alapján a norvég tudós konstatálta, hogy Erdélyben a magyar középiskolák zavartalanul működhetnek saját anyanyelvükön. A következő évben aztán megszüntették hatalmi szóval ezt a minta-iskolát is, mint a nyugati határvidék minden magyar középfokú iskoláját. Ezt a szemfényvesztést a Bratianu-kormány csinálta, de úgylátszik a módszer megfelel Maniunak is. Pedig tőle, mint a nemzetiségi jogok régi harcosától több objektivitást és komolyabb eljárást vártunk. Űgylátszik, a rossz példa ragadós. A Mürnberger Bund tagjainak budapesti látogatása alkalmával a Kereskedelmi és Iparkamura nagytermében tartott díszgyíílés. Első sorban balra Nickl Alfréd követségi tanácsos, a külügyminisztérium képviselője