Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 21. szám - Maniu vitája az erdélyi magyar párttal

1929 9 Július 27 idő, amikor Franciaország megelégelte a rágalmakat s a réseken belopózkodó napsugárral együtt magához engedte az igazság szavát és Franciaországnak egyik fő óhajtása, hogy a magyar nemzet elnyerje a népek és nemzetek rokonszenvét. Ehhez a rokonszenvhez úgy juthatunk hozzá, ha önmagunkban önmagunkért egységeseknek s így erőseknek bizonyulunk. Minden rágalomhadjárattal szemben Magyarország a legmagyobb megpróbáltatások idején is álhatatosnak és egységesnek bizonyult. A magyar nép Amerikába szakadt gyermekei igen nagy szolgálatot tettek az általános emberiségnek, mert bizonyságot tettek amellett, hogy a világ gazdasági rendjének visszaállítását akarják. Amerikára nézve nem közömbös az, hogy minő állapotok uralkodnak Európában, viszont Európa felépítése, reorganizálása csak úgy érhető el, ha Európa számára a nagy amerikai pénz- és árurezervoárok megnyílnak. Az Amosz a béke nagy instrumentumában egy hangszer, amelynek hangjára két világrész figyel fel s két világrész ölelkezik, hogy a harmóniából az általános emberiség békéje, megértése és fejlődése terebélyesedjék ki, amely összhangért a művelt népek nagy egyetemessége hálával tartozik a magyar népnek. Maniu vitája az erdélyi magyar párttal M

ult heti számunkban megemlékeztünk arról, hogy Bethlen György gróf, a román képviselőház július 16-iki plenáris ülésén ünnepélyes nyilatkozat felolvasása után bejelentette, hogy a magyar képviselők nem vesznek részt a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalásában, mert a javaslatban nem látják kellőkép biztosítottaknak a kisebbségek jogait, s a nyilatkozat felolvasása után a magyar képviselők ki is vonultak az ülésteremből. Maniu Gyula miniszterelnök mindjárt a nyilatkozat elhangzása és a magyar képviselők kivonulása után szót kért és hosszabb beszédben támadta a magyar pártot és védte pártjának a kisebbségekkel szemben követett politikáját. Azt hisszük érdekelni fogja olvasóinkat, ha a „La Nation Roumaine" francianyelvű román napilap július 18-iki száma nyomán szó szerint közöljük Maniunak Bethlen gróf beszédére adott válaszát. Ez a beszéd klasszikus példája annak, minő eszközökkel dolgozik a román politika, egyben mindennél jobban rávilágít arra is, mekkora nehézséggel kell minekünk megküzdenünk, ha el akarjuk érni, hogy a nyugati országok, — tehát azok, amelyeknek a mai világpolitikában irányító szavuk van, — tisztán lássanak a keleteurópai helyzetben és az ellenséges propaganda céltudatos ferdítéseivel szemben az igazság tudatára ébredjenek. Maniu Gyula beszéde során a következőket mondotta: Maniu Gyula: Ami a Bethlen gróf által a közigazgatási törvény reformjának vitája során tett nyilatkozat tartalmát illeti, arra a kellő időben választ adunk. De két kijelentése van nyilatkozatának, amely azonnali választ igényel. — Bethlen úr a nemzeti parasztpártot és a jelenlegi kormányt, melyeknek oly fontos szerepük volt a gyulafehérvári határozatok meghozatalában, olykép próbálta a közvélemény elé állítani, mint akik nem tartják meg ígéreteiket. Állítását arra a tényre alapította, hogy véleménye szerint a gyulafehérvári gyűlés határozataiban az erdélyi kisebbségek részére nemzeti autonómiát biztosítottak volna, és mivel a jelenlegi javaslat nem valósítja meg ezt a nemzeti autonómiát, azt állítja, hogy elítélendő módon ellenkezésbe jutottunk programmunkkal. — Ezzel az állítással szemben történelmi valóságkép kívánom megállapítani, — mely történeti tény egyúttal bizonyítja annak az állításának az alapnélkül valóságát is, mintha ellentétbe kerültünk volna programmunkkal — a gyulafehérvári nemzetgyűlés nem helyezte kilátásba és nem mondta ki a kisebbségek számára a nemzeti autonómiát. — De tovább megyek: a gyulafehérvári határozatokat nem lehet olykép értelmezni, hogy akár hallgatólagosan is kilátásba helyezte volna a kisebbségek nemzeti autonómiáját. Bizonyítja ezt az a kétségtelen tény, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés felvetette a kisebbségek számára adandó autonómia kérdését s e kérdésben egy előzetes konferencia alkalmával nagyon érdekes vita fejlődött ki, de éppen a vita eredményekép a nemzetgyűlés nem járult hozzá ahhoz, hogy a kisebbségeknek az autonómiát megadják. Úgy gondolom, ennél hitelesebb és félre nem érthetőbb magyaráziatot nem lehet adni a gyulafehérvári határozatokról. — Igaz ugyan, hogy mi, illetve a gyulafehérvári nemzetgyűlés elismertük, hogy a kisebbségeknek igényük van nemzeti jogokra. Ezt kénytelenek vagyunk elismerni és elismerjük ma is. De ezeket a jogokat itt Romániában oly mértékben tartjuk tiszteletben, hogy kevés ország van, ahol azok hasonló tiszteletben részesülnének. (!) És csak csodálatomat és mérhetetlen hálámat tudom kifejezni a régi királysággal szemben, amely oly széles látókörrel és nagylelkűséggel fogadta el a gyulafehérvári határozatokat, valamint a kisebbségi jogoka. oly értelemben, ahogy azok a gyűlésen tárgyalva lettek. — Képviselő urak! Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia politikájának teréről átléptem a román politika terére, nekem, aki nagyon jól tudtam milyen pusztító hatásuk lehet a kisebbségek és az államot megalkotó nemzet közötti súrlódásoknak, nagy gondot okozott, hogy a háborút megelőző alszánt politikai küzdelem, majd az ezeket követő fegyveres küzdelem, amikor kitört a háború a régi királyság és az itteni román A Nürnberger Bund elnöke: Richter Károly dr.