Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 16. szám - A Magyar Külügyi Társaság közgyűlése
1929 13 Június 22 valamint a nemzetközi jogi, a nemzeti kisebbségi és az idegenforgalmi szakosztály tevékenységét, amelyek intenzitásban a többieket meghaladták s úgy előadások rendezésével, mint egyes felvetett témák vitaestéken való megbeszélésével, valamint innen kiinduló mozgalmak megalapozásával élénken realizálták Társaságunk prograimmját. Azok közt az intézmények közt, amelyeket közel egy decennium óta folytatott munkásságunk során létesítettünk, külön és jelentős hely illeti meg -a Külügyi Szemináriumot. Ennek az intézménynek — amint ma már közismert — az a hivatása, hogy a külpolitikai problémák iránt érdeklődő, művelt közönségnek, szakférfiak ajkáról, 4—5 hónapig tartó, szabad egyetemszerü tanfolyam útján adjon részletes és tudományos alapon felépített tájékoztatást. A Külügyi Szeminárium eszméjének a jóságát ós eddigi eredményének a helyességét semmi sem állapítja meg jobban, mint az, hogy Lrrumár három esztendőn át szerveztük és tartottuk fenn ezt a külügyminisztérium által is melegen felkarolt intézményt s a lefolyt évi eredmény biztató kilátást nyújt a jövőre abban a tekintetben, hogy az ősszel megint megnyissák szemináriumunkat. Az idén az Egyetemi Közgazdaságtudományi Kar által lekötelező módon rendelkezésünkre bocsátott tanteremben öt hónapon keresztül folytak le ezen, minden este hattól hétig tartó s összesen 112 órát kitevő előadások, amelyeket az egyetemi rendszer alapján fő- és speciálkollégiumokra osztottunk. Hallgatóink száma 93 volt és pedig köz- és magántisztviselők, katonatisztek, egyetemi hallgatók, kereskedők, sőt volt köztük egyszerű iparos is s a létszámból 7 a női nemre esett. Legszorgalmasabb hallgatóink részére a négy legfontosabb előadási ág köréből (nemzetközi közjog, nemzetközi magánjog, a nemzeti kisebbségek problémája és a diplomáciai történelem) egyenként ötven pengős pályadíjakat tűztünk ki s örömmel jelenthetem, hogy a titkos pályázat eredményeként négy kiváló hallgatónk nyerte el a jelzett jutalmakat, egy pedig értékes könyvjutalmat kapott egy magát megnevezni nem akaró tagtársunk jóvoltából. Felolvasóink sorában most is alkalmunk volt több külföldit tisztelhetni, akik különféle témákról tartottak Társaságunkban előadást. Legutóbb is, a közelmúlt tavasszal, Brunet francia parlamenti képviselő és Villát francia egyetemi tanár időztek nálunk, hogy meghívásunkra felolvasásokat tartsanak. Mindketten a közönség élénk érdeklődése közepette szerepeltek s remélhető, hogy ezzel is hozzájárultunk a nemzetközi érintkezés kimélyítéséhez, aminthogy a jövő évadra máris biztos kilátásunk van ismét több külföldi előadónak felolvasó asztalunknál leendő megjelenésére. De valamint egyes egyéneket igyekeztünk vendégül megnyerni azok sorából, akiknek hazájukban politikai, tudományos, vagy közéleti szempontból különös súlyuk van, épúgy nem mulasztottuk el, olyan társaságok együttes csoportjának idehozatalát, illetve olyan külföldi csoportos kirándulásoknak itteni szervezését és kalauzolását sem, amelyekre különös súlyt kellett vetnünk. Ezek sorában meg kell említenünk imég a múlt nyáron, de már előző évi közgyűlésünk megtartása után itt járt finn és észt parlamenti képviselőket, akiket mi hívtunk meg magyarországi kirándulásunkra és akik a magyar parlamenttel, illetve az Egységes Párttal együttesen megállapított programm alapján igen kedves és mély benyomású napokat töltöttek nálunk. A tavalyi nyár folyamán egy nagyobb svájci kiránduló csapat — amelynek a soraiban újságírók, képviselők, gyárosok stb. voltak, — töltött itt néhány napot és ezekkel szemben szintén alkalmunk volt házigazdái kötelességeinknek megfelelni. Az őszi évad beálltával aztán igen nagyjelentőségű látogatócsoportot fogadtunk Görögországból s ennek a tagjai közt különösen az ottani közgazdasági élet előkelő reprezentánsai: gyárosok, bankigazgatók, kereskedelmi kamarai elnökök, vasútigazgatók foglaltak helyet családtagjaikkal együtt s bátran állíthatjuk, hogy ez a kirándulás a legsikerültebbek közé tartozott, aminek élénk bizonyítéka nemcsak az, hogy hazatértük után igen meleghangú köszönőleveleket kaptunk tőlük, hanem az is, hogy a közelmúltban Athénből, illetékes helyről, felszólítást kaptunk, hogy ez év őszén, október végefelé, viszonozzuk ezt a látogatást s erős a remény, hogy egy megfelelő társaság összetoborzása sikerülni fog. Az idén tavasszal, továbbá holland középiskolai tanárok jártak nálunk, akiknek a kirándulását szintén mi rendeztük és nem kell külön hangsúlyozni azt, hogy ennek a hasonlóképen igen szép sikerrel lezajlott látogatásnak a hatásai nemcsak az itt jártak lelkében hagytak mély nyomot, hanem az illetőknek tanári működése révén sokezer holland diáknak a szívébe is beoltották a Magyarország iránt való rokonszenvet. Egészen új alkotásunk volt a lefolyt évben az, hogy a rádiót is felhasználtuk eszméinknek a külföldön való terjesztésére, amennyiben megegyezést kötöttünk az itteni Stúdióval oly értelemben, hogy a téli évad folyamán, kéthetenként, Társaságunknak egyegy felkért tagja a nyugateurópai nyelvek valamelyikén, tehát angolul, (franciául, németül vagy olaszul tartott előadást a magyar történelem, alkotmány, irodalom s egyéb tudományág köréből s az a számos elismerő és köszönő levél, amely ennek során a külföldről ideérkezett, bizonyítja legjobban azt, hogy ebbeli tevékenységünk sem volt hiábavaló, úgyhogy a jövő évadban ezt a vállalkozásunkat folytatni óhajtjuk. Jól tudjuk, hogy tevékenységünk kisebb körre szorítkoznék akkor, ha kizárólag a székesfővárosban tudnák eszméinket terjeszteni; már pedig rendszeres előadásainkon inkább csak a fővárosi közönség vehet részt. Azért már évek óta programmunkban van az, hogy a nagyobb vidéki városokat sorra vesszük és ott egy-egy felolvasó ülést rendezünk, amikor is Társaságunk felkért tagjai különféle külpolitikai témákról tartanak előadásokat. A lefolyt évben Miskolcon, Kalocsán, Szolnokon, Szekszárdon és Kaposvárott tartottunk ilyen felolvasó-ülést, mindenütt igen nagy sikerrel s az odavaló intelligens közönség nagy megértésével, amiből folyik, hogy ezt a pragrammmunkat a jövőben szintén folytatni fogjuk. A közönség bekapcsolása a mi tevékenységünkbe mindezeken kívül sajtótermékeink útján érhető el, azért rendkívüli anyagi áldozatok árán s valóban mindenre kiterjedő gondossággal igyekeztünk arra, hogy folyóirataink útján a külpolitikai kérdésekről állandóan tájékoztassuk a magyar közönséget, továbbá anyagi erőnkhöz képest idegen nyelven is adjunk ki egy-egy olyan munkát, amely a külföld felvilágosítására szolgál. Jelenleg két folyóiratot tartunk fenn: az egyik a Magyar Külpolitika, amely Radisics Elemér igazgató-társam álA királyi kripta a Pantheonben. (Escurial, Madrid mellett.) A legfelső koporsóban nyugszik V. Károly német-római császár, a spanyol dinasztia fényének a megalapítója.